Végtelen vágyak vonzásában

csillogo•  2009. november 28. 19:12

Végtelen vágyak vonzásában

Vándormadarak vagyunk, fészkünk csak időleges otthon. Úton vagyunk egy másik országba. Vándormadarak vagyunk, nem pedig fészeklakók.Vándormadarak vagyunk, keressük azt a " másik országot ".Vágyaink szárnyán odarepülünk.

Végtelen vágyaink vannak.Mégsem tartanak fogva bennünket, tágítják szívünk önző szűkösségét, és lehetővé teszik, hogy szabadon lélegezzünk. Az önmagunkon túlmutató vágyakozás emberi méltóságunk alapja.

Vágyak nélkül nincs igazi élet.

Ha követed szíved tiszta vágyait, rábukkansz az életre, és felfedezed életerődet.

A vágyak tartanak életben bennünket. Léteznek ugyan olyan emberek, akik nem vágynak semmire.Megelégszenek azzal, amit a földön elértek, azt hiszik, ettől boldogok. Valódi vágyaink azonban- amelyek e világban nem teljesülnek be soha-, messze túllépik az első ránézésre érthetőt.Éppen ezek irányulnak az igazi boldogságra, amelyet nem ebben az életben, hanem csak a beteljesedésben fogunk megtapasztalni.

Azokat az embereket, akik úgy érzik, mindent elértek, amire csak vágytak, gyakran sújtja a belső üresség érzése.

 A vágy az "egészen más" után állandóan növekszik bennünk. Semmilyen földi dolog, siker, emberi szeretet nem tudja csillapítani belső nyugtalanságunkat.Csak akkor nyugszunk meg, ha megtaláljuk a soha ki nem apadó belső forrást, a soha meg nem szűnő szeretetet, a biztonságot és a hazát, ahonnan soha nem űzhetnek el bennünket. Ekkor véget ér a vándorlásunk.

Ne törődj bele abba, hogy a világ olyan, amilyen.

Fogadd el a kihívást, tárd ki szíved ajtaját, lépd át az akadályokat, és kitágul látóhatárod, megnyílik egy új szebb Világ ! Vágyaid lényed legmélyéhez tartoznak, ha megérzed őket, otthon vagy önmagadban. Mások elvárásainak akkor már nincs hatalmuk fölötted. A vágyak óvnak meg attól, hogy életed csalódásaira belenyugvással válaszolj. Épp ellenkezőleg ! A csalódás felébreszti és megtisztítja a vágyakat.

Aki meg akarja valósítani az élete álmát, változtatni, javítani akar ezen a világon.Csak az képes bármit is előre vinni a világban, akinek még vannak álmai. Többet érünk a testünknél, húsunknál, bőrünknél. Álmok élnek bennünk, amelyek kitágítják a Szívünket, és jobbá tehetik a Világot.

 Anselm Grün / Minden napunk út a boldogsághoz /

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

csillogo2009. december 4. 18:23

Kedves Mariann csak annyit írnék ezzel kapcsolatban,hogy szerintem nem csak a bátor ember képes...,hanem inkább az az ember, akiben nincs félelem, és szeretettel elfogadja vágyait és álmait és mindennap törekszik ''szolgál'' megvalósít valami pici részletet a vágyaiból az Egészből - ami majd közelebb viszi az álmaihoz.

MOROZOWSKY2009. december 4. 15:31

Milyen csodálatos, és milyen igaz...csakhogy erre csak a bátor ember képes...:)

csillogo2009. november 29. 07:27

Színezzük együtt az álmainkat - köszönöm a hozzászólóknak!:)

Diacska2009. november 29. 07:06

Az utolsó sor mond számomra a legtöbbet,az álmok teszik színessé a világot,és ez így is van:)))
üdv:Dia

mezeimarianna2009. november 29. 06:58

Köszönöm,hogy leírtad!:)))