Akkor és most

Nézték a Holdat. Ezt a fényes, de halovány, szürkésfehér korongot az égen. Mindhárman. Domin azokkal a szép göndör fürtjeivel. Sklav az enyhén rózsaszín bőrével, nyurga végtagjaival és persze Ikszi. Alig 12 esztendős gyerekek voltak. Tátott szájjal ámultak-bámultak. Ültek az ól mögött, a kukoricás határában., a magasra nőtt fű jól eltakarta őket. És nézték a holdat. Az figyelmesen tekintett le rájuk. Telihold volt, lehet. Csöppet sem gőgösen, megvetőn. És olyan volt mint egy emberi arc. Ez a tekintet nagy hatással volt Sklavra.
-Úgy néz mint te-súgta Dominnak.
-Hogyan?
-Hát... mint akinél nincs korbács.
(Gondolkodott, pontos-e ez a megfogalmazás.)
-Nálam van korbács. Csak nem használom. Nem kell.
Félbeszakította őket Ikszi.
-Tényleg arca van.
-Ott a két szeme, az orra... és a szája is, vékony, de látszik.
Sklav hozzáképzelte ehhez a fejholdhoz a testet. Egy hatalmas emberalak, amint áll a földön. Lábai talán épp a szemközti erdőből emelkednek ki. S korbács nincs nála, csakugyan. 
-Vajon mit akarhat?
Ikszi kérdezte és komolyan.
-Azt, hogy menjünk oda-felelte Domin.
Azok csodálkozva bámultak rá.
-Egyszer el fogunk oda jutni.
Egy pillanatig csöndben ültek.
-Én nem akarom-mondta Sklav-Jussatok el ti.
- Azt, hogy odamegyünk, úgy értettem, hogy mi mind. Te is. 
-Ne...
Elképzelte, ahogy viszi gazdái után a sok cókmókot. Tisztogatja előttük az utat. Pakol(ászik) és takarít és ajtónyit és ajtócsuk. Mivel rabszolgafiú volt, Domin és családja szolgálatában. (De születésétől fogva, miképp legeslegkorábbi ősszülei is). Mi másra is gondolhatott volna.
Azonban még mielőtt bárki rákérdezne (lehet ilyen szerző és olvasó közt): nem, nem a piros szeme miatt volt rabszolga. Az legyen egy másik országban. Helyette a széles vállaiból következett ez. A közfelfogás szerint akinek erős, izmos a válla, az az ezzel összefüggő értelmi képességei miatt alávethető és alávetendő és alávetett.
-Ne...
De azt nem mondta, hogy ő nem megy. A holdra. Ha a tulajdonos így dönt, megy. Tulajdonképpen ezt a Ne..-t is visszaszívta volna. De rabszolgaként aligha tehette.
Domin nem gerjedt haragra.
-Nem mi fogunk odamenni, hanem leszármazottaink. Az sokára lesz-Gondolkodott, hozzátegye-e, hozzátette:
-Akkor már nem lesznek rabszolgák-nem ünnepélyes, teljesen mindennapi hangon. Bejelentette. Közölte.
-Honnan tudod?-Ikszi szólt.
Sklav annyira megdöbbent, hogy szólni, ha akart, ha mert, sem tudott volna.
Domin magas sötét hajú és ugyanolyan szemű, lobogó tekintetű és éleseszű volt. Ahogy a holdfény beragyogja: mint valami kísértet, éppen előlépve az Időből, elmúlt és elkövetkező korokból. Legalábbis Sklav számára. Vagy mint egy, a Szótlan Hőst ábrázoló festmény. De mégis megszólalt.
-Nem lesznek rabszolgák. Mindenkinek lesz korbácsa. Ott nála mindig. De nem csapkodja vele, a lovat se. Tudni fogják az állatok nyelvét is.Mindenki beszél, mindeni ért.
-A hangyák is?-vágott közbe Ikszi.
Domin ránézett. Villogott a szeme vagy csak a holdi fény visszatükröződött benne.
-igen, ők is. Nem lesznek rabszolgák, mindenki tudni fogja, hogy ő nem az, hogy ő sem az. És nem lesz főzés. Nem adjuk és nem vesszük a kukoricát. Se a sört.
Sklav arra gondolva, magától terem, készül minden, megtudakolta:
-Mindenki zabálja a palacsintát?
Domin elgondolkodott. 
-Nem, nem lesz palacsinta. Már nem kell zabálni, semmit.

-Akkor nem kell sütni!-kiáltott fel Sklav. 
-Nem kell-Domin rá is ránézett.
E pillanatban az egykedvű, bámész holdkorong ott, felettük, velük szemben rájuk vigyorgott. 
Játsszuk el.
Azok ketten tüstént bólintottak Ikszi javaslatára. És ugrottak mind, összehordtak, odahordtak ládát, dobozt, kavicsot, egyebeket-megépítették a Holdat, az odaszálló járművet, akár a Földet is. És belekezdtek ők, hárman, Domin, Sklav, Ikszi, az első három Holdra-lépő. Odaszáguld velük a hajó az Apolló-0, annak rendje és módja szerint, le is dobja őket a szürke, poros holdi tengerbe. Kiúsznak. 
És élvezik a játékot, kitűzik zászlajukat, vizsgálódnak, építkeznek, birtokba veszik az égitestet... ezt a füves térséget itt, a kukoricás szélén, de ez most, tudjuk, égi kísérőnket képviselte. Bejárták, lassú léptekkel, hiszen nehezen mozog ott az ember... És engedtessék meg nekik némi huncutkodás. Nevetve-röhögve szórják egymásra a port, a holdi port és füvet-a holdfüvet. Szélsebes ujjaikkal tépdesték. De természetesen tisztában voltak a helyzet és a pillanat történelmiségével és nagyszerűségével.
Egy láda szimbolizálta az Apolló-0 leszállóegységét. Szklav felállt rá és a megfelelő pillanatban, miután a szerkezet megállapodott a holdfelszínen, lelépett róla, kilépett belőle. Nem várt, élvezve az esemény fenségességét. Sietett, gyorsan, mielőbb. És ezt mondta közben: íme az első, kövesse és követi mindenki. Nem Domin adta a szájába, saját szavai voltak. Utólag maga sem értette, honnan jutott eszébe. De tetszett Ikszinek is. Aztán leültek az ezüstösen csillogó holdi porba vagyis hát a fűcsomók közé.
Érdekes, hogy űrruhájuk nem volt és nem is kellett. Lélegezték a nemlétező holdi atmoszférát. Körülöttük, igen, a meghódított világ. Lásd, lássátok: az építmények, a hidek, a padok. Csak menjünk oda és költözzünk be, mi, dominok, szklavok és ikszik, lehetőleg most.

Domin, Sklav-a nevek jelentése: úr, rabszolga
Ikszi-a név az X-ből ered, X: vagyis valaki, meghatározatlan, maga a személytelenség.