csp01 blogja

Nézték a Holdat. Ezt a fényes, de halovány, szürkésfehér korongot az égen. Mindhárman. Domin azokkal a szép göndör fürtjeivel. Sklav az enyhén rózsaszín bőrével, nyurga végtagjaival és persze Ikszi. Alig 12 esztendős gyerekek voltak. Tátott szájjal ámultak-bámultak. Ültek az ól mögött, a kukoricás határában., a magasra nőtt fű jól eltakarta őket. És nézték a holdat. Az figyelmesen tekintett le rájuk. Telihold volt, lehet. Csöppet sem gőgösen, megvetőn. És olyan volt mint egy emberi arc. Ez a tekintet nagy hatással volt Sklavra.
-Úgy néz mint te-súgta Dominnak.
-Hogyan?
-Hát... mint akinél nincs korbács.
(Gondolkodott, pontos-e ez a megfogalmazás.)
-Nálam van korbács. Csak nem használom. Nem kell.
Félbeszakította őket Ikszi.
-Tényleg arca van.
-Ott a két szeme, az orra... és a szája is, vékony, de látszik.
Sklav hozzáképzelte ehhez a fejholdhoz a testet. Egy hatalmas emberalak, amint áll a földön. Lábai talán épp a szemközti erdőből emelkednek ki. S korbács nincs nála, csakugyan. 
-Vajon mit akarhat?
Ikszi kérdezte és komolyan.
-Azt, hogy menjünk oda-felelte Domin.
Azok csodálkozva bámultak rá.
-Egyszer el fogunk oda jutni.
Egy pillanatig csöndben ültek.
-Én nem akarom-mondta Sklav-Jussatok el ti.
- Azt, hogy odamegyünk, úgy értettem, hogy mi mind. Te is. 
-Ne...
Elképzelte, ahogy viszi gazdái után a sok cókmókot. Tisztogatja előttük az utat. Pakol(ászik) és takarít és ajtónyit és ajtócsuk. Mivel rabszolgafiú volt, Domin és családja szolgálatában. (De születésétől fogva, miképp legeslegkorábbi ősszülei is). Mi másra is gondolhatott volna.
Azonban még mielőtt bárki rákérdezne (lehet ilyen szerző és olvasó közt): nem, nem a piros szeme miatt volt rabszolga. Az legyen egy másik országban. Helyette a széles vállaiból következett ez. A közfelfogás szerint akinek erős, izmos a válla, az az ezzel összefüggő értelmi képességei miatt alávethető és alávetendő és alávetett.
-Ne...
De azt nem mondta, hogy ő nem megy. A holdra. Ha a tulajdonos így dönt, megy. Tulajdonképpen ezt a Ne..-t is visszaszívta volna. De rabszolgaként aligha tehette.
Domin nem gerjedt haragra.
-Nem mi fogunk odamenni, hanem leszármazottaink. Az sokára lesz-Gondolkodott, hozzátegye-e, hozzátette:
-Akkor már nem lesznek rabszolgák-nem ünnepélyes, teljesen mindennapi hangon. Bejelentette. Közölte.
-Honnan tudod?-Ikszi szólt.
Sklav annyira megdöbbent, hogy szólni, ha akart, ha mert, sem tudott volna.
Domin magas sötét hajú és ugyanolyan szemű, lobogó tekintetű és éleseszű volt. Ahogy a holdfény beragyogja: mint valami kísértet, éppen előlépve az Időből, elmúlt és elkövetkező korokból. Legalábbis Sklav számára. Vagy mint egy, a Szótlan Hőst ábrázoló festmény. De mégis megszólalt.
-Nem lesznek rabszolgák. Mindenkinek lesz korbácsa. Ott nála mindig. De nem csapkodja vele, a lovat se. Tudni fogják az állatok nyelvét is.Mindenki beszél, mindeni ért.
-A hangyák is?-vágott közbe Ikszi.
Domin ránézett. Villogott a szeme vagy csak a holdi fény visszatükröződött benne.
-igen, ők is. Nem lesznek rabszolgák, mindenki tudni fogja, hogy ő nem az, hogy ő sem az. És nem lesz főzés. Nem adjuk és nem vesszük a kukoricát. Se a sört.
Sklav arra gondolva, magától terem, készül minden, megtudakolta:
-Mindenki zabálja a palacsintát?
Domin elgondolkodott. 
-Nem, nem lesz palacsinta. Már nem kell zabálni, semmit.

