Tavaszi zsibongás

Tél lábnyomán jött a tavasz,

rábeszélte a kis ravasz 

távozásra, s roggyant térddel       

elballagott bús léptekkel,

téltemető kísérettel.            

Derűs napfényt kért az Égtől,

hírnököt a föld mélyéből,

madaraktól szimfóniát,

a reménynek szép himnuszát,

s rebegett egy hálaimát.

Varázsolt új gyepszőnyeget,

fényben fürdőt, lágy selymeset,   

magnólián sziromtengert,

ringatózó hullámterhet,

s pillangót, mit szellő kerget.

Friss szél szárnyal mézillattal,  

méhkaptárhoz címzett dallal,

fütyüli is áhítattal:

dologra fel, ragyog a nap,

aki szorgos nektárt arat!

Pompázik már bokor, virág,

színes szirma tavaszt kiált, 

illatfelhő a sóhaja,

elbűvöljön, ezt óhajtja.

S hogy láthatjuk: fakadj dalra!