Csingervölgyi versek

Úgy hívták Guszti



A tapolcai Malom tó hattyújára emlékezve!



A mi hattyúnk volt, magányos,
néma, megtört szívű.
Úgy hívták Guszti.

Ahogy a gőzölgő tóban,
lábával sepert a csetri rajban,
valami méltóság volt benne,
még most is előkelő az emlékekben,
vakítóan suhant a fehér dolmányban.

Akkor még nem bujkáltak,
cifra Koi-k és amurok a hínárban,
barnuló sörös dobozok se voltak,
a letisztult iszapban.

Bámultuk mi ,naphosszat,
gyermeki dologtalan lelkek,
talán mosolygott rajtunk,
vagy bosszankodott meglehet.

Szánalomból, szórtunk néha,
elébe vagy tudatlan kenyérbelet,
tán csak magunk örömét,
hiún osztogattuk szét.

Társa, párja volt-e talán,
már tudni nem lehet,
legendába veszett,
ő is csak emlékezet.

Érinthette, szerelem,
hűség vagy ösztöne,
szelíden dacos tekintete,
elkísér engem.

Aztán eltűnt egy napon,
hiába vártuk,
eltünedeztünk magunk is,
többet látni a világból.

Lehet, fényes narancs csőre,
karcsú nyaka felbukkan valahol,
élhetőbb víz forrás alól,
néha-néha kis időre.

Ajka Csingervölgy, 2025. 03. 26

Felemelt Lélek

Az üres vagonok rozsdás oldalán,

kopott firkák kísértik az Élet,

megannyi Világi bölcsességét.

Ásítozó szállítószalagok buján,

semmivé porladnak szét.

Kihalt néma az állomás,

nem halad erre Lélek,

támasztva feszeng a szenes lapát,

akasztva lóg egy unott kabát.

Hajtott fővel lépkedek a síneken,

ám derűs szívvel e komor tájon.

Az Élet más, kegyelem nekem,

a hálámmal rakott vágányon.

Szürke tér közepén, a magány megrekedt,

csupán vágyaim konok foltja.

Megemel az Isteni szeretet,

lázadó hitvány bűneim elhordja.

Mennyei úton sorakoznak,

az Áldással töltött szerelvények,

A Tiszta Élet váltójánál,

Alázattal akasztva a mozdonynak!

A ködből Hív lehajol értem,

Isten a földi peronról megragad,

Köszönöm Uram!

Drága véred adtad értem.

Ajka Csingervölgy, 2025. 03. 10

Elmerült lélekkel

Tapolcai képek

Rám tekintő nap,

a padon ülve a fűz alatt,

mintha szívem könnyeit szárítaná,

cinke kúszik fel ágán,

harmatot keresve,

forgácsot kotor maga alá.

Gőz gomolyban a tó színén,

hínárfoltok hivalkodnak,

ficánkoló csetri rajok,

békát űzve,

a malom zúgó felé sodrodnak,

a híd alatt tűnve el.

Fehér habban merülnek el a lelkek.

A városszéli kis kék dízel,

vidám kacagással,

húzza a szürke bazalt kígyót,

kelő nap fénye csillan,

a nádas foltok közt,

felbukkanó csilléken.

A barackosban izzadva érik,

szép dagadttá a gyümölcs,

húsos édes szaftja,

csordul a száj széleken.

Iskolából szaladó gyerekek,

zsivaja feszül a tájnak,

talán majd minden övék lehet,

mire igaz hittel vágynak.

A ligeti kis gőzös is máshol,

őrzi a gyermekek álmát

már nem zargatja,

a varjak buja viháncolását.

Tanú hegyek legendáikkal,

lágyan ölelik körül a várost.

A fűtőház is kihalt,

romokban, szomorú,

de emlékektől kedves.

Öltözőben lógnak még,

gazdátlan kabátok,

és pár kopót sapka,

elenyésznek mint,

a múltnak maradéka.

Ajka, Csingervölgy, 2024. 10.23.

Szelíd esti képek

Már a vadludak karcolják,

az eget nem csendesek,

hegyeken fehér felhő pamacsok,

szél gurgatva töredeznek.

Minden lassabb, szomorúbb,

mintha lélek kalimpálna,

lemaradt szürke kis lúd,

ricsajt ereszt a tájra.

Emelkedve távolodnak,

reménnyel tűnve el.

A csapzott szárnyú varjak

utánuk kárálnak!

Koszos falú kis viskók,

mozdonyként füstöt pöffentenek,

kormot eresztenek ködben,

sárban fuldokló utcákra,

Bicikli gyenge fénye inog,

pásztáz szerényen tompán,

köszörül a löttyedt dinamó

ki tolja már túl jutott a korcsmán

Apóka néha szottyant felvilágol.

ráncos arca merev tekintete

a fel fel izzó pipától.

Küszködve tartja magát,

a cuppogó kapcában.

A visszajárót szorongatja markában.

Keresi kutatja az ismerős ablakot,

néha el akad egy nótában.

Kuvasza jön elé simulva,

hazaér a táskából a virág is.

Szelíd csendes az asszony,

meg pihenteti a meleg szobában.

Nem korholja. Imádkozik magában!

Ajka, Csingervölgy, 2024. 10.18