-Akkor nem kell sütni!-kiáltott fel Sklav. 
-Nem kell-Domin rá is ránézett.
E pillanatban az egykedvű, bámész holdkorong ott, felettük, velük szemben rájuk vigyorgott. 
Játsszuk el.
Azok ketten tüstént bólintottak Ikszi javaslatára. És ugrottak mind, összehordtak, odahordtak ládát, dobozt, kavicsot, egyebeket-megépítették a Holdat, az odaszálló járművet, akár a Földet is. És belekezdtek ők, hárman, Domin, Sklav, Ikszi, az első három Holdra-lépő. Odaszáguld velük a hajó az Apolló-0, annak rendje és módja szerint, le is dobja őket a szürke, poros holdi tengerbe. Kiúsznak. 
És élvezik a játékot, kitűzik zászlajukat, vizsgálódnak, építkeznek, birtokba veszik az égitestet... ezt a füves térséget itt, a kukoricás szélén, de ez most, tudjuk, égi kísérőnket képviselte. Bejárták, lassú léptekkel, hiszen nehezen mozog ott az ember... És engedtessék meg nekik némi huncutkodás. Nevetve-röhögve szórják egymásra a port, a holdi port és füvet-a holdfüvet. Szélsebes ujjaikkal tépdesték. De természetesen tisztában voltak a helyzet és a pillanat történelmiségével és nagyszerűségével.
Egy láda szimbolizálta az Apolló-0 leszállóegységét. Szklav felállt rá és a megfelelő pillanatban, miután a szerkezet megállapodott a holdfelszínen, lelépett róla, kilépett belőle. Nem várt, élvezve az esemény fenségességét. Sietett, gyorsan, mielőbb. És ezt mondta közben: íme az első, kövesse és követi mindenki. Nem Domin adta a szájába, saját szavai voltak. Utólag maga sem értette, honnan jutott eszébe. De tetszett Ikszinek is. Aztán leültek az ezüstösen csillogó holdi porba vagyis hát a fűcsomók közé.
Érdekes, hogy űrruhájuk nem volt és nem is kellett. Lélegezték a nemlétező holdi atmoszférát. Körülöttük, igen, a meghódított világ. Lásd, lássátok: az építmények, a hidek, a padok. Csak menjünk oda és költözzünk be, mi, dominok, szklavok és ikszik, lehetőleg most.

Domin, Sklav-a nevek jelentése: úr, rabszolga
Ikszi-a név az X-ből ered, X: vagyis valaki, meghatározatlan, maga a személytelenség.

A FESTŐ EBÉDJE

A festő festett. Már elmúlt fél egy is. De itt még nem tartunk. Azzal kezdődik: hogy a festő fogja ecsetjét, vászonját, palettáját és kimegy a kertbe. Kisétál vagy inkább: kisiet, hisz el kell kezdeni mielőbb. Már előtte a kész kép, lelki szemei előtt. Apró, aprócska csillag, amint körbe-körbejár egy gigászi, lélegző, vízzel teli, bölcs Föld körül. Érdekes jelenség. Lesiet hát a kert végébe, a soklevelű diófa árnya alá, épp a málnabokrok szomszédságába és nekikezd. Reggel hat óra.
És fest. A csillag az óriási Föld körül. Hét órára, de legkésőbb nyolcra már alapvonalaiban minden kész. 
A Nap egyre magasabban, szellő fújkál, le-lehajolnak a faágak, a diófáéi, a meggyfáéi, nem, nemcsak a szél miatt, csakis hogy lássák-nézzék az ő festését. Ahogy a csillagka körbejár a hatalmas Föld irányítása alatt. Jár, nem áll.
A kép készült tehát, az idő pedig telt. A nap egyre magasabbra és magasabban. Az óra is ketyeg-valahol.

A festő fest. Most tételezzük fel, hogy van valaki, aki nap mint nap hordja-hozza neki az ebédet. 
Egy hófehér, három... nem, elég kettő, két edényből álló ételhordóban. Friss, mindig tiszta. Pedig már régi. Maga a festő tisztogatja, minden áldott reggel. Valami kék-piros ronggyal.
Az ételhordó személy a kapura helyezi fel. A postaláda szomszédságába. Dél körül. 
De most, ugye fél egy. És semmi. A kapu üres. Ott árválkodik a postaláda szomszédságában a kampó, az a kampó, amire ráakasztják.

A festő is ember. A festő is igényli a tápanyagot. És érzi az éhet és zavarja az éh. Minél nagyobb, annál jobban. Persze, az ebéd... általában, alapesetben jön, itt van, a gyomorban van már ilyenkor... de most nem. Ne firtassuk és nem firtatjuk okát. Baleset érte az ételhordó embert vagy valahol valakivel elbeszélgeti az időt (hanyagság) vagy nincs is ma főzés. A festő fest. 
Elég fényes a csillag? Elég, persze.
Felmehetne a kapuhoz, kinézhetne az utcára, jön-e már. De ne legyünk falánkak. Ráér az ebéd, Helyette fessünk. Ezért élünk, nem a zabálásért. A Földre is fest még két szigetet. Az egyik legyen kihalt? Nem, mégsem. Az is dús, buja növényzetű.
Aztán tovább késik az ebéd. Egy óra, egy óra tizenhat perc. A festő oda-odapillant. Álmosan pislognak rá vissza a kapu deszkái. Ott a kampó. Üres. Mintha gúnyosan vigyorogna rá: "No, mit teszel? Nincs ebéd!" Sőt. "Ha meg is hoznák és rám akasztanék, leejteném, kiborítanám, bizony!"

