Ezek vagyunk

Ezek vagyunk


Az ember ilyen: író.
Múzsától érkez puszi,
ugyanígy jő az erő.
Megtörtént mindez, úgy ni.


Markolja fejben-kézben
bizonyos színes pennát.
(Kérjed el vajon szépen?)
Ha adja, bátran vedd át.


Ujjai közé teszi
és ámbár olyan éhes!
Meg sosem, mégsem eszi.
Megír tán egy jó étket.


(mert éhes bizony, nagyon,
-tévében erről nincs hír-
evőport nincs ki adjon.
Olvassák viszont, mit ír.)


Katalin, látod, író.
Méhében mozdul regény.
Vonalat, pontot is ró.
Hiszed-e? Dicső erény.


Ferike? Író szintén!
Véréből folyik dráma.
Megfürdik benne-mint én...
Az élet máris játssza.


Persze a sün is versel,
tüskéje épp jó erre.
Ha megszúr, nem fáj, hidd el!
Érdekel sünnek verse.


A penna az biz' közös.
Zsákjából Zsoltnak vedd ki.
Legyen kék, zöld vagy vörös.
De, most is kell épp neki.


És igen, éhes író.
Sötétre, fényre, hőre...
Éhet is szépen bíró.
És mindig  rongyos, pőre.


Fényre is éhes-írjon
Lámpát fel a falra.
Megtette, ahogy írom.
Túl fényes? Ne menj arra.


Sötétre éhes-írjon
oly lámpát, ami rossz, Rossz!
Nincsen ott a falon,
leverte a nagy-gonosz?


Ha vágyik földbe, ágyba,
ha minket oda kíván...
Íme az író-sága.
De mi is írunk, így ám!