Találkozás

gyuszuki•  2021. június 9. 14:37  •  olvasva: 22

A reggeli hűvös szél ellenére a piac, szinte teljesen megtelt. Párom néhány méterrel arrébb, buzgón alkudozott egy sebhelyes, tömeggyilkos kinézetű eladóval, míg a környék standjait belengte a közeli bódéból szökött sült hal illata. Az ínycsiklandó falatokkal szorgoskodó kövér úr előtt alig néhányan várakoztak, így gondoltam egy nagyot, s a sor végére álltam. Andi kósza pillantását kihasználva magasra emeltem az egyik óriáskígyó nagyságú halat, s rámutatva az asztal mellett megüresedett helyre, a kolhoznak is elegendő kaját, a lécekből eszkábált asztalra tettem. Épp egy paírzsebkendő után kutattam, amikor hátam mögül valaki kedvesen, simogatni kezdte a vállam. Kezemben a hallal megfordultam, s épp a páromat kínáltam volna vele amikor észrevettem, hogy ő nincs sehol, akit azonban kínálgatok, az egy vörös hajú, általam sosem látott, irtó rusnya pasi, aki ebben a pillanatban akkorát ordított, hogy a huzat, majd levitte a hajamat!

 ‒ Tűz van!

 Szemem kijött mint a csiga-bigáé, szám tátva maradt, s mint egy szélmalom, össze-vissza forogtam, hogy a tüzet megleljem amikor a féleszű, akár egy jóllakott napközis, röhögni kezdett. Kedveskedő kezét lefejtve magamról, egy mérhetetlen saller gondolata kezdte befészkelni magát az agyamba, amikor a kétlábú karikatúra égnek emelte fejét, s bugyborékolva ismét visítani kezdett.

 ‒ Tűz van! Kiáltotta most már kicsit mérsékeltebben.

‒ Tűz van, mert itt vagyok.

 Ahogy körbesasoltam, azonnal láthatóvá vált, hogy a piacon megállt az élet! Nem volt olyan nő, férfi vagy gyerek, aki ne ezt a lábon járó állatkertet nézte volna! A kutyaképű eközben, vidáman bámult bele a képembe. Lányos zavaromban azt is elfelejtettem mi van a kezemben. A magamnak szánt aligátor méretű sült hal, kis ideig unatkozva pihent zsírfoltos papírjában, majd elunva magát egy laza mozdulattal kikéredzkedett kissé már átázott takarójából, s az alattunk széttaposott sárba esett. Amíg holtra váltan figyeltem a dagonyába zuhant hekket arra gondoltam, megvárom míg ez a tornából örökre felmentett Yeti befejezi a röhögést és úgy vágom állon, hogy egy hétig mindenhová becsönget, amikor barátnőm megérkezett! A bohóc tekintetű, végre felhagyva a vérfagyasztó vigyorgással, hirtelen nyakamba ugrott, amitől ismét felerősödött bennem egy baráti saller  gondolata. Kissé hátrébb lépve beélesítettem a maradék halat, melyet újabb próbálkozása esetén a szeme közé illeszthetek, amikor kérés nélkül megszólalt.

 ‒ Drága testvérem! Mikor engedtek ki?

 A kérdés elhangzását követve barátnőm Andi, valószínűleg rosszul kiszámolva az asztal és a szája közti távolságot, egy szelet péklapát vastagságú kenyeret a levegőbe emelt, és Isten tudja miért,  úgy maradt. Mivel nem volt kedvem magyarázkodásba kezdeni, belementem a vörös ördög ütődött játékába.

 ‒ Már régebben! Kissé unottra sikeredett válaszom igyekezett elkerülni barátnőm tekintetét míg én, némi mosolyt próbáltam a képemre erőltetni.

 ‒ A többiekkel mi van? Hangzott el az újabb kérdés.

‒ Kire gondolsz?

‒ A bátyádra! Válaszolta a legnagyobb természetességgel.

 Pirinyó agyamon átfutott, hogy hatan voltunk testvérek, de a legidősebb én vagyok, ám a bugyuta játék kezdett egyre inkább tetszeni, hát folytattam.