A festő fest, de ehhez is kell energia. Sajnálatos módon. Energiát ad az étel. Húsleves, mákos tészta vagy paradicsomleves, sült krumpli.
A kép körül, sőt már elkészült. Íme, lásd:
De még igazítson rajta. Igazít is: jobban kiemeli a csillag sárga, élénksárga színét. És a háttérbe betesz, behelyez pár távoli fénypontot-galaxisokat. Közben persze éhesedik, éhesebbedik. De nem! Nem néz ki az utcára, nem indul el maga az ebédért. Nem akar és nem engedem. "Ilyen még sose volt. Pedig fizetek neki, rendesen, hogy elhozza. Mindennap, minden egyes nap." Most is."
Elképzelte, hogy fogja a felelőtlen ételhordót kérdőre vonni." DÉLben kell itt lennie! Hány órakor van nálad dél?" Ekkor-ha nem előbb-bűntudata támad. "" Ne legyek zabálós. Nem vagyok." Elszégyellte magát. Gyerekkorában is mondták, sokszor, hogy milyen sokat eszik. Kiváltképp a nagyanyja panaszkodott. 
Igen, határozottan emlékszik: egyszer hallotta, amint telefonon meséli valakinek, másszor... ej, nem szívesen gondol rá. De ő nem és nem torkos, csakazértsem. "Majd jön az ebéd. Ne törődjem ezzel. Késik, annyi baj legyen."
Fessen.
Két óra nyolc perc. Mégis menjen? Mégis, hol késik már az ebéd? Ingerült, dühös.
A kép kész. 
Belekezd egy másikba, kezdjen. Istent ábrázolja mint szőke, barna szemű, síró kisgyermeket.
Kettő óra negyvenkilenc perc. Azután fest magának ebédet, gulyáslevest, káposztás tésztát. Előbbi még gőzölög, ínycsiklandóan... de ezt hagyjuk abba. Nem ízlik neki, nem baj. 
De helyette fesse az istenes képet. Három óra ötvennyolc perckor az ebéd már ott a kampón, de ő csak fest. Éhes, de elfogta a festés láza. Ide kék, amoda piros színt... még pár vonal, hátul jobbra virágos rét...
Fürgén ugrál, mozog, táncol kezében az ecset. Végül, befejezve már nem ebédel, már vacsorázik.

MESE A...

