Szívkatéterezés

Vasárnapi az időpont,

izgulunk, hogy ne legyen gond.

Fél tizenegy óta várunk,

ülőhely nincs, hát sétálunk.

Tömött váró, feszült percek,

vontatottan, lassan telnek.

Mentő vijjog, - újabb beteg,

hidegfront okozta eset.

Félóránként csúszunk hátrább,

nem is sejtjük még mi vár ránk.

Este hatkor van üres ágy,

meg gyomor, mi ételre vágy.

Nem tanácsos a vacsora,

lehet, ő kerül már sorra,

szól oda a kedves nővér,

fejembe tolul a bő vér.

Újabb órák nyúlnak hosszan,

ez engem már nagyon bosszant.

Látom jön egy fehér köpeny,

elé megyek egész közel,

kérdezném, de siet, szalad,

kezében egy eset anyag.

Isten bizony megfelelem

kérdését, ha lesz egy percem.

Tovarobog, szinte futva,

én meg várok tovább újra.

Pár perc múlva jőve vissza,

már a szavaimat issza.

Ugye, uram nem feledte,

sorra kerül még ma este?

Persze, persze csak a lista,

hosszú volt ma, de még bírja,

szépen kéri türelmemet,

ma e kórház ügyeletes.

Fél tíz után kerül sorra,

én lerogyok egy széksorra.

Ott dermedek óra hosszat,

s bízom, hogy nem hallok rosszat.

Kinyílik a műtőajtó,

lábam rugó, felpattanó,

Minden rendben, mondja a prof.,

izgalomra nincs semmi ok.

Idegszálam lassan simul,

szívem dobbanása csitul.

Most már indulhatok haza,

számon hálaima szava.