Körforgás gyöngyei alatt a lánc
az ember maga: puha-szikla lény,
élteti vagy elhullatja a láz;
formálható, s léte mégis kemény.
Teste nem börtön: lehetőségek
égen tükröződő valósága,
lelke nem testvére szenvedésnek;
s légvár csak meghatározottsága.
Olyan, mint a verdeső-védtelen
bátorrá lényegülő mély szellem
titok-telt szőnyege kigöngyölve,
Olykor veszélyt sejtő szabad volta,
s tompa horizontján elragadja
illúzióknak röpke gyönyöre.
Szerkesztő: csillango
Figyelők: 11
csillango• 2012. június 2. 15:32
Sivár zamatú éjbe fakul
a hullongó harmónia.
Fuvola hangú hárfán
harmonikál összerogyva.
Szférák jajongó ezüstjét lelkébe
issza ódon kavargó
kő,
Szikla lelkén halk áhítattal
zenél az Idő.
Porlepte illúziók
konganak reszketeg
a Térbe,
Égi szikrák némán
hunynak bele
szépségébe.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!