Egy meg nem nevezett világban egy meg nem nevezett ország meg nem nevezett városának meg nem nevezett utcájában van egy étterem.
Helyes. Az ilyesféle éttermek fölöttébb hasznosak. Az ember, biológiai lény-mivoltából fakadóan, előbb-utóbb megéhezik, meg is szomjazik-s ilyenkor mit tegyen? Mit tehet, mit tesz? Nem sétál be valamelyik élelmiszerüzletbe, nem rejt az inge alá egy-két zsemlét-az tilos és büntetendő! Betér egy étterembe, mint amilyen ez, lenyel pár kanál levest, legurít pár sört... Igen, szükségesek az éttermek. Mint ez. Apró, de bájos házacska, jobbra tőle ez, balra tőle ez. Szolid árak, udvarias pincérek, párnás székek, elkoptatott asztalok, csörgő tányérok, összekoccanó poharak. Esetleg virág az ablakban. Téglalap alakú ablakok közt ajtó, két lépcsőfokkal. Ezen ajtó felett tábla, ezt se hagyjuk ki, nem tehetjük. Igen, tábla. Fekete mint a szén, 1x1 méter, odaerősítve az ajtó fölé. Rájaírva valami. Szép, fehér betűkkel. Persze, írás van rajta, tájékoztatás, információ, nyilván nem cél nélkül helyezték föl.
És mi ez az írás? Ez:
KUTYÁK, SZÜRKÉK,RÉSZEGEK NEM JÖHETNEK BE!!!
Elárulandó és el is áruljuk: a szürkék egy amolyan etnikai csoport neve. Olyan emberek, akiknek bőre világosszürke, hajuk fehéres, ősz már gyerekként is, de körmeik és fogaik is: mint a rozsda. Te, kedves olvasó, talán még nem láttál, sosem, szürkét. De léteznek, ott, abban a világban-országban-városban-és utcában.
A tábla előbb-utóbb szemet szúr az illetékeseknek. Fel is bukkannak az étteremben. Berobognak, akár a támadó-leigázó-hódító had katonái, vérben forgó szemű harcosai. Vannak nyolcan-tízen is. Előkeresik az étterem tulajdonosát, akit a továbbiakban Juli néninek fogunk nevezni. Korosodó, huncut mosolyú, foghiányos asszonyság.
-Micsoda tábla az ott a bejárat fölött?!
Úgy hangzik, mint amikor az Úr vonta kérdőre Éváékat azon bizonyos gyümölcsevés után és miatt.
Juli néni nem ijed meg. 
-Hát mi lenne, kérem? Ide kutyák, szürkék és részegek nem jöhetnek.
-Hogy tehet ki ilyet?
-Nem tudja, hogy ezt a törvény büntetni rendeli?
-Szigorúan!
-Azonnal távolítsa el!
És megtörténik. A tábla eltávolíttatik Juli néni által, sajátkezűleg, az illetékesek jelenlétében és szigorú felügyelete mellett. Lásd: nincs ott. De itt nem ér véget a történet, miért is tenné?
Mikor legközelebb arra téved valaki az illetékesek közül-nem titok: a jogvédők közül-, a tábla újfent ott virít:
KUTYÁK, SZÜRKÉK, RÉSZEGEK NEM JÖHETNEK BE!!!
Berobognak, előveszik Juli nénit.
-Már megint mi az a tábla?
-Nem megmondtuk, hogy tüntesse el?
-De kérem, én eltüntettem. Hiszen tetszettek is látni.
-Hogy rakhatta vissza?!
-Hát mondták, hogy tilos?
Őszinte csodálkozás a hangjában.
-Mondani kell? Persze, hogy nem!
És a tábla ismételten eltávolításra kerül. Mint előzőleg, ezúttal is-Juli néni saját keze által? Bizony.
-Nehogy visszategye!-azzal távoznak.
Aztán visszajönnek, természetesen. Valószínűleg nem véletlenül. És mit látnak? Tábla? De még mennyire! Juli néni elmagyarázza, és igaza van feltehetőleg: nem, nem tette vissza, nem tett vissza semmit, ő igenis, mindent megértett, amit mondtak neki, ez egy másik ugyanolyan tábla, tudni illik.
Igazat mondott.
-Amit levettem, az önök utasítása szerint, az ott van hátul, a kamrában. Óhajtják megtekinteni?-szélesre húzott szájjal kérdi. Hanem azok észre sem veszik eme kedves gesztusát. 
Nem tudom, óhajtották és megtekintették-e. De azt tudom , ott volt a szóban forgó tábla, csakugyan.
-Semmiféle ilyen táblát nem tehet ki-ezt udvariasan, még annál is udvariasabban értésére adják.
A tábla... mint fentebb, immáron harmadszor. Fürge, értő mozdulatokkal, alig pár pillanat alatt. Íme.
Aztán visszajönnek, természetesen. És ezúttal mit látnak? Tábla nincs. Helyette papír. Igen, az. Jól megtermett papíros, fakeretbe foglalva. Dísztelen, közönséges fakeret. Sötétbarna, szótlan, de figyelmesen néz. A belétett papírlap ragyog, kacag. Rajta felirat:
KUTYÁK, SZÜRKÉK, RÉSZEGEK NEM JÖHETNEK BE!!!
És Juli néni szép mondókába kezd. Nem tett ki táblát, ez nem tábla, ez más. Papír. A tábla kemény, fekete, ez puha, össze is hajtható és fehér. Stb.

