Deja vu

Gondolatok
evelajn•  2009. november 29. 20:15

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent...

Fájdalmak, könnyek, majd öröm… Felsír a kisgyermek, édesanyjának a világ legnagyobb örömét okozva. Ebben a pillanatban a világ egy része a legnagyobb kincset jelenti neki, az otthonát. E tájék marad meg majd mikor felnő, az emlékeiben, ez jelent majd valamikor minden örömet.

                Valamikor én is ilyen örömet szereztem édesanyámnak a sírásommal, és számomra is megvolt az a tájék, amely most melegséget ad, amely annyira hiányzik, ha a távolba utazom.  Igaz nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, de számomra a nyugalom. Egy hely, ahol az első szavakat tanultam, ahol először mondtam ki, hogy édesanyám. Egy hely, ahol az első lépéseket megtettem, ahol mindig a kispárnámba hajtva fejem kisirhatom magam, ha szomorú vagyok. Ahol akár ordíthatok is, mert boldog vagyok…. egyszóval ahol szabadnak érezhetem magam.

                Ha kérdeznék ezerszer is elmondanám, hogy igen ez a szülőhazám, és bár sejtelmem sem lehet és nincs is, hogy másnak mit is jelent, itt szebben rügyeznek a fák tavasszal, melegebb van nyáron, finomabb a szőlő ősszel és pelyhesebb a hó télen, mert ez az a hely ahol én születtem.

evelajn•  2009. június 9. 20:42

...lenne mar vege...

...neha szeretnek menekulni...ujra folynak a konnyek...elegem van..ha lepnek sem tudok...mikor vegre elszanom magam, romba dol minden...Istenem...:((...talan vetettem, mert ellened fordultam...de hidd el banom...tudom makacs voltam...feladtam...konnyen...
...lassan minden hur elszakad...es a kotel marad...:((...de nem akarom, hogyan kovethetnem, ki eldobta eletet, hogyan lephetnek nyomaba, hisz akkor ujra ellened fordulnek Istenem, de kisert O is...
...lassan nem birom...beleorulok...ugy erzem nincs tovabb...legyen, ahogy akarod...mert tudom, csak akkora keresztet kap mindenki, amelyet elbir...remelem nem esek el...
...faj a szo...faj a let...az evek...ha visszanezek a multba..szivem szorul ossze...elmosodnak a kepek...konnyeim hullnak, mint a zaporeso...nem birom...
...lenne mar vege...
...:((...