czegledy66 blogja

Emlékszem egyszer,

Úgy harminc évvel ezelőtt

Gyermekfejjel mezítláb a legelőn.

Futottunk a labda után,

Nem szúrt akkor csak a csalán.

Kő, kavics, s rögös föld

Mi utunkba került, sebezte lábfejünk.

Zsebkendő a sebes lábfejen,

Nem számított csak a szabadság

Érzése s a végtelen.

Most felnőtt fejjel,

Mikor hosszabb sétára mentem

Eszembe jutott régi gyermekévem.

Fájó lábam cipőtől mentve,

Mezítláb indultam a végtelenbe.

A régi érzés újra felkarolt.

Csak a láb, kényes már nagyon.

Apró kavics is fájdalmas,

S a talpam az aszfalton ballag.

Meleg az aszfalt, poros az út is,

De a régi érzés már nincs itt.

                              2010,07,21

Oly erős fájdalom kínozza testemet,

Az üvöltés határát súrolja az érzelem.

Könny mi a szememből kicsordul,

S enyhíti szenvedésemet,

A fájdalom érzését elmondani nem lehet.

A csontokba hatoló fájdalom,,

Az ember tűréshatárát érinti meg.

Enyhítést csak a fekete föld

Mélye teheti meg.

Mikor már mozdulni is alig lehet

S vonszolom testemet

A fájdalom érzését,

Elmondani nem lehet.

                     2010,03,16

 

Temetőnek csendjébe,

Hegedűszó zenéje.

Sírhalomnak mélyébe,

Öreg barát emléke.

 

Üres az utca, láb már nem koptatja.

Ősz haját a szél már nem borzolja.

Eltávozott tőlünk,

Fürednek színfoltja.

 

Cigányzene volt az élte,

Mi mindenben elkísérte.

Ha bús, ha szomorú,

A cigány csak dalol.

 

Mindenre van nótája,

Csak a szív ne fájna!

Rímben beszélek most én is róla,

Mert a barátait Ő is így szólongatta.

 

Mindenkihez volt jó szava,

A sors mégis oly mostoha.

Szenvedés volt élte vége,

Ami Őt elkísérte.

 

Nehéz lesz Őt elfeledni,

El kell tőle most búcsúzni!

Egy száll virág, amit hozok,

Én most végleg elbúcsúzok!

                             2009,05,19