csp01 blogja

A művész 2

Kalapács nincsen.

Eladták. Ingyen.

Nem is lesz, mígnem

faragunk egyet.

Faragjunk? Kezded?

Minek is kéne?

Nézz rá a kézre és a lábra.

Vágj és fúrj vele.

Éppen ezt tegye.

Kiabálj, ha fáj,

ezért van a száj.

Ám munka menjen!

Persze, megy, rendben.

Én is így teszem,

és szobrom: készen.

Állítom közre.

Lássátok körbe.

Ábrázol mindent.

Kalapács-istent.

 Ecseted-nincsen (?)

Elfutort innen.

Nem is lesz, mígnem

megrajzolsz egyet.

De miért tegyed?

Van sok-sok ujjad,

elő most húzzad.

Mártsd be égbe

és festesz kékre,

mártsd be földbe

és festesz zöldre.

(Barnára? Persze.

... lilára? Rendbe')

...

És festesz hova?

Falra és lóra és szélre és

ismét és újra.

Elkészül a kép.

Pontosan ekkép.

Ábrázol létet

úgy, ahogy kéred.

Toll, papír? Nincsen.

Elégett. Igen.

Nem is lesz, mígnem

megírunk egyet.

Mint fának meggyet, szőlőt.

De ilyet tegyünk?

hisz itt a vérünk.-

szem-szájból csöppen.

A fökdre röppen,

pokolba, mennybe.

Írunk hát vele.

Tán van épp erre.

(Higgy bátran benne!)

Itt tehát vérünk,

betűket vésünk.

Regények, versek.

Nagyon jók lettek.

És vége, ennyi?

Nem maradt semmi?

Nincsenek kövek.

Megették őket.

A tehén, a ló.

A gonosz,. A jó.

Teremtsél, teremsünk párat?

Sohase fáradj!

Van csontod s fogad.

Markoljad. Fogjad.

Belőle építs

valahogy... éop így.

Emelked' a fal.

Leomlik? Nem fél.

A tetőt szépen

rádobod. Nézem.

Költözzél bele

és éljhél velle.

Ők is mind költöz.

S beléje öltöz

és tovább mindig.

Csinálunk mind így. 

   Minden művésznek és mindenkinek, mivel mindenki művész

Én vagyok 2

1.

Én vagyok az építészet.

Megépítek, talán néked

templomokat és palotát,

le sohasem rom-rombolják.

Nincsen, aki képes rája.

2.

Az én nevem: a szobrászat.

Most épp téged negmintázlak.

Szobor olyan mintha élne,

akkor is, ha törve, tépve.

Szobrod készül, bár nem látlak.

3.

És én vagyok a festészet.

Köszönöm a sok festéket.

A portrédat megfestettem,

jól áll nagyon neked-nekem.

Szépet, rútat megfessétek.

Vagy legalább képzeljétek!

4.

Engem hívnak a zenének..

Hangszerek és zengő ének.

Te is dicsőn énekeljed

valót s illőt rólad, neked.

Világ szépét mind zengjétek!

5. 

Én vagyok az irodalom.

Minden dolgot megíratom.

Regény, dráma és a versek

világokat megteremnek.

S mindenkié e hatalom!

A művész 2

1. Kalapács nincsen.

Eladták. Ingyen.

Nem is lesz mígnem

faragunk egyet.

Faragunk? Kezded?

Minek is kéne?

Nézz rá a kézre és a lábra!

Vájj és fúrj-vele.

Épp ezt legye.

Kiabálj, ha fáj,

ezért van a száj.

Ám munka menjen.

Persze, megy. Rendben.

Én is így teszem

és szobraim: készen.

Állítom közre.

Lássátok körbe.

Ábrázol mindent.

Kalapács-istent.

2. Ecseted? -nincsen.

Elfutott innen (?)

Nem is lesz mígnem

megrajzolsz egyet.

De miért tegyed?

Van sok-sok ujjad,

elő most húzzad.

Mártod be égbe

és festesz kékre,

mártod be földbe

és festesz zöldre.