Még egyszer utoljára figyelmezették, de valóban utoljára.
-SEMMI ILYESMIT NEM RAKHAT KI A BEJÁRAT FÖLÉ!
-MEGÉRTETTE?
-Hogyne kérem-cérnavékony szavai fülbemászóan visszhangoztak. A papírlap lekerült onnan-épp mint a táblák.
Következő alkalommal, most már bizonyára nem véletlenül arra járnak a jogvédők, a bejárat mellett találják:
KUTYÁK, SZÜRKÉK, RÉSZEGEK NEM JÖHETNEK BE!!!
Mellette. Oldalában. És tábla, igen, tábla.
-Maga a bolondját járatja velünk?
-Dehogy kérem.
-Mit mondtunk a múltkor?!
-MIT?!
-Azt, kérem, hogy nem rakhatok ki a bejárat fölé semmilyet. De mellette van kérem.
Még egyszer, utoljára figyelmeztették. 
-SEHOVÁ NEM RAKHAT KI ILYEN TÁBLÁT! SE FÖLÉ, SE ALÁ, SE MELLÉ!!
-Úgy lesz, kérem. 
(Juli néni. Végtelenül jóságos, csendes, szófogadó. Jól nevelték, gyerekkorában.)
Figyel, ért, engedelmeskedik. Ennek részeként és jeleként leveszi a táblát az ajtó mellől. 
Majd, midőn már teljesen bizonyosan nem véletlenül jön a jogvédő csapat: a bejárat mellett papír, nem, NEM tábla. 
Ideírjuk? Ideírjuk: 
KUTYÁK, SZÜRKÉK, RÉSZEGEK NEM JÖHETNEK BE!!!
És ez már sok. Igazán sok. Juli néni vendéglőjét bezárják, azonnali hatállyal, őt magát az illetékes szerv elé idézik és viszik. 
-De kérem, tessenek már elárulni, melyik a probléma: az, hogy kutyák nem jöhetnek be vagy az, hogy szürkék vagy az, hogy részegek?
Megmondják.
-Kérem, régen bejöhettek, ezek is, azok is. De több kutya, főleg a Fickó morgott mindenkire, nem akartam, hogy baj legyen... Bejöhettek a szürkék, de a Lajos mindig belekötött valakibe, a Mária pedig nem is egyszer, fizetés nélkül távozott. A részegek: azok ordítoztak és szét is vertek pár asztalt. 
Juli nénire, a vendéglő bezárásán túl tetemes összegű bírságot is kiszabnak. De ő nem keseredik el. Rögvest új, másik vendéglőt nyit. meglehet, ugyanabban a világban, ugyanabban az országban-városban-utcában. Nem olyan mint az előző. Kisebb, ám otthonosabb. Téglalap helyett kör alakú ablakok. Virágok viszont vannak itt is. A bejárat mellé, tábla és papír helyett a csupasz falra felírva, sárga krétával, jól olvashatóan:
KUTYÁK, SZÜRKÉK, RÉSZEGEK NEM JÖHETNEK BE!!!
Ahogy lehet látni.