‒ Hjaaaaaaaa! Kösz, jól van. -Nemrég megnősült.

 Kicsit sem szép barátom szeme összeszűkült, tapírra hajazó orra, melyet három mókus egy hét alatt sem szedett volna tele dióval remegni kezdett, s mint egy hurokba szorult nyúl, hosszasan visított:    

 ‒ Miiiiiiiiiiiiiiiii? Dehát ő meleg volt!

 Ebben a pillanatban drága barátnőm egy, a szülőszobákból elcsent vajúdó hangot hallatott, majd vett egy egy üdítővel keveredett óriási lélegzetet, s az eddig arcába gyömöszölt hal, kenyér, és alig fél üveg kóla, a szabadság részegítő gondolatának engedelmeskedve, laza köhögő roham formájában napvilágra törtek. Néhány alig tenyérnyi falat a tűzhajú  karján, az arcomon, s a kabátomon találták meg új helyüket, s a bágyadt, délelőtti fényben tündökölve némán elpihentek. Kutyaképű, a meglepődés szikrája nélkül pöckölte le kezéről a ragaszkodónak vélt  hekket, majd kissé értetlenül, barátnőmre mutatott. Megtokásodott, hörcsögre hajazó pofikámra kaján mosoly ült, míg az el sem hangzott kérdésre séróból vágtam rá, az épp kitalált választ:

 ‒ Ő Karola, a feleségem!

 Szegény Andrea ha tudta volna, hogy minek lesz kitéve, valószínűleg a bolygó másik felére költözik, ám ez alkalommal nem volt szerencséje! A tőrdöfésnek is beillő mondat, játszi könnyedséggel emelte el szájától a kólás üveget. Hideg tartalma, víg csordogálás közepette rendezett futóversenyt szélesre tárt blúzának gallérja alatt, s hagyta el szemérmetlen vigyorgással szoknyája belső felén leszaladva, az ott megcsodált tájat. Andi, egy herélt paripa hangját hallatva nyerített egy nem kifejezetten nőieset, hogy egyensúlyát veszítve, egy kisiklott gőzmozdony energiájával vágódjon a mögötte reggelizők asztalára. Az ott étkezők öten, kilenc felé ugrottak. Párom mögött egy szakállas pasi, egy kézzel ügyeskedve állt fel, mert a másikban félig kiürült söröspoharát szorongatta, s közben elmélyülten böfögött.

 Illetlenség ide, vagy oda, a szakállára vándorolt sörhab, és a lelki szemeim elé perdült alkoholista télapó képe láttán elkapott a röhögés, aminek aztán párom szúrós tekintete vetett véget. Andit, készségesen segítette fel Kabos, ám ahogy szegény lábra állt, a tűzhajú Barátilag kínálta jobbját, s rögtön bemutatkozott!

 ‒ Sunyi vagyok csókolom! A férjével együtt ültem Tökölön!

 A szakállas lassan, mint egy herén rúgott ebihal megfordult, s akár egy bújócskázó kisiskolás, a korsón keresztül figyelt engem. Sörét, készséggel fizettem volna ki, de mire tárcámat előhalásztam, már híre-hamva sem volt! Andi, felemelve sáros kezét, háromszor kezdett UFO nyelven kérdezni, de mert habogását ő maga sem értette, inkább csak szitkozódva dünnyögött. Hogy a tűzhajútól hogyan szabadultunk meg, arra nem emlékszem. Hazafelé, párom az autó kellemes melege ellenére is fázott, s hogy a ruhája alá folyt kólát milyen módon törölgette le nem tudom, mert az egyik metróállomáshoz érve kiszállt, s örökre elköszönt. A tűzhajút azóta, ahogy előtte sem láttam soha! Börtönben nem ültem, Karola nevű barátnőm sem volt még, s ha a történet nem is teljesen így történt, a mosolyba mártott percekért szerintem, mindenképp megérte!

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

kevelin2021. június 9. 22:18

Igen,😂 megérte

Perzsi.2021. június 9. 15:04

Igen, megérte. :-) Köszönöm. :-)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom