Zenekar és zeneszerző kerestetik
MũvészetIsten rémálma
/Kicsit a jövőbe tekintek ezzel a dalszöveggel, bízva abban, hogy nem válik valóra. Vagy tán már a kezdetét is vette az a bizonyos álom?/
Az Ősz még
Éppen, hogy elköszönt,
A Tél máris
Hókucsmába öltözött,
S én csak ültem
A parkban egy padon...
Valóság ez,
Vagy tán álmodom?
A Szél úgy fütyült,
Hogy szinte már dalolt,
Majd hozzám simulva
A csontomig hatolt,
S ültem mozdulatlan,
A szemem se rebbent,
Valami itt már
Nagyon nincs rendben.
Bridge:
A szív még párat dobban,
Aztán pihenni tér,
S a Csend egy emberibb
Világról mesél....
Refrén:
...Ahol sírban végzi
Az átkozott fegyver,
S nem pusztít többé
Embert az ember,
A Békét ezerszer
Nem fojtják sárba,
S nem lesz Istennek
Mindez a rémálma...
VALÓSÁGGÁ VÁLVA!
Egy másik ember
Épp arra járt,
De kivetnivalót,
Abban nem talált,
Hogy mozdulatlan
Ülök a parkban,
Mint egy néma hangjegy
Az utolsó dalban.
Habár felém nézett,
De léte arról szól,
Hogy közöny árad,
Összegyűrt arcáról.
Bridge 2:
A távolban bomba robban,
De a szív már nem fél,
Még párat dobban,
Aztán minden véget ér.
Refrén:
Ugye sírban végzi
Az összes fegyver,
S nem pusztít többé
Embert az ember,
A Békét ezerszer
Nem fojtják sárba,
Vagy mindez már
Istennek rémálma...
VALÓSÁGGÁ VÁLVA?
Mint két folyó
0.14
Leszek az ösztönöd,
Lobbanó vágyad,
Ami túlcsordul,
Annyira árad.
Leszek szívedben
A véred lüktetése,
Hogy ne mondd soha,
Eljön majd a vége.
0.40
Bridge:
De tudnod kell, angyal
Én sohasem leszek,
Szeress,vagy gyűlölj,
Hogyha vétkezek.
0.56
Refrén:
Az irígy világ forrongó katlan,
Megannyi szeretetéhes ragadozó,
De van ami szétszakíthatatlan,
Mint mikor egyé válik két folyó.
Te vagy az egyik, én a másik,
S ez mindörökre szól,
Mert én nem változok már,
És te sem változol.
1.49
Legyél a csend,
Ha megőrjít a zűrzavar,
Legyél a támasz,
Mikor omlani kezd a fal,
S ne taszíts el kérlek,
Ha az éjben elveszek,
A keresztem legyél,
Amin megfeszülhetek.
Bridge:
Tudnod kell, angyal
Én sohasem leszek,
Szeress,vagy gyűlölj,
Hogyha vétkezek.
Refrén:
Az irígy világ forrongó katlan,
Megannyi szeretetéhes ragadozó,
De van ami szétszakíthatatlan,
Mint mikor egyé válik két folyó.
Te vagy az egyik, én a másik,
S ez mindörökre szól,
Mert én nem változok már,
És te sem változol.
Emberdal
Az emberlét
Egy bűnös állapot,
De nem kérek
Én bűnbocsánatot.
Vétkeim hadát
Már nem is számolom,
Párat jóvá tenni,
Tán lesz még alkalom.
Bridge:
Attól tartok a földi shownak,
Az ördög a rendezője,
De ha lelsz bennem valami jót,
Már megszületnem megérte.
Refrén:
Mikor önző énem éppen hátba támad,
Bár egy pillanatra láthatnám a szárnyad.
De hogyha kérném, tudom a Csend felel,
Hát beérem azzal, érzem, hogy létezel.
Ha rosszat tenni vágyok,
Tudom, maga a szégyen,
De az vessen rám követ,
Ki állandóan vétlen.
Mikor téves úton járok,
Ne állj elém kérlek,
Mert van úgy néha napján,
Magamtól is félek.
Bridge:
Attól tartok a földi shownak,
Az ördög a rendezője,
De ha lelsz bennem valami jót,
Már megszületnem megérte.
Refrén:
Mikor önző énem
Éppen hátba támad,
Bár egy pillanatra
Láthatnám a szárnyad.
De tudom,ha kérném,
Mindíg a Csend felel,
Hát beérem azzal,
Érzem, hogy létezel.
Karnyújtásnyira
FIÚ ÉNEKES
Tőled egyre messzebb vitt,
Bús lépteim nyoma,
De megtaláltad bennem azt,
Akit én soha.
Egy nagykabátba élt
Lelkemnek peremén,
Ahol ritka vendég volt,
Bármiféle fény.
Bridge 1:
Most itt állok végre,
Boldogság éhesen,
A kabát a porban,
S lelkem meztelen.
LÁNY ÉNEKES
Mikor a Szó oly fukar,
A Csend csodát mesél,
S egy rég várt dallamot,
Épp felénk sodort a szél.
Te visszaadtad azt nekem,
Amit el sem vettél,
És mindhiába bújtam el,
Mégis felfedeztél.
Bridge 2:
Fényévre voltál,
Mit nem járnék be soha,
De érintve lelkem,
Karnyújtásnyira.
EGYÜTT
Refrén:
Mintha ketté váltam volna,
Az egyik rész a Döbbenet,
S önmagamra lelve,
A szív egyszerre sír és nevet.
Míg életünk csak próza,
Nap, mint nap eltemet,
Hát nem lehet más e strófa,
Mint dalba foglalt vers neked.
Szóló
Bridge 1:
Most itt állok végre,
Boldogságra éhesen,
A kabát lehull a porba,
S lelkem meztelen.
Bridge 2:
Fényévékre voltál,
Mit nem járnék be soha,
De megérintve lelkem,
Karnyújtásnyira.
Refrén:
Mintha ketté váltam volna,
S az egyik rész a Döbbenet,
Önmagamra lelve,
A szív hol sír és hol nevet.
Míg az életünk csak próza,
Nap, mint nap lassan eltemet,
Hát nem lehet más e strófa,
Mint egy dalba foglalt vers neked.
14 dalszöveg
https://blog.poet.hu/nemmm/he-mister
https://blog.poet.hu/nemmm/most-kene
https://blog.poet.hu/nemmm/ennyire-futja
https://blog.poet.hu/nemmm/ember-a-farkasok-kozott
https://blog.poet.hu/nemmm/elso-ver
https://blog.poet.hu/nemmm/ki-fog-rendet-rakni
https://blog.poet.hu/nemmm/akkor-is-ha-vetlen
https://blog.poet.hu/nemmm/mind-a-ketto-ember
https://blog.poet.hu/nemmm/ne-ebreszd-fel-az-alvo-oroszlant
https://blog.poet.hu/nemmm/csak-ennyi
https://blog.poet.hu/nemmm/nem-kerek-elnezest2
https://blog.poet.hu/nemmm/amit-tenni-kell
https://blog.poet.hu/nemmm/az-igazsag-zsoldosa
https://blog.poet.hu/nemmm/legbelul