A dint és a dintek

Kezdjük természetleírással?
Hűvös, felhős volt. A fák lombosan, csupaszon meredeztek, legfelső ágaikkal mintha kilyukasztanák a súlyos, szürke felhők hasát, amikor az ember, az az ember lejött a folyópartra. A cipője kopog a köveken, megigazítja kabátját, zsebre dugja kezét. Lassan jön, ballag megáll. Körbe-néz, körbetekint, aztán leül egy kidőlt fatörzsre.
Előtte csobogott a folyó, sekély tiszta vizű, heves sodrású. Nyí-, tölgy-, bükk-, fenyőfák álldogáltak, nyújtózkodtak… de elég ebből.
Most ott ül. Tűnődik, néha arrébb rúg egy követ. Ásít, elmosolyodik, de inkább előhúz valami könyvet és írogat beléje.
Most jön a fiú. Hét-nyolc-kilenc esztendős, vékony, eleven, csillogó szemű, fürtös hajú, szép kék felsőruhában, piros nadrágban, sárga-piros cipőben. És az anyja, fiatalasszony, csinos, pisze, táska a vállán. Ők hárman összetalálkoznak.
-Csókolom-kissé félénk a gyerek.
-Szia.
És a kölcsönös Jó napot-ok.
Egy ideig utána csak állnak mindhárman.
-Maga is gyakran jár erre?
A nő kérdezi, talán csak, hogy mondjon valamit?
-Nem gyakran és nem is néha. Erre is, másmerre is.
-Tudja, a fiam és az uram sokszor jönnek ide horgászni…Van, hogy én is elkísérem őket, bár én nem értek a horgászathoz. Ő viszont nagyon lelkes.
És itt a kisfiú buksiját gyöngéden megsimogatta. Az az ember elmosolyodott.
-Senki sem érthet mindenhez.
Aztán hozzátette, hogy ő sem tud horgászni. S arra a kérdésre, mivel foglalkozik, ezt felelte:
-Én dintológus vagyok.
S az értetlen tekinteteket követő kérdésre pedig ezt felelte: a dintológia a dintekkel, a dinttel, a dintséggel, a teljes dinterzummal foglalkozó tudomány, tudni illik.
Figyelmesen hallgatták, a fiúnk még a szája is tátva maradt.
Mi az a dint?
-A dint? A dint, ami… olyan nagy, színtelen, de kicsi is, kicsi, mégis fontos. Mindenben van. Sőt, ő a minden.
-Ezek szerint nesztrofizikus?
-Szó sincs róla. A dint nem nesztikus… habár tud nesztizálódni. Persze hisz ez is fontos.
A dint a jóságon túliság kulcsfogalma. Különlegessége, hogy egyidejűleg szubsztancia és akcidens is. A tudat sajátos aktusa. A nagy latin bölcselő, Hergoniegész szerint lételem, egyfajta lételem.
-Akkor ön kvedista filozófus?
-Nem, azt sem mondanám.
hacsak a kvedet nem tekintjük a dint ontikus megnyilvánulásának.
Éles madárhang visít a levegőbe. A nap az imént elődugta bágyadt arcát, most.
Emberünk, úgy látszik, belejött a magyarázatba.
A dint olyan, hogy örök, azaz ha meg is hal, akkor sem. A dint Világszellemiség, sokban is egy. Univerzália, sőt univerzálium. Jó és… jobb. Ügyes, eszes, működik, felső. De igen, lenti is… meg közép is.
A gyerek már csukott szájjal, de továbbra is nagy figyelemmel.
Issza minden szavát.
Ő pedig még a dintek szent könyvét is megmutatja. Előveszi-újból? Egy apró, kopott megviselt tarka füzetecske, barna, kemény fedelű. A dintek szent könyve. (Lehet: Dintek. Lehet: DINTEK). Felolvas belőle. A dint én vagyok.Vagy te. És ők.
Végül valahogy ismét a horgászatra terelődött a szó.
A hal is dint, dintes, dintezetű, ezért nem szabad bántani, ezért kell visszadobni. Ha kifogjuk. De ha megsütjük, megesszük, megöljük, felvágjuk-kibelezzük, lepikkelyezzük, meghámozzuk, megsütjük, megétkezzük, ha ez kell-az is azért van, mert dint, mert dintmény.
Vagy, pontosabban, a hal viselkedése a dint.
Az anya bólogatott, a gyerek pedig megígérte, hogy ő is dint lesz. Nem tudhatta, hogy már az? Az, a megfelelő értelemben.
Végezetül megismertette velük még a dint-csövet. Ez egy olyasféle szerkentyű, ami kimutatja a dint-sugárzást.Típustól és sebességtől függetlenül, mindenütt. Lilásaknak látszanak, forognak, langyosak.
A dint egyébként nem fizikai, hanem szellemi: a mundus intelligibilis valamiféle kezdete. Határa. Ezt sem titkolta.
Még valami: bemutatta saját kézzel írott dinteményét, nem műremek, de mégis hűen tükrözi a dint lelkivilágát.
Aztán elköszönt és elsietett. Valahogy olyan érzése volt, hogy nem értették. Akár kissé kótyagosnak is tarthatják.
Miért árulta el, hogy dintológus. Kellett. Azt nem mondta, hogy kezdeményezi a dint Egységpártot. Ezt elfelejtette. (Nyugodj meg, később pótolta.)
Maga mögött hagyta a folyópartot. Leült, jegyzetfüzetébe kezdett rajzolni. Illetve dintez, dinzol, dízol. Később, továbbsétálva az jár a fejében: az ember dint, vagy legalábbis dimber, de ezt, lehet, sosem fogja megtudni.
Sebaj! Dint, ez a fő!
.
.
.
Igen, a dint a lényeg.

Van egy ország...

Van egy ország... ami annyira kicsi, hogy nem is látszik?
Nem látszik?nem hallatszik?
A neve Nerdia.
Vagy Szirnia? Ankország.
Ez Nerdia.
Nem látszik(?), nem hallatszik(?), de én látom és hallom és nem mert itt vagyok, benne, látnám és hallanám, láttam és hallottam, látom és hallom, látni fogom és hallani fogom másutt is, ideát is, odaát is.
Íme, itt ez a városka: a várrommal, szomszédjában a főpostával, amarra a lakóteleppel.
Ez? igen a leghosszabb utca, ott a kikötőbe torkollik.
Csupán egy aprócska kikötő, de jócskán van forgalma. És balra az R. park.
Oda is érdemes ki-kisétálni.
Egyébként Ztele a város neve.

Ztele. Anga más, ettől kissé messze, keletre. A főváros, Anga.
A centrum, ahol minden összefut.
A nerdek, az emberek jönnek-mennek, gondolkodnak, cselekszenek, elkezdenek, befejeznek, folytatnak... atomok, elektronok, kozmoszok.
Az utcákon és az épületekben.
Élvezet nézni ahogyan csillognak a napfényben a háztetők... Az óváros félig ferde vártornyai, a nerd fegyveres erők központi bázisa... (Mert Nerdiának vannak katonái).
No és a lakóházak (hat, nyolc, tíz, tizenkettő... tizenöt emeletesek) fehér, zöld, sárga, piros falai.
Mikor esik, akkor mintha apró tündérkezek által szőtt fátyol alá bújna a város.
A nerdek, az emberek jönnek-mennek, gondolkodnak, cselekszenek, alkotnak, kérdeznek, felelnek,... persze egész, persze az egész világban-de itt, Angában rengetegen vannak, nem lehet nem észrevenni őket.

