Öreg kulcs

Tompán puffan az avarban,
nem fénylik már, mint rég.
Rozsda fogta, már kopott,
díszes, míves volt egykoron.

Lehajolok, felveszem,
fontos ő még
így is, öregen, viseltesen,
ajtókat nyit és tár.

Talán mint magam is,
alázattal fordul,
csak néha nyikkan,
ha az idő szorít.

Meglapuló rejtekeket
árasztva önt el fénnyel.
A nap hevét omlasztja
búvóhelyeket kitárva.

Kattanó zár engedelmesen
fordul olajra szomjasan,
suttogva sejtelmes titkokat,
amikről még egy vándor
is csak mesékből hallhat.

Nem árulkodik,
hűsége szilárd,
bár meg-megmarta a sors,
megül rajta az áporodott
idők szaga.

Ha már zárja sem lesz,
talán lógatom majd egy szegen,
néha megfogom s emlékezem.

Csingervölgy, 2026. július 13.