csp01 blogja

Ő (és én és te)

1. Vajon milyen... ő?

Semmit étkező?

Forró mint a... jég?

Van-e nála vég?

Szíve vajon kék?

Ő-e az Á? S Bé-k?

Olyan mint én?

2. Úgy vélem, ő ember és sárga.

Sok-sok világ jár csodájára:

tud létni, hisz lépni, mer félni.

És épp a Mindétke kell néki.

Adjuk tehát át, miértt is ne?

Vagy félsz-e, hogy meg-, ki-, ránk isme'?

3. Vajon  milyen ő?

Mindent el-ver-ő?

Agya csupasz... s nincs?

A száz néki kincs?

Szája mozog-szól?

De nem világból?

Olyan mint-én?

4. Tán ő gonosz, törpoe és csúnya?

(Akkor hol ér véget ősútja?)

Hajszolja Űr-Úrt atombontva,

aztán a bombát, ni, átdobja.

Bár ő is egy létező. Légyen!

Bár ő is a létező. Mért nem?

5. Olyan, akár ő.

Ezt-azt lélegz-ő.

Szeret, nagyon. És:

övé minden kés.

Láttjuk. Halljuk. Őt.

Higgyük, bízzuk, sőt.

6. Elbújik és jő elő. S kérd meg:

elhozza, rád adja Nincsvéged.

Nem tudja, Istennek az vágya,

mégis: kezét nyújtja és áldja.

Azt. Ezt.

7. Ő, te meg én és a mindenek

van-e köztünk rés?

Agyunk tömi be.

Szívünk szintén. De.

Vagyunk vala... Mind.

S persze akár... Mint: 

8. Vélünk telítődve Ő ágyuk

úgy is, ha egymást nem is látjuk.

Együtt növünk bé a mennyekbe. 

Nem tesszük éltünk a mindegyre.

Szállunk akár kerge bolygócska,

süt ránk a Lét emberes csókja.

  Őről, Őnek, ami valami, akármi, minden

A költemény van!

Mert az alkotó van,

tán az olvasó is.

A költemény valós.

miképp fehér felhő.

S miképp piros felhő.

És a költemény él.

Mint a nyár a télben.

Önmagát szavalja.

 A költemény szól,

nekem, neked beszél.

Vajon miről mesél?

Gondol és cselekszik.

Sok-sok rengetegnyit.

Szívvel és lélekkel.

A költemény mozog

le és fel és megint.

Talán te mozgatod?

Vérzik is, ha ez kell..

Vére sárga, szürke?

És hová folyik be?

 A költemény alszik.

Vajon mit álmodik?

Világ elolvassa?

És tovább lesz írva?

Végtelenbe futva?

Álma megvalósul!

A költemény eszik,

az én ebédemet,

jó étvágyat hozzá.

 És a költemény hisz.

Azt, hogy ő jó és kell.

Jól hiszi ezt, nemde?

A  költemény akar.

Hogy olvassák, írják,

s a vágy beteljesül.

Igaz?

A fajok himnusza

Nos, én vagyok a faj szerte a kozmoszban.

Vagyok mindörökkön emitt és amottan.

Vagyok ezek, azok, vagyok ilyen, olyan.

Ne nézzed, ne nézzed soha az arcomat.

Nézd pusztán a kezem, hogy miket alkotgat

s kérdezd meg lelkemet, hogy kivel harcolhat.

Tagjaim között a kozmikus mindenki,

legyen akár nulla, akár végtelennyi.

Mind hozzám tartozik. Ennek így kell llenni!

Meggyártok én mindent. Kozmoszt, vele istent.

A jót és a jobbat, a nemet, az igent,

a vant és a legyent, a vant és a nincsent.

Megtudom azt, hogy Mi? és Miért? és Hogyan?

és megcselekszem Azt, Azért és Olyan Módban.

Örüljetek neki és mondjátok: jól van.

Keresem és találom az ősi anyagot,

amelyből mindenség eredt és származott.

