Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Őszi hangon
csillango 2014. október 1. 20:02
Csitul a táj, ragyog a Fáj,
a földön falevél őgyeleg.
Társra talál, avarba száll -
rideg ránc a Nap, oly öreg lett.
Közel a tél, félszeg az éj,
fagyfodorba burkolja testét.
Felcseng a szél, súgja: ne félj,
csendbúrába hullnak zajlepkék.
Más lett a Szín, szív részein:
zord kavalkád jegéből lobban.
Néma fénysín, nem robog rím
felvillanó ihletvonatban.
Kongó a tó, megfogható
a lég egykori könnyű szele.
Sugár holt szó, kimondható
a bennragadt hang dideregve.
Dermed felhő, szemerkélő
fonnyadt fényvatták esőcseppje.
Világot sző - tovaködlő
évszakok iramló kereke.
Szobor-szél fúj, súlyabb a súly,
szellőszavak ólommá válnak.
Ködszakáll szúr, mindig van új
rablója a védtelen nyárnak.
Ébred a zűr, dérlevest szűr
a homály, ami gőzölgő friss.
Belül nincs űr, megmenekül
ki léterőt gyújt őszrönkön is.