Északon, a nerd Északon az Eloje folyó, mint az első hóvirág mászik, ugrik elő a Földből.
Minő vékony, törpe vízsugár! De ott már zúdul, zúgul, elsodor, szélesedik, hatalmas folyam lesz.
Átszeli az országot, átszeli Angát és a tenger elnyeli: vize tengerré vál', eszerint.

Ez? Ez igen, felhőkarcoló. A világ, nem, csupán az ország legmagasabb épülete.
Harminc emelet!

Igen, az első hármat üzletek, irodák töltik ki, azután a negyediktől lakások, nem felhőkarcoló? New Yorkban akadnak háromszor-négyszer ekkora épületek is, Big Yorkban tízszer ekkorák is.
Hát itt ez a felhőkarcoló. Lehet, hogy itt alacsonyabban vannak a felhők...

Nerdia tehát kicsi. De nem úgy mint a zigóta.
Inkább úgy mint a sejt.
Kicsi, igen, de nem úgy mint a csepp a tengerben, inkább mint a H2O-molekula a tengerben.
Kicsi, de látható. Nézzünk oda vagy ide, nézünk is.
A Földközi-tenger keleti medencéje, Itáliától délkeletre, a Balkántól délnyugatra egy sziget.
Huszonöt, huszonhat, huszonkilenc, harmincegyezer négyzetkilométer. Harmincegyezer-tizenegy. Az a tizenegy is fontos, egy ezrednégyzetmilliméter is fontos.
Egymillió és kettő-három-hétezer, hétezer és még kettőszázvalamennyi ember(rel). Egymillió és hétezer-háromszáz, az a pár tucat is fontos. Egytized is fontos.
Franciaország és Nerdia együtt több mint 575 ezer négyzetkilométer. Tehát közelebb a 600 mint az 500 ezerhez.
...-ban/ben és Nerdiában együtt több mint 4 és félmillióan élnek-élünk, kerekítve ez már ötös millió.

Nerdia látható, látszik, igenis. Rajta a műholdak felvételein és a térképeken is.
(Azon nem? ... milyen, melyik műhold készítette?)
(Azon nem? ... ki rajzolta?)
De annál is inkább látható, mert: például gondoljunk a nagy nerd festő, A. S. számos híres képére. Nerd, ízig-vérig nerd. A XIX. század Rembrandtjának is nevezték és nevezik. És nevezik.
Már láttad a Kislányok a vízpartont?
Vagy a Fenyő alatt-ot? Szerinted ott, a festmény sarkában, a fenyőtől jobbra, az milyen állat? Kutya vagy farkas? ("Kutya!")
És a Jégkeresztet ismered?
.
.
.
Nem tudom, kiállítják-e őket, a Louvre-ban vagy az Ermitázsban?
De Nerdia hallható is, igen-ugye, milyen éles és hogy is mondjam-rázodalmas Z. K. muzsikája?
Nerd zeneszerző (és hegedűművész is!) Az opera nagymestere. Írt belőlük akár több százat is. Állandóan műsoron például a
Rázodalmas... hát igen, hallani kell.

A. S. egyébként bizonyítottan pirosszalagos volt.
Vagyis a pirosszalagos társaság tagja.
Az a 18.-19. századi többé-kevésbé titkos nerdiai mozgalom, ami megmondta és megtette és megadta az emberek összerendeltségét és összefogását és összetársultságát. Némiképpen rokon a szabadkőművességgel.Tagjai a piros karszalagjukról kapták a nevüket.
Egyik alapfogalmuk az "egyemberség". Fénykorukban akár több százezren is lehettek és eljutottak Nerdián túlra is. Ma is találhatni kisebb-nagyobb nerd közösségeket Latin-Amerikában, Skandináviában, Észak-Amerikában és a fekete kontinens keleti felében. Főleg a keleti felében.

Pirosszalagos volt a XVIII. századi nagy nerd gondolkodó, P. K. is. Élete egy részét Franciaországban töltötte, a híres Enciklopédia társszerzője, társszerkesztője volt. Tengerország című munkája miatt sorolták az utópista szocialistákhoz is.
Szerepelt a francia forradalomban. Híres röpirata a Népet a királynak. Jakobinus volt, alapítója az ún. nagyjakobinus irányzatnak. 1794-ben távozott a francia földről.
Nem is tudtad eddig, hogy ő is nerd (volt)? Azt sem szokás tudni,hogy III.Péter pápa nerd (volt).

