Körforgás gyöngyei alatt a lánc
az ember maga: puha-szikla lény,
élteti vagy elhullatja a láz;
formálható, s léte mégis kemény.
Teste nem börtön: lehetőségek
égen tükröződő valósága,
lelke nem testvére szenvedésnek;
s légvár csak meghatározottsága.
Olyan, mint a verdeső-védtelen
bátorrá lényegülő mély szellem
titok-telt szőnyege kigöngyölve,
Olykor veszélyt sejtő szabad volta,
s tompa horizontján elragadja
illúzióknak röpke gyönyöre.
Szerkesztő: csillango
Figyelők: 11
csillango• 2015. május 12. 11:07
Olvadó szárny, elbukó árny,
... majd zuhanásba iramlasz...
Súlyos önkény, búgó örvény,
... égből csak felszínt pillantasz...
Szertelen víg, porhullásig,
... csábos a szakadék, vigyázz!
Sugár zsongó, ajka vonzó,
... felsikolt a nagyzoló láz...
Halkságba csöngő, Napvágyba dörgő,
hiába-huppanás törtetésed.
Habár gyönyörű, halál-göröngyű
minden álszárnnyal teleszórt élet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!