Doby blogja

dawekiru•  2014. május 30. 16:35

Csak csöndben

Sercen papíron az átkozott korom,
A csöndet jelentő alkonyon.
Írja szavait, csodáit, álmait,
Hogy bontsa nesztelen szárnyait.

Papírba törik, mikor e szót leírta: élet.
Pont helyett hagyta veszteni a véget.
Koppan padlón a néma korom,
Még, ha nincs is pont e soron.

dawekiru•  2014. május 29. 22:11

Mitől irtózom?

Hogy mitől irtózom nem tudom,
S e verset miért írom? Mert unom.

Szívemben csak fájdalom, s keserűség lakozik,
Mert a boldogság valahol messze napozik.

Kezdeném e sorokat oly költőien, mint egykor a nagyok,
De én még csöpp gyermek vagyok, ki vacog, s dadog.

Így dadogva illik kezdeni e 16 évnyi sort,
Mi változtatott több hiú kort.

Változtatott életet, szerelmet, s persze édeset,
Megmutatta éltedet, s mit hogyan kell féltened.

Előzményként mondanék újra röpke szavakat,
Mi még most sem mozgat tavakat:

"Reggel kelek, s elalszom e csúf ábrándban,
S képzelem magam egy táncban."

Ezzel persze nem mondtam el semmit,
Így hát hazudtolok senkit.

Kezdem én hát versemet,
S leteszem a terhemet:

"Hogy mitől irtózom nem tudom.
Ha meghalok majd megtudom."

dawekiru•  2014. május 14. 11:06

Végítélet

Kezdem a csonk, romlott szóval:
"Vegyék fejét mielőtt szólal!"
Ajkán látom remegni az álmot,
Mit ha kell, sem szükséges látnod.

Hogy ki vagyok? Kérdezhetik bátran,
A halál személyében állok itt most hárman.
S áll előttem félelmében egy vádlott,
Ki életével nem hűségesen játszott.

Eldobta életét fele magáért,
Hitt a könnyű csók fele szaváért.
Reményt látott bennem, holott tudta, feledhet,
Hogy nélkülem is ugyanúgy szerethet.

Férfiként, ha tudja élete így mit sem ér,
Lelke mélyén még mindig hisz, de fél.
Eladta magát, valami félelem nevű tárgynak,
Engedte magát utazni, e pökhendi vágynak.

Hát... A múlt után fejét adja nékem,
S a halál helyett nevét az előző mellé vésem.
Egy újabb félénk, bátortalan, halott lélek,
Mik között lassan szebbek a szépek.

Oly sok reménytelen élet vetett véget magában,
S kereste életét a magány szavában.
Nem találta így menekült magától,
Hogy el lehessen veszni e jelentéktelen csatától.

E csatát neveztessék ezentúl is életnek,
Miben az emberek, ha épek, tévednek.
Hol fáj az összes keserű szó,
Hol hallható a búcsúzó búcsúszó.

Hol a fájdalom keserű kín,
Hol a néma gyerek, ha tud sír.
Hol végítélet szegi fejét,
Hol még ez is csak egy ócska beszéd.

dawekiru•  2014. február 8. 14:02

Vagyok...

Vagyok sors egy lengő élet elején,
Leszek élet a sorsom legtávolibb mezején.
Leszek, ki hull el az ártól,
Leszek, ki menekül a nyugtató tájtól.

dawekiru•  2014. január 19. 17:03

Lehet-e, ha szeretném...

Szeretném magam is tudni milyen lehet élni,
Lehet-e álmok mögött elrejtőzve félni,
Lehet-e álmodni belőled egy darabot,
Szeretném tudni, hogy lehet-e álmodni nagyot.

Szeretném érezni a csókot, mint tavasszal a szellőt,
Lehet-e vajon felejteni az utolsót, vagy az elsőt?
Lehet-e az utolsó még egyszer első,
Szeretném tudni, hogy lehet-e a valóság meddő.

Szeretném képzelni, hogy mellettem pihensz fáradtan,
Lehet-e ez a csodás érzés páratlan,
Lehet-e felejteni még egyszer ezt is,
Szeretném tudni, hogy lehet-e az élet fájdalmas pestis.

Szeretném, ha szeretnél belőlem egy részletet,
Lehet-e az élet boldog, ha nem is élvezed,
Lehet-e imént holnap újra ma, vagy tegnap,
Szeretném tudni, hogy lehetek-e az, ki téged megkap?