A mindenség majdnem akkora mint az ember.
P. K. világhírű mondata. Úgy van, Az ország kulcsából idézet.
Sőt, mondta ezt E. E. is, a kiváló (tényleg kiváló) nerd fizikusnő is, aki felfedezte az anvian nevű részecskét, felállította az össz-súlyenergia képletét, csillagászként pedig megtalálta a Ridam és a Satus bolygókat.
Utóbbin élet is van.

De megismerhettük a nerdeket akkor is, amikor 1941-ben váratlanul és erős kézzel és vértelenül és időt nem vesztegetve, energiát nem kímélve leverték a frissen kiépült nerdiai fasiszta diktatúrát. És felmondták a háromhatalmi egyezményt és el sem kezdtek forogni a Berlin-Róma-Tokió tengely körül.
Bizony már 1941-ben vége a fasizmusnak.

No és amikor az USA-N. Unió konfliktusban Nerdia kezdeményezte a globálissá terebélyesedett Pacem! (Békét) Közösséget.

No és amikor 1951-ben a nerd Úttörő nevű űrszonda a világon elsőként landolt a Marson. Amikor Gagarin társa a Vosztok-1 fedélzetén nerd volt. Amikor 1948-ban nerd lépett először a Mount Everestre. Stb.

Én itt ülök Ztelében, ebben az első emeleti, a városi könyvtárra néző apró szobában. Apró, miképp Nerdia , de nekem elég. Én itt elmélkedem, számolok, mérek, alkotok, távcsövemmel vagy nélküle csillagvizsgálok, írásaimat papírlapokra másolva az ablakon kihajolva a szélre bízom... Most írom ezt, majd leírom az emberiség eposzának utolsó strófáját (...) Íme.
Most átmegyünk mind a Birodalomba.

Ebbe a gigantikus államalakulatba. Négyszázötször akkora mint Nerdia.
S lám, hogy nyúlik el Nyugattól Keletig-vagy éppen vissza.
Végigjátszott pár világháborút, felnyúlt az űrbe, kiitta az óceánt, atomlabdázik...
Alig fér bele a történelemkönyvekbe és az Egyesült Nemzetekbe.
A világ háromnegyede nála arat. Mindenütt ő elnököl és misézik...
Idejöttünk,hogy földjét-vizét megkeverjük, megtrágyázzuk az emberiség zászlajával (...). Megtettük.

Látszik innét is Nerdia. Igen. Ő. Ott Anga, ő az az öböl, ő pedig, emitten a fenyves, ahová annyiszor, de annyiszor kirándultunk!...

De a birodalmiak nem látják Nerdiát,nem nézik Nerdiát.
Persze, annyi baj legyen. Így is vagyunk és készen vagyunk és megnerdettünk.

Nahát! Nerdek!
Nerdek! itt a Birodalomban. Ott a kávézóban... vagy a cukrászda előtt.
Nerdül beszélnek. És birodalmiul, de nerdül.
De ők sem látják Nerdiát: mi ez?
Mi ez?
A nerd kávét, vizet birodalmi pohárból isszák. És/vagy fordítva.
No de hát ők nem azért jöttek ide, a Birodalomba, hogy földjét, vizét megkeverjék, megtrágyázzák, megöntözzék az emberiség zászlajával?

Sajnos nekik nem (volt) elég magas a harminc emelet Angában. A Birodalomban van magasabb?...

Vagyunk, készen vagyunk, megnerdettünk.
Újból itt vagyunk Nerdiában, ennek is megkevertük, megtrágyáztuk, megöntöztük földjét-vizét az emberiség-zászlóval. Még a Birodalomba indulásunk előtt.
Így a nerdek is tudják, hogy ők emberi nerdek és hogy nerd emberek, hogy az emberi Nerdiában és hogy a nerd emberiségben élnek, hogy emberi nerdül és hogy nerd emberül beszélnek.

Javaslom, hozzuk létre a Nerd Világot. Legyen ez minden és minden nerd szövetsége. Mindent megnerdesítsen, meglengyelesítsen, megjogunosítson,
megBirodalmizzon, illetve azt nem! hanem megbirodalmizzon.

Legyen tehát.

Létrehozzuk a Nerd Világot, minden és minden nerd szövetségét, ez mindent megnerdesít, megmalájosít, megmelánosít, megbirodalmiz.
MegBirodalmiz? azt nem!

Létrehoztuk a Nerd Világot, minden és minden nerd szövetségét, ez mindent megnerdesített, megrománosított, megankosított, megbirodalmizott. Nem MegBirodalmizott! azt nem!

Minden megnerdesítve, zürjénesítve, ...va/ve, birodalmizva. MegBirodalmizva nincs!...

A.B.C.
nerd és birodalmi 
ember, művész és elnök

Az összes nerdnek és az 
összes nerdeknek, az összes birodalminak
és az összes Birodalminak