csillogo blogja
SzemélyesA vers az más
A munkát lehet erőltetni - végezni muszáj, piacon a kofák kínálják a portékát...
a vers az más, a versre várni kell, mint folyónak a hullámokra,
figyelni a csónakokra, ha van hátszél az is jöhet, van mi útba igazít -
hullám, hullám hátának örülhet, és elindul a karaván...
össze-vissza futhat, és egy csapásra lefordítja nekem a sorokat.
Az ember fejében üvegszárnyú pillangóként repdes minden gondolat,
törékeny a rím, a tartalom és szabályoktól nem lehet terhes,
hisz nem tudnánk magunkhoz ölelni úgy, mint egy újszülött gyermeket!
Az ihlet érkezése kiborítja az időt és várat magára, szárnycsapásai zsengék,
ha esik, ha fúj és minden beborul - felhők felett mindig kék az ég -
akkor vegyünk egy nagy levegőt és üljünk le múzsánk mellé...
2015. november 5.
Kristálytiszta
Belenéztem a víz tükrébe,
hogy lássam benne arcomat.
Ülepedjen kútban az iszap,
láttalak - így a nap hosszabb.
A léleknek kell az áhítat,
minden szépre bélyegként tapad,
szerelem, kenyér illat, jó bor,
haldoklónak is vigasz marad.
Nem sárgult a pillanat,
kristálytiszta volt a kép;
megmártóztam, mint régen -
árnyékban ragyog a fény.
2015. május 3.
Kötődésekben
(Neked szültem)
Engedd el a kicsúfolt világ pórázát,
rendezd el a fogasra dobott ruhákat,
fecsegő szavakat, lépj ki a fényre,
próbáld fel a neked rendelt formát
és igazodj el az útvesztőkben
- mintha elhagytak volna az angyalok -
nézz a jobb szíveddel minden képre,
mi eléd ugrik - vadmacska képében.
Füstök füstje, csípi szemed, ne hagyd,
hogy leégjen a gyertyád
- még az idők előtted...
töröld le verejtékes homlokod,
lustán bámulj a semmibe,
hagyd, rügyek fognak bomlani;
ne üssön vissza bumeráng szele,
szép szemed íriszén egy piercing,
szerencsekövek bújnak zsebeidbe.
Fölös terhed hagyd zuhanjon a semmibe,
bízz vakon, szóba ne köss - köténye elrejti
azt a kevés jót - terhes jövőjét csak sejti,
amitől mostoha lett, de már szégyenli
kimondani - az évek súlya alatt - lányom:
álld a sarat, a sajátomat már ledöngöltem,
a fiamat - neked szültem.
( P.É. E. barátomnak )
2015. március 18.
Habcsók
Régen volt, talán igaz sem volt, hogy a kevésből mennyi, de mennyi jutott az ünnepekre... volt egy kedves nagymamám, aki őrzött, féltett és mindig meglepett valamivel - pénz híján dolgos, szorgalmas kezével mindig csodaszép ajándékokat készített nekem.
Rég volt karácsonyok illata jutott eszembe és valamiért először a habcsók. Azelőtt azt is mi magunk készítettük, akárcsak a bejglit és a karácsonyi aprósüteményeket, mézeseket.
Olyan ügyes és ötletes volt ez a nagymama, aki szintén Mária volt, hogy még azt is meg tudta élethűen rendezni, hogy amikor megszólalt a csengő, hogy megjött a Jézuska és végre a szobafogságból kiszabadulhattam - álmélkodva láttam a nyitott ablakot és a függöny lebegését és nagymama szavai itt csengnek még bennem... Marikám, épp most ment el a Jézuska, és a feldíszített fenyőfa, rajta az égő gyertyák és csillagszórók látványától annyira meghatódtam, de abban a meghatódottságomban már a következő pillanatban fürkésző szemmel a fenyőfa alá tekintettem és lázasan kerestem, hogy vajon mit hozott nekem...
Történt akkoriban is olyan, hogy mondták a szülők, írjál a Jézuskának, hogy mit szeretnél, hogy hozzon neked karácsonyra! Akkoriban kedvenc meséje volt mindenkinek - Lolka Bolkán - kívül - a Mazsola és Tádé... és persze Böbe baba - nos erre esett a választásom, ha ez teljesülhetne, ha ezt megkaphatnám, akkor nagyon boldog lennék - írtam az ajándékkérő levelemben!
Valahogy ez a levelezés akkoriban divatban volt - barátok, családok között is, hisz nem volt más, vagy a személyes rokonlátogatás (hála az még mindig divatban maradt, hogy ünnepek alkalmából összejönnek az emberek és időt, szeretetet adnak egymásra-figyelésükkel.)
