Csodavilág - A versek

Ha Te vagy a Rét, s a sok-sok fűszál szomjas már,

Leszek a Felhő, az összes vízcsepp csak rád vár.

Föléd úszok az ég gyönyörű kék taván,

Mért várnék egyetlen percet is tétován,

Minden vágyam, hogy olthassam szomjadat,

De nem úgy, hogy az égbolt majd rád szakad.

Megregulázom hát az esőcseppeket,

Tömegesen hullani nekik most nem lehet,

És lágy permetként teszik a dolgukat,

S mondanék neked szebbnél szebb bókokat,

Ám de a felhők nem igazán beszédesek,

Ezért szónokká, én sohasem leszek.

Ami igazán éltet, nem mondhatom el,

Hogy itt vagy hozzám oly közel,

Mintha egybe érne a föld, s az ég,

Tán e bolygón így sosem szerettek még.

Ha jön majd egy tündér,ki csodát tehet,

Akkor végre már én is beszélhetek,

Türelmes leszek, várok bármennyit,ha kell,

Mert van olyan érzés,ami sosem múlik el.

/Íme Róki bemutatkozó verse, mivel ő is szerepel a rím-regényben./

Róki mégis mi más volna,

Mint egy kedves sündisznócska.

Na jó, bevallom ez csak móka,

Hiszen ő egy jó fej róka.

Habár állat, sír és nevet,

De a lényeg az,hogy ő szeret.

És nem kicsit,hanem nagyon,

Nem fér el száz fehér lapon,

Amit szíve diktál egyre,

Így hát nyuszit sosem enne.

Mi lesz vele, hogyha éhes?

A róka poci nagyon kényes...

Vágyik sok-sok finomságra,

Úgy,hogy ezt a csirke bánja.

Ám Róki csak játszik velük,

Mert szívében van már helyük,

Így lett belőle vega róka,

S kedvenc nasija mi más volna,

Mint a pirospozsgás répa,

És ez komoly, így nem tréfa.

Rosszat tenni már nem képes,

Mert szeretetre mindig éhes,

S habár ő is földi lakó,

De élőhelye más dimenzió,

Mert hhiszed vagy sem, legyőzhető,

Mit úgy hívunk tér és idő,

S tudom, hogy roppant meglepő,

D ő szívedben is fellelhető,

Ha legyintesz,„Hisz nem létezik”,

Cáfolhatod majd reggelig,

Leked udvarán mégis ott álldogál,

S egy nap észrevedd, oly rég erre vár.

/Részlet a Csodavilág című rímregényből,amit hajdanán költeménynek hívtak/

„Mikor pillangók kergetőznek lelkem mezején,

Végre úgy érzem,hogy élek,s ott ülünk te, meg én .

Nézzük őket kézen fogva, s ennyi épp elég,

Hisz emlékeink fellapozva, erre vágytunk rég.”

Cseppnyi várban a törpelélek csak búbánatra lel,

Most úgy érzem égig érek, mert itt vagy oly közel.

A külvilág egy papírfecni,s játszik vele épp a Szél,

Hát mért kéne visszamenni,ha ajkad csodákról mesél.

Hát ez aztán ó de furcsa,hisz egy árva szót se szól,

Mosolyod a titok nyitja, mert szavak nélkül válaszol.

Mosolyod egy tündér álma, de valóság már nekem,

S a csodavilág nincs bezárva, amíg maradsz én velem.

Nézd csak, éppen itt az ajtó, tőlünk karnyújtásnyira,

De a Perc nem egy pejkó, mit nógatunk, vágtass, gyia,

Ez a perc örök lehet, ha megáll csak nekünk,

S két embert csodát tehet,bár varázslók nem leszünk.

Nézzük csak a pillangókat s ez most épp elég,

Nem kell többé álmodozzak,hogyha kék az ég.

Külvilág, ha lesből támad,

Tőrbe csalja önbizalmad,

S megtépdesve angyalszárnyad,

Lerombolja lélekvárad.

Egyre nyaggat majd csak a félsz,

S újabb esélyt már nem is kérsz.

Tétlenséged konok teher,

Szíved mélyén lustán hever.

Csak kődarab még kezdetben,

De növekedik szép csendben,

S sziklatömb lesz belőle,

Ha nem lépsz végre előre.

A világnak tömény show kell?

Az számít csak, amit érzel.

Gazdagságod nem a vagyon,

Miért hagynád ezt parlagon,

Az igazi értékeket,

Mely boldoggá bárkit tehet,

Mindenkivel oszd meg bátran,

Legyél kulcs a rozsdás zárban.

Ajtó mögött poros szoba,

Jól látszódik múltad nyoma.

Bent úgy tűnik nincsen senki,

De nem fogsz rá mérget venni.

Nem láthatod, mégis ott van,

S Ő a kezdetektől szótlan,

Az irányt egy érzés súgja,

S önmagadra lehetsz újra.

Úgy ömlik rád a sok adat, nem leled majd önmagadat,

Elveszel a cyber térben, organizmus leszel fémben.

D igitális csúcs modern show, láthatatlan lélekbéklyó,

Ott van éjjel-nappal veled, fémmé fonnyasztja a szíved.

Tőrbe csal az örökléted,

Embertelen emberséged,

Borzasztó szép ez a világ,

Mátrixféreg agyadig rág,

S tudatodba kapaszkodva,

A lépteidet irányítja.

Jövőfaló fémszörnyeteg...

Teremtették az emberek!

EPILÓGUS

Lehunyt szemmel, kitárt szívvel,

Felvértezve emberséggel,

Gépvilághoz kapcsolódva,

Küldetésem mi más volna,

Legpusztítóbb vírus leszek,

Semminek sem kegyelmezek,

Léptem nyomán olvad a fém,

Így maradok emberi lény.