czegledy66 blogja
Képzelet
Fényes gyertyalángként
lobbansz Te fantomkép!
Intesz felém, mint köd
elillansz odébb!
A képzelet hozott
játszik az érzelem
mit hiányod hagyott
hátra Én nekem.
Elég látni Téged
szemedben vágy tüze
szikrát izzít, s éget!
Úgy kellesz Nekem!
Múlik a varázsa,
puszta az ébredés.
Nem vagy itt velem!
Fáj a feledés!
2011. január 15.
Emlékezés
Oly régen elmentél,
csak intettél így búcsúztál!
Nagy beteg voltál, de harcoltál!
Végül győzött a halál.
Bár lánynak születtem,
mikor Te fiút vártál,
mégis jó emlékezni rád!
Sok mindent megtanítottál,
férfi munkát mind átadtál!
Falat rakni tanítottál,
s azóta is építkezem
emlékekből építem életem!
Így emlékezem rád ÉDESAPÁM!
2011. február 5
Téli érzelmek
Nehéz szürkeség borul a téli tájra:
Hólepte zúzmarás fák rémisztő árnya.
Jégvirággal rajzolt kicsi ablaktábla.
Nem lehet átlátni rajt a külvilágba.
Felhők közül kandikáló napsugarak
Minden lélek elé újra csak reményt rak.
Melegséggel megtöltött érzelmek hadát,
Az élethez, boldogsághoz útmutatást.
Egy kép a nagyiról
Sok éve az idő látja
ráncát arcán mit
a fájdalom rakott rá.
Székén ülve
két kezét ölébe
ejtve, gondolataival
a távolba merengve
ül nagyikám.
Könnybe lábadt két
szemében fájdalommal
tekint a semmibe,
szeretteire emlékezve
kik már a mennybe
távoztak örökre!
2011. január 16.
Régen és most
Fényes csillag fönn az égen
szent Karácsony éjjelén,
pásztort vezet Betlehembe,
hogy kisdedet köszöntsék.
Kandallóban rőzse pattog,
láng nyelve fát nyaldos,
konyhából meg friss
kalács illata csavarog.
Fenyőfa a középpontba,
rajta sok szép piros alma.
Ajándék a fa alatt,
s kibontásra mi marad?
Szívünk kéne kibontani,
s odaadni önzetlen
szeretetet, mi oly kevés van,
hálát adni szüntelen.