Zenekar és zeneszerző kerestetik

  Hogyha szemedbe nézek,

A szívedbe látok,

Pedig látnok nem vagyok,

Csak te nem vagy álnok.

Nincs aljas indok,

Nincs önző érdek,

Tudok már mindent,

Egy szót se kérdek.

Bridge:

Minden azt súgja,

Hazudhatunk,

De álarcok nélkül,

Jól elvagyunk.

Refrén:

Ha a világ szétszakadna,

Úgy hétmilliárd részre,

Akkor sem maradsz magadra,

Mi legalább tartsunk össze.

Tudjuk jól, ez a kötelék,

Addig szétszakíthatatlan,

Amíg épp úgy hiszel bennem,

Mint, ahogy önmagadban.

Ha előre lépek,

Nem rántasz vissza,

Elfordulhatok,

Nem döfsz jól hátba.

Nem döngölsz sárba,

Ha fizetnek érte,

A bizalom ára,

Nem váltható pénzre.

Bridge:

Minden azt súgja,

Hazudhatunk,

De álarcok nélkül,

Jól elvagyunk.

Refrén:

Ha a világ szétszakadna,

Úgy hétmilliárd részre,

Akkor sem maradsz magadra,

Mi legalább tartsunk össze.

Tudjuk jól, ez a kötelék,

Addig szétszakíthatatlan,

Amíg épp úgy hiszel bennem,

Mint, ahogy önmagadban.

 

Néha megpihenünk,

Mint a völgy ölén a szélvihar,

Voltak súlyos hónapok,

Mikor csőstől támadt ránk a baj.

Mégis eljött egy újabb év,

Mert sosem alkuszunk,

S kimondva épp ettől szép,

Mi magyarok vagyunk.

Bridge:

Külön-külön,mint gyenge szellő,

Éppen hogy létezünk,

De ha összefogunk végre,

Szélviharrá leszünk.

Refrén:

Múltat, jövőt egybefonva,

Arról mesél pár szó,

Lobogj, lobogj mindörökre,

Áldott Magyar zászló.

Élj büszkén, emelt fővel,

S a tisztesség a jelszó,

Lobogj, lobogj mindörökre,

Áldott Magyar zászló.

Egymás ellen acsarkodva,

Vesztes, a nemzetünk,

Jövőnk már most dőlhet romba,

S mi lesz, ha nem leszünk?

Önző érdek és pénzimádat,

Közénk áll még egyre,

Oly egyszerű, szeresd Hazádat,

Ez szívünk legszebb terve.

Bridge:

Külön-külön,mint gyenge szellő,

Éppen hogy létezünk,

Magyar-magyarral összefogva,

Szélviharrá leszünk.

Refrén:

Múltat, jövőt egybefonva,

Arról mesél pár szó,

Lobogj, lobogj mindörökre,

Áldott Magyar zászló.

Élj büszkén, emelt fővel,

S a tisztesség a jelszó,

Lobogj, lobogj mindörökre,

Áldott Magyar zászló.

  Lehet az Élet lyukas cipő,

És a kukában landol éppen,

Lehet az Élet lenyűgöző,

Mikor a lány szemébe néztem.

Lehet az ember vidám bolond,

Széken tótágast állva,

Lehet a szívem zenész kobold,

S e dal, most dobbanása.

Bridge:

Biztosan tudom,

Nem csak lehet,

Milyen a szív

Ha igazán szeret.

De míg a lány csak

A fejét rázza,

Szegény kobold lesz

Jó nagy pácban.

Refrén:

Ha üvegpohár az élet,

A földön összetörve,

Nekem akkor se ér véget,

Csak szívragasztó kéne.

Még jobb is lehet,mint régen,

Hát megírtam ezt a dalt,

S a koboldot megkértem,

Cseppentsen bele bájitalt.

Lehet az élet nagyon silány,

Jéggé fagyva egy szánon,

Lehet az élet maga a lány,

Megvalósult álom.

Érzem, a szívem zenész kobold,

Hogy a világot bejárja,

Ne azon agyalj, eddig mi volt,

Csak hallgass a dobbanásra.

Bridge:

Biztosan tudom,

Nem csak lehet,

Milyen a szív

Ha igazán szeret.

De míg a lány csak

A fejét rázza,

Szegény kobold lesz

Jó nagy pácban.

Refrén:

Ha üvegpohár az élet,

A földön összetörve,

Nekem akkor se ér véget,

Csak szívragasztó kéne.

Még jobb is lehet,mint régen,

Hát megírtam ezt a dalt,

S a koboldot megkértem,

Cseppentsen bele bájitalt.

  Van kinek arról szól az élet,

Várja csak egyre a szebb holnapot,

Én azt se bánom,ha néha éget,

Ne osszon nekem a Sors több lapot.

Ha csak emberbábként éldegélek,

Akivel játszhat szinte bárki,

Olvasd rám, hogy mennyit érek,

Legyen az ítéleted bármi.

Bridge:

Babusgatom szép szavakkal,

Körbefonva álmaimmal,

Űzöm, hajtom, hogyha kell,

Csak azért is átölel.

Refrén:

Erről szól az életem,

Aki feladja, bús szívű ostoba,

Mindíg újra meglelem,

Még tart, a Boldogság ostroma.

Ez hétköznapi

Ostromállapot,

Az se baj, ha

Tart vagy száz napot.

Úgy nyerünk,

Ha ketten harcolunk,

A Magány ellen,

Együtt lázadunk.

Bridge:

Babusgatom szép szavakkal,

Körbefonva álmaimmal,

Űzöm, hajtom, hogyha kell,

Csak azért is átölel.

Refrén:

Erről szól az életem,

Aki meghátrál, bús szívű ostoba,

Mindíg újra meglelem,

Még tart...a Boldogság ostroma.

  Amikor életre lobban,

A sok fájó emlék,

A Magány nem kopogtat,

Hisz hívatlan vendég.

Betoppan, és marad,

Akár éveken át,

Aztán megláttalak,

Az élet szebb oldalát.

Bridge:

Egymás lelkét megérintve,

A világ csak apró szélmalom,

Nekünk forog szépen csendben,

S megpihensz,majd a vállamon.

Refrén:

Láncok szétszakadnak, lángok mind kihunynak,

De van,mi örökkévaló,

Láthatatlan kötelék, ha mélyen a lélekbe ég,

Nem lesz soha szétszakítható.

A legsűrűbb éjszakát is

Mindíg hajnal váltja fel,

Járhatsz messze tőlem,

Itt vagy mégis oly közel.

Vannak, akik álmodoznak,

Szívük csak suttogva él,

Megannyi gond ránk zuhanhat,

Együtt túléljük ne félj.

Bridge:

Egymás lelkét megérintve

A világ csak egy szélmalom.

Nekünk forog szépen csendben,

S megpihensz,majd a vállamon.

Refrén:

Láncok szétszakadnak, lángok mind kihunynak,

De van,mi örökkévaló,

Láthatatlan kötelék, mélyen a lelkünkbe égve,

Nem lesz soha szétszakítható.