czegledy66 blogja

 

Emlékszel? Mikor megismerkedtünk búcsú volt a falunkban!

Veled ültem először a körhintán, s boldogan löktük egymást.

Azóta se mertem ráülni. A búcsúfiának egy tükrös szívet kaptam.

Akkor ott oly szép volt a világ, s boldog voltam, mint még soha

többé.

 

Emlékszel? Azon az októberi éjszakán, a csillagos ég nézett

ránk!

Hideg csípős volt az idő, de a kispad hívogatva integetett felénk!

Egymás karjába bújva csókra-csókkal válaszolva, dacolva a

hideggel bújtunk egymáshoz.

 

Emlékszel? Másnap halottak napja volt. Aznap este már sok

mécses világított a sírokon. Mi mulattunk míg mások a síroknál

rótták le, a kegyeletüket …

 

Emlékezem! Oly sok év telt el, azóta s minden évben kerestem

arcod az emberek között, hátha látlak. Előjönnek a régi

emlékképek. A nagy fülű elefánt! A többi romantika, a csokor

rózsa az ablakomba…

 

Emlékezem! Hat éve már mécses világít ezen az estén, titokban

emlékezem rád! Hat éve hiába keresem arcod! Már nem

láthatom.

Halottak napja közeledik, s a mécses a Te sírodon is világít! ...

 

2013. október 27.

Zavarodott természet…

 

Ősz felé közelít a nyár

Sárgulnak a gesztenyefák.

Ó! Mily furcsa a természet!

Beérett gesztenyék mellett,

Gyertyaként ágaskodik,

Tavaszt idézve a kikelet.

 

2011. szeptember 2.

Égi vándor

 

Korán reggel kelet felől

vörösen, izzón nyújtózik

égi útjára, mind feljebb

 majd egyre fényesebben

aranyló sugarával

melegíti a Földet

 s estére újra

bíborba váltja fényét

nyugat felé a hegyek mögé

bújva,fejezi be útját

 égi vándorunk,

 az éltet adó Napunk!

 

2011. szeptember 3.

Gyermekkorom emlékképe,

nagyapámnak műhelyében

frissen gyalult fa illata

vonzott engem mindig oda!

 

Forgács halom közepébe

cirmos kandúr heverészget,

de a kandúrt Én nem hagyván

forgáccsal jól betakarám.

 

Így került a forgács széjjel

ahová csak éppen lépdel,

nagyapám nagy haragjára

többletmunka okozása.

 

Hordók kádak készülőbe,

száradtak a fal tövébe...

Pihen már a gyalu, fűrész

nem dolgozik már a művész.

 

2011. február 20.

Nehéz szürkeség borul a téli tájra:

Hólepte zúzmarás fák rémisztő árnya.

Jégvirággal rajzolt kicsi ablaktábla.

Nem lehet átlátni rajt a külvilágba.

Felhők közül kandikáló napsugarak

Minden lélek elé újra csak reményt rak.

Melegséggel megtöltött érzelmek hadát,

Az élethez, boldogsághoz útmutatást.