Barátnőmmel, Eszterrel negyedikes, ötödikes korunkban elég volt, ha egy-két hétig nem láttuk egymást - már levelet írtunk. Volt időnk, kíváncsiak voltunk egymásra, hogy mi történt az egymás nélkül telt napokon, merről fújt a szél, épp milyen könyvet olvastunk, mi volt a látnivaló, merre jártunk - mondjuk a nyári nyaralások alkalmával.
Visszatérve a karácsonyi meglepetésekre - még egy nagyon szép élményem volt és még mindig nagymamáról, mert az akkori anyukák dolgozni jártak, édesanyám két műszakban csemege boltban volt pénztáros - szóval nagymamára maradtak a meglepetések.
Nagyon sok babám volt (12) és szépen tudtam velük játszani - én is ruhákat varrtam már tízéves koromban. Nos egy karácsony alkalmával egy használatból kivont szakajtóból nagymamám mózeskosarat készített, babát bele, takaróval, párnával, babaruhával. Egyik legszebb emlékeim közé teszem ezt az ajándékomat is. Kis házunk volt, és ott éltem szüleimmel és a nagyszülőkkel együtt, de vajon, hogyan lehet titkot tartani, ajándékot készíteni az unokának - ez bizony nem okozott fejtörést, mert ő mindent megoldott.
Nekünk időben le kellett feküdni (itt említeném meg, hogy volt egy kedves barátnőm, Zsuzsinak hívták és ő velem nőtt fel két éven keresztül, nálunk lakott és csak hétvégére vitte haza anyukája, mert nyomdában dolgozott, két műszakban és nem tudta megoldani kislányának elhelyezését, míg alsó tagozatosok voltunk, nagymama tehát hivatásos bébiszitterként is avanzsált), az ajándékkészítés mindig lefekvés után kezdődött, mi meg csak találgattuk, hogy vajon miért nem jön lefeküdni nagymama, mert ő a konyhában varrogatott, mikor mit tudott a fáradságos nap után elkészíteni - és ami talán a legfontosabb, hogy azzal a nyugalommal, amit mostanság már nem tapasztal az ember, mert elfojtjuk a csapot, a türelem csapjait, és kapkodunk, idegeskedünk, hogy még ezt is, meg azt is meg kell csinálni, de hogyan. Ingerszegény volt a környezet és örültünk, ha hét közben szakköre járhattunk, hétvégén meg a barátnőkkel közösen könyvtárba és ott "buliztunk"! JÓ volt, szép volt, örültünk a csíkos és pöttyös könyveknek, mert szerettünk olvasni...
A karácsony és ünnepköre valóban a még fokozottabb egymásra figyelés ideje kell, hogy legyen, a türelmes várakozásé, ami régen természetes volt, ma már közkincsé válik, ha meg tudjuk teremteni, mert AKARJUK MEGTEREMTENI - elsősorban magunkban a békét, meghittséget, varázsoljunk a régi nagymamák lelkületével, mert mindig lesznek unokák, akik majd emlegetni fogják, mint én is gyermekkoruk legszebb pillanatait.
Kedves barátaim és ismerőseim, olvasóim így még advent teljében - gondolok Rátok nagy-nagy szeretettel és kívánom, hogy mindnyájatoknak - magamat is beleértve - legyen türelme, kitartása, hogy mire elérkezik hozzánk a gyermek Jézus - még legyen erőnk és kedvünk igazán szívből megünnepelni az összetartozásunkat!
A n t i
Minden az álmokkal kezdődött,
szerencse közt élt a hiány.
Értem nyúlt és telerajzolta
tű keze minden porcikám.
Sértette szívem falát,
szememről hályogot vetett,
mi takarta az igazság
sűrű fekete szemöldökét.
Éreztem ölelő kis karját,
rám fonódott, nem eresztett,
fogva tartott utána a vágy,
mikor az első fátylat
terítették rám, nem tudtam,
hogy temetnem kell hiányát,
langyos szelek jártak
azon a decemberi délután.
Év-kosarakban teltek
a napok, fényes kirakatok
bűvölték szemem apályát,
könnyeim filléres ezüstök,
dagályt hozott az óceán.
Marokkövek törték a felszínt...
egyszer csak megmozdultál,
és apró kék szemed sarkából
rám szegeztél egy sugárt,
vasárnapra fordult fényed;
Istent vártam... hogy az útról
mázsás köveket gurítson félre...
Mihály napkor angyalt küldött...
és jött '96 szeptember hajnalán.
( Fiamnak szeretettel )
2014. szeptember 13.