Felemás érzések - mégis szeretem

Azt mondod minden nap imádkoztál és tűzbe tetted értem a kezed
dolgoztál és voltál szerencsétlen, közben csillagodat keresztelted.
Szaladnak az évek, őszre érnek, még mindig nem bízol, nagy a szükség
dobog bennem egy átlátszó sejted, persely-szíved mélyén csak feszülés.
 
Anya szeretném, ha megértenél időközben felnőtt lettem én is.
Haragos szemedben összementem, mint az első fehér pulóverem,
amit a kivágott kis cipőmmel emlékül egy dobozba eltettem.
Boldog voltál - elhitetted velem! Apától hamar elváltál, sírtam.
 
Egy démon szeme lépre csalta őt, lelke soha nem lakott jól vele,
két év múlva újra előtted állt - nem voltak már oly békés évek, de
toltátok egy lavina szekerét - olykor kis nyaralás is beesett.
Egy darabig jó voltál, de egyszer újra fény gyúlt kesergő szívedben.
 
Feszegetted sebeid kötése szakadt, zöld szemei szétszaladtak,
lejárt lemezeden az éles tű; észrevétlenül karcolta lelkem.
Nyaranta még hozzád szelídültem és a presszóban szólt a lágy zene:
egy szál harangvirág... ennyi volt Ő, egy csokorban neked - drága Anya.
 
Keze alatt szaladt a zongora, mindig jól fésült volt és nagy bohém,
sokszor landolt zongora tetején, Évák szeme felcsillant a végén!
Közben mondjátok meg Máriának...énekelted ősz-bús hangulattal.
Nem...talán nem csaltad anyát soha, sarokban egy pálmaág mosolya
 
és én tudtam, miért vagy szomorú,
miért vagy elégedetlen Papa,
ki a Nirvánába vágyakoztál,
de még nem volt kikészítve ágyad
a fröccs és a hideg vacsora pont
 
(Pillanatképek a gyermekkoromból...)
 
2011. szeptember