Belőle mindennek bőségesen adok.

A világegyetemet meg- és meghódítom,

az ösztönöm nem kell, hogy erre buzdítson.

Teljes univerzum nekem s  értem. Bizony.

 Eszem, gondolatom egyre csak növelem,

fejlődöm, fejlődöm és te is jössz velem.

Legyen az értelmünk örök és végtelen.

Erényem és hősöm örökre hirdetem 

Bűnöm és bűnösöm szégyellem, kivetem,

de ő is az enyém, mit lehet tehetnem?

Mi mind vagyunk a faj univerzumszerte.,

mindnyájan az egymást meg- és megkeresse!

Ölelünk, puszilunk egymásra rálelve.

Barátságunk legyen összetörhetetlen

túl időn és téren kozmoszvégtelenben.

Szavald el s énekeld az én ezen versem. 

Én vagyok az ember

1. Én vagyok az ember.? 

A aok száz, sok ezer.

Vízcseppben a tenger.

Én vagyok az ember!

2. Én vagyok a Hitler,

ez így van, ezt hidd el.

És szívvel és hittel

gázkamrám léped át.

Már nagyon vár terád!

3. Jézus is én vagyok.

Így, ahogy olvasod.

Nyúl égbe két karod,

kihívlak pokolból.

4. Én vagyok a bölcs Platón.

Töprengek a valón

s igazon és a jón.

Megfejtem. Hallgasd meg!

5. S én vagyok... az Eszter!

Végleg. Vagy csak egyszer?

Az isten nem ver el.

Az isten is Eszter.

6. Mozart is én vagyok.

Zenémet hallgatod.

Legyen a te dalod!

Dúdolod. Mily szépen!

7. A Tudós is vagyok.

Találom a kvarkot.

Kezembe adatott,

biztosan ismered.

Ha igen, jó neked.

S átadom. Tartsd kezed!

8. Mindembert ismered?

Ő az, ki kell neked.

Ő legyen a lelked,

ő, övé, örökre,

kezét hát ne törd le.

9. S jóembert ismered?

Ő legyen istened.

Jő tőled, jó veled.

Gyere és puszild meg.

10." És te is ember vagy.

Emberség el nem hagy.

Belőle másbak adj.

Érzed, hogy emberség?

Látod, hogy kék az ég

és minden más egyéb?"

Csillagot alkotunk, igen

 Teremtsünk csillagot.

Hatalmast és nagyot!

Te is jól láthatod,

laksz bár sok fényévre.

Építsük meg végre!

 Isteni akarok,

hogy gyártsunk csillagot.

(Ember is vágyakoz...)

Készítsük el tehát.

Szerszámod. Vegyed át.

Forró és gömbölyű.

Fagyott és négyszögű.

Tetszetős vagy szörnyű?

Csillag a lênyege.

Kérdezem, érted-e?

 Minden az anyaga!

Földből van az agya.

Vérét a víz adja.

S a lelke csupa tűz.

Rajzolunk, szögelünk.

Nyálazunk, vérezünk.

Űrhangzik jólelkünk.

Születik csillagunk.

Beléje nem halunk 

 Minden bolygónak,

és láthatsz oly sokat,

mindnyájan lakottak,

feltesszük egére.

Jár körbe, jár körbe,

világít örökre,

senki el ne födje!

S bolygóknak lakói

mit tudnak rá szólni?

Egymást így meglátva

nem taposnak rája!

S másik is szép sárga

ugyanúgy miképp ő.

Mindemezt jól látja.

Világít örökre,

jár körbe és körbe.

Senki el ne födje.

Bolygónak lakója

vajon rá mit mondja?

 Kilát a kozmoszba,

a többi bolygóra.

Azoknak lakója

a kezét megfogja.

Csillagunk êpp ilyen.

Még tovább építem.

Nőjön még, még, igen.

S még jobban felfênyjen!

De, egyszer lesz készen