Találkozásom Kányádi Sándorral

Nagyon örülök, hogy megoszthatom veletek az alábbi kis írást!
Olvassátok szeretettel!

Kányádi Sándor „bácsival” az ízig vérig magyar költővel találkoztam, aki egy szeretetteljes felkérésnek eleget téve - baráti találkozó keretében - mesélt és csak mesélt, tanított és fiatalos lelkülettel beszélt az életéről, verseiről, haza és költészet szeretetéről!

Útravaló, amivel hazaérkeztem és mélyen lelkembe írta magát a költő, aki azt tartja magáról, hogy: „ ha kérdezik tőlem, hogy ki a költő, nos ez mindig csak halálunk után fog kiderülni!? Mondhatom én,hogy költő vagyok, igen az vagyok, de majd, ha meghaltam, akkor lesz ez csak igazából bizonyosság!
Mire való a költészet kérdeztük Sanyi bácsit és a válasza az volt, hogy „szaggasson”, hogy megcsillanjon benne a magyar nyelv minden szépsége és erősítse a magyarság összetartozását, és a vers benne olyan, mint a cipő, lelki lábbeli.
Aranymondatai között még néhány gondolat!
Csakis a jóhiszemű kételkedés viszi előrébb a világot. Isten kiválasztott népe vagyunk és nyelvünk Isten kiválasztott nyelve.
Minden nemzet és minden nyelv épp olyan kiválasztott Istennek, mint a magyar!
Ahhoz, hogy a magyar nép megmaradhasson minőségi emberekké kell válnunk!
Ámen!
Ez volt a zárszó!

„Meggyötörten is gyönyörű” című könyvét dedikálta nekem és házam népének szeretettel:
Kányádi Sándor bácsi   ( Nekem egy igaz magyar,akire jól esett felnézni! )

Hálásan köszönöm ezt a találkozást!

2011.április 1.

Részlet a könyvből
(Meghatározó élménye a költőnek, hogy szülőfaluja nyolc kilométerre fekszik attól a városkától, Székelykeresztúrtól,ahol Petőfi Sándor az utolsó éjszakáját töltötte s huszonöt kilométerre Fehéregyházától, ahol életét áldozta a világszabadságért.
A helyi legenda szerint Petőfi Székelykeresztúron van eltemetve, sírját ma is évente megkoszorúzzák, s a költő is tiszteleg a sír előtt.)

Kányádi Sándor

  Harmat a csillagon

 Megjártam bár a történelmet,
konok vagyok, konokabb, mint a gyermek,
kinek apja hiába magyarázza,
hogy nem labda a hold,
konok, ki ha százszor meglakolt,
százegyedszer is a könyörtelen
igazat keresem.
Ez a kenyerem.

 A boldogság tört szárnyú madara
vergődik a tenyeremen;
a boldogság tört szárnyú madarát,
mely évezredek óta
röppen fel s hull alá,
nekem kell fölrepítenem.

 Vergődtem, vergődöm magam is,
- megviseltek a hosszú századok -;
szétosztom minden örömöm,
a bánatomon is osztozzatok.

  Ó, szép szavak barokkos balzsama, -
ne hosszabbítsd a kínjaim!
A féligazság:
múló novokain.
Az egyenes beszéd,
nekem csak az a szép.

 Kenyéren és vízen is csak azt vallhatom.
Ezért tart engem a társadalom.
Labda a hold! S ha netán el nem érném,
harmat leszek, harmat e csillagon,
hogy fényemtől is fényesebbnek
lássák a földet a
szomszédos égitestek.

  S ha elszólít a Nap,
nyugodt lélekkel mondják:
tócsákkal nem szövetkezett,
liliomok fürödtek benne,
úgy tünt el, amint érkezett.