(Barnára? Persze.

... lilára? Rendbe'!)

Mártod be Napba

...

És festesz falra.

Lóra és buszra és szélre és

Ismét és újra.

Elkészül a kép.

Pontosan, eképp.

Ábrázol létet,

úgy ahogy kéred.

3. Toll, papír? Nincsen.

Elégett. Igen.

Nem is lesz mígnem

megírunk egyet.

Mint fának meggyet, szőlőt.

De ilyet tégyünk,

hisz itt a vérünk-nyálunk-

szem-szájból csöppen.

A földre röppen...

pokolba, mennybe.

Tán van épp erre.

(Higgy bátran benne!)

Itt tehát vérünk,

betűket vésünk.

Regények, versek.

Nagyon jól lettek!

4. És vége, ennyi?

Nem maradt semmi?

5. Nincsenek kövek.

Megették őket.

A tehén, a ló. 

A gonosz. A jó.

Teremtsél, teremtsünk párat?

Sohase fáradj!

Van csontod s fogad.

Markoljad. Fogjad.

Belőle építs.

Valahogy... épp így!

Emelked' a fal.

Leomlik? nem fél.

A tetőt szépen

rádobod. Nézem.

Költözzél bele

és éljél vele.

Ők is mind költöz.

S beléje öltöz

és tovább, mindig.

6. Csinálunk mind így.

   Minden művésznek, mindenkinek hiszen mindenki művész

A művész 1

1. Véső? Van.

Hogy csorba? 

Ez gondja?

Festék is.

Hogy foly' ki?-

hát jól van.

És még pa-

pír, bárha

Eltépve.

Nem bűne.

Mind itten 

Jól nézd meg,

mend körbe,

mint én is.

2. Emitt hát

ezek mind.

"Mi okból?"

"Mi célból?"

Mihonnét,

mi módján?

...

Ne kérdezd,

faragsz, fúrsz,

szobor kész.

Kit ábráz?

A Nullát.

S a festék.

Ecset kell,

amott, lásd.

Feléd száll.

3. Íme, kép!

Ez kié?

Senkié.

Szép, csodás.

Még? Papír!

Arra írsz.

Nagyregény.

S éposz, ám

egy csomó.

Újszonett,

szeptemett.

S mit találsz.

Rájafér

éppen így.

4. No nézd csak!

Van itt mi?

A kotta!

No rajta:

a fúga,

szonáta,

a többi.

Megírtad,

elő is

adod, biz'!

Ügyes vagy.

A téma

a Néma.

(Egyéb is?)

5. S van a kő.

E helyütt.

Egyebütt?

Legyen úgy (is).

Rakod, ím

a lakást,

hivatalt.

Palotát!

Igyekezz,

s belebújj,

jön az ár.

...

Mily erős!

Ez a ház.

S belefér

a lakó.

6. Művész vagy. Kicsi-nagy. Dante tán.

Fenn a fán, mint majom (én hagyom),

írod át Divinát. Beléje

betéve lét éhe. Mert kéne.

7. Művész vagy. Kicsi-Nagy. Vagy Mozart 

(meg nem árt). Meghalt rêg, de nincs vég,

te viszed, te hiszed őt tovàbb,

komponáld. Vagy képes... és kész lett.

8. Művész vagy. Kicsi. Nagy. Mint Rubens,

te is kensz... Sok szép színt! Rubens int.

S vagy Rembrandt. Fed sírhant? Ott festesz,

jó ez lesz. Jössz elő? Lehető.

9. Művész vagy, biztos nagy. Megdobog-

nagy dolog-művêszszív. Világ hív.

Művészled a szépet s a csúfot,

hisz tudod. Művészled-s ő téged?

   Minden egyes művésznek, mindenkinek, hiszen mindenki művész

  A második

A Naphoz legközelebbi csillag a Proxima Centauri.
  Ő is fényel.
  Égi kénnyel.
  Ő is meleng
  és így dereng
  kozmosz-agyunk:
  kozmosz vagyunk.
 Kicsi, apró csillag, de hát miránk csillog.