Körforgás gyöngyei alatt a lánc
az ember maga: puha-szikla lény,
élteti vagy elhullatja a láz;
formálható, s léte mégis kemény.
Teste nem börtön: lehetőségek
égen tükröződő valósága,
lelke nem testvére szenvedésnek;
s légvár csak meghatározottsága.
Olyan, mint a verdeső-védtelen
bátorrá lényegülő mély szellem
titok-telt szőnyege kigöngyölve,
Olykor veszélyt sejtő szabad volta,
s tompa horizontján elragadja
illúzióknak röpke gyönyöre.
Szerkesztő: csillango
Figyelők: 11
Szikrázik sejtetőn
Holdnak halk
ihletett tánca.
Fénynemű homályból
búg fel
sziréndalolása.
Nosztalgia kavargó
lepkéit vágytalanság-
koszorúba
fonja,
Égboltot immár egy
sugár sebzi:
a Lég ódonsárga
korongja.
... éjfelen pereg le
életek
horizontból nyíló
csepergése,
hol múlást didereg
régi érzések
jégszépségű
szenvedélye.