Holnap indulok...

csillogo•  2011. június 8. 07:01

Csíksomlyóra – belső hang szólított – menj már mire vársz!

Elhatároztam két évvel ezelőtt ,ha lesz majd lehetőség és alkalom Erdélyt is szeretném látni.

Szégyen ide vagy oda most megyek először. Lélekben már régóta készülök rá és már egy hete pakolok, hogy ne maradjon ki semmi a tarisznyámból. Sok ( Fény )-képet, verset, gondolatot és barátot is viszek magammal. Kis helyen is elfér. Ez lesz a legkönnyebb csomag a sok közül!

Szeretettel gondolok majd mindnyájatokra a Poet közösségére, azokra, akiket nagyon jól ismerek és azokra is, akiket kevésbé vagy egyáltalán nem.

Imádkozni fogok Értetek  is és beszívom a táj minden gyönyörűségét és most úgy érzem, hogy hazamegyek.

Jól fogom magam érezni és szerencsésen érkezem. A köztes idő pedig csak pár pillanat lesz. Igyekszem feltöltődni minden szempontból.

Szeretettel gondolok Rátok és hazahozom majd az összes Áldást, amit csak tudok és kapok.

Szétosztom majd - legjobb tudásom szerint.

Valahol itt ezen a Képen majd megtaláltok! A kereszt előtt vagy mögötte vagy a széleken! Szerető öleléssel!Marika

Pera (Péter Éva Erika ( Tesi) várni fog valahol...:)

Köszönöm!

 

http://www.galendre.eu/fenyrajz/03-panorama-foto-027-erdely-szekelyfold-csikszereda-csiksomlyo.html

 

Dsida Jenő

 

PÜNKÖSD


Ujjong a lelkem s telve van örömmel:
Ma érkezik a régvárt vendég!

Bár liliom-palástot
Vehetnék vállaimra
S elébe úgy mehetnék
Hogy szűzfehéren üdvözöljem Őt! –
Bár tűzrózsákat, égő szíveket
Szórhatnék szét a nagyvilágon,

Hogy illatot és színeket
És imákat találjon,
Amerre jár!
Bár lenne szívem ünnepi
Zsolozsmát zengő, nagy harang,
Mely szétkiáltja örömét,
Hogy csengjen-bongjon tőle a határ!

Pedig, kit várok, csak egy kis madár,
Remegő szárnyú, hófehér galamb! –
 – De benne ég az örök Láng,
A szent tevésre ihlető nagy Isten!
Szemén pünkösdi tüzek nyelve csap ki
S így tekint le ránk!

Csak a pihegő, hófehér galamb!
De Őt imádom, amíg élek,
S előtte hullok térdre egyedül
Parányi semmiségem
Alázatos mély érzetében
Mikor felettem átrepül:
Mert ő az Úr és Ő a Lélek!

S tőle várjuk fényes újulását
A föld színének
Ő hozzá csap fel ezer ének
Ostromlón zúgva pünkösd hajnalán:
Oh jöjj el! Jöjj el!
Halld meg világ a titkot:
Ma eljön hozzánk!
Ujjong a lelkem s telve van örömmel!

 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

csillogo2011. június 9. 08:49

Erikám köszönöm egy óra még kb. A határig már megnyugodtam a nap is szépen süt egyébként mindnyájan Isten kezében vagyunk!:)Remélem sokan velem tartotok és ezért valóban sokan megyünk köszönöm szerető figyelmeteket!Szép napotok legyen! Üdv.:M

Pera762011. június 9. 07:46

Már úton van... Erdélybe, Csíksomlyó felé és titeket is hoz magával...hozzánk...

BakosErika2011. június 8. 13:34

Kedves Marika!
Érezd magad nagyon jól és szép élményekkel várunk vissza! Szeretettel ölellek! Erika

csillogo2011. június 8. 13:21

Nagyon köszönöm,hogy olvastatok!
Erika,Irénke,Skary:),Gábor köszönöm a videót - szép!
Starlit és Zsike legyetek jók, ha tudtok!:))
Erika - esőkabát, fény-mérő és hamuban sült pogácsa!
Míg odaérünk a ''valahol'' helyszínére,remélem kipihenem magamat!
Szép napot mindnyájatoknak!
Marika

njzsike2011. június 8. 10:07

Vidd a ''csillogó'' lelkedet, jó utat, gondolatban ott leszek Veled!

starlit2011. június 8. 10:00

érezd jól magad:)

Nyikita2011. június 8. 08:28

http://www.youtube.com/watch?v=dKura_0Zf l4&feature=related
:-)

skary2011. június 8. 08:25

:)

irenke2011. június 8. 07:47

Drága Marikánk!
''Ujjong a lelkem s telve van örömmel!''
Olvasva kedves ragyogó szavaid,csak hálával tudok gondolni Rád!
Isten vezéreljen,és szeretettel várunk vissza!
Legyen áldott minden lépésed!
Ölellek :Irénke:)))

Pera762011. június 8. 07:40

A Fény- Képekkel jössz, pontosan...
Valahol, itthon várlak...
És ha jól tudom, legalább a fél Poet még veled jön, a szavaik, gondolataik, üzeneteik legalábbis...
E-mailt nem tudok írni, mert nem lehet kinyitni, valami lett, a csacsogóra belépek.