csillogo blogja

Egy gyökér tart a gyenge ágon favágók
keze billogot üt esküdnek a vérre
ne adjuk fel egykönnyen legyen varázsszónk
és béke rettegésben az erdőnk - félek
 
Bújjunk össze mert vághatják öleinket
de isten kereshet majd valahol ágyást
csak egy hajszál lesz a remény rügyeinknek
szemünkbe nevet a hatalom és árnyán
 
így apadnak el lassan fényes napjaink
ünnepeljük meg az elmúlást titokban
favágók lépése friss vágáson roppan
   
s ha eltűnik a kilátástalan ködben
átléptek a kapun remélek a hitre
támaszkodom "a semmi ágán ül szívem"

2015. február 2.

Próbáltam odakuporogni, hol meleg van,
a tűz-közel biztonságot adó fészek,
porrá őrli, bakancsot sarura cseréli,
ha lábainkra ragadt múltból egy bélyeg.

Elmerülök, tudom, hamuvá égek egykor,
fák suhogását hallom és kerted színeit
látnám, nyomodba léphetnék - esésem után,
kráterben szól a tücsök-cimbalom és hallom

még utánam szóltál, - a hegy csúcsára értem,
ott kell majd várnod az ezeregy éjszakára -
ölünkbe hullik az ősz, itt van Mindenszentek,
Isten még várja zuhanásunk - avarágyra.

2014. október 29.


"Próbáltam odakuporogni, hol meleg van,
tűz-közelben a biztonságot adó fészek,
porrá őrli, bakancsot sarura cseréli,
ha lábainkra tapadt a múltból egy bélyeg.

Bilincsek hullanak, ki hozott majd az visz el,
fák suhogását hallom és kerted színeit
látnám, nyomodba léphetnék - esésem után,
érintésedtől begyógyulnak majd sebeim -

ha utánam szólnál, - a hegy csúcsára értem,
ott kell majd várnod az ezeregy éjszakára -
ölünkbe hullik az ősz, itt van Mindenszentek,
Isten látja majd zuhanásunk - avarágyra."

Ezt a bejegyzésemet hirtelen támadt gondolatból töröltem, de azért ide visszahozom.....

Vissza-emlékek –{ kispályás pillanataim }

Akkor sűrű volt még a szempillám és jó visszaidézni pár értékes, de mégis semmit akaró pillanatokat. Ketten ülünk a padon és mondom kicsinységem életbevágóan fontos részleteit.

Megakadtam, olykor inkább el, de huzavona ide vagy oda elszaladt velem az idő...

Beszélgethetnénk, de ma már senkit nem érdekel! Csak úgy eszembe jutott pár napja...
Volt egy lengő hintám a barackfa alatt és nagyon szeretem a mai napig a paradicsomot és az összes létező zöldséget, gyümölcsöt.

Persze, hogy akkoriban nem volt gyerekszobám, de tánciskolába járhattam... és az első fiúm kék szemű volt és szőke - hazakísért órák után és már nem is emlékszem, hogy egyszer is mondta-e, hogy szeret, de vele jártam először kéz a kézben.
A legfontosabb lépések tudományát - lehet, hogy ott tettük le és az azóta is a padlón fekszik -amit lehet már régen felbontottak és újra cserélték.
Semmit sem tudtam még akkoriban - szerettem nézni az állomásra érkező vonatokat és az utasok arcát. Sűrű bokrokban jó volt elbújni és kukucskálni - álmodozni - kevesek arcán volt igazából önfeledt mosoly és elégedettség - ezt már akkor észrevettem.

Most visszalépek az időben - mikor még úszógumival a csípőmön szaladtam a Duna parton és a fiúk kinéztek a fejükből, erőből rúgták a labdát - szemem a pályán volt, de nem szerettem meg egyiket sem...
A pályáknak van eleje és vége, ehhez kötjük az életünket és  néhány lépést futva teszünk, majd lassítunk, megtörve a monotonságot. Tulajdonképpen nagyon fárasztó, sokan kiszállnak félúton,- nem biztos, hogy önszántukból - de én megyek, visz az idő és egy szép gyerekszem a jelenben visszamosolyog rám olykor - mindennap megcsodálom, mert az enyém is az volt egykoron.....

(2014. november 9.)

Amit tegnapok építettek
a várnak erős fala maradt
s életet mért egy szeretetkéz
tányérodon kenyered java

nem alhatunk el étlen-szomjan
lépjünk még együtt a fény elé
ne adjuk fel és csak lobbanjunk
jöjjön csendesen az öregség

kiszáradt kútban a buborék
lekaszált rétek felett illat
felhörpinteném az utolsót
két vágányról indult el vonat

lábunk alatt csak rohant az út
meggyőztük egymást hogy lehet szép
titokban számolni csillagot
mit ősz-aranyba márt egy szívkép.

2014. szeptember 25.

A szó körbeölelhet, igen, ha kimondják
a cirádás betűt, de ki tudja igazán,
hogy férkőzhetnek egymáshoz, mikor válasszák
szét - hamisat az igaztól - csak az egyszerűt,

mi szívbillentyűn szól, hol átfutnak az erek;
fénytisztásra lel, emelik a hang-csobogást,
ha úgy akarjuk, szempillánkon minden etűd
álomban él, hegedül, vállainkra gördül

és onnan párnánkra tévedhet a pillanat
- útján vesztegel - ébresztőt fúj most egy madár:
maradjon meg minden emberben egy tiszta vágy,
onnan indul lelkem hozzád - egyre közelebb.

2014. szeptember 18.

Minden az álmokkal kezdődött,
szerencse közt élt a hiány.
Értem nyúlt és telerajzolta
tű keze minden porcikám.

Sértette szívem falát,
szememről hályogot vetett,
mi takarta az igazság
sűrű fekete szemöldökét.

Éreztem ölelő kis karját,
rám fonódott, nem eresztett,
fogva tartott utána a vágy,
mikor az első fátylat

terítették rám, nem tudtam,
hogy temetnem kell hiányát,
langyos szelek jártak
azon a decemberi délután.

Év-kosarakban teltek
a napok, fényes kirakatok
bűvölték szemem apályát,
könnyeim filléres ezüstök,

dagályt hozott az óceán.
Marokkövek törték a felszínt...
egyszer csak megmozdultál,
és apró kék szemed sarkából

rám szegeztél egy sugárt,
vasárnapra fordult fényed;
Istent vártam... hogy az útról
mázsás köveket gurítson félre...

Mihály napkor angyalt küldött...
és jött '96 szeptember hajnalán.

( Fiamnak szeretettel )

2014. szeptember 13.