Időutazás a múltba

Hófehér hosszú ház,

falucskának éke,

múlt század feledte

itt nekünk emlékbe.

Két apró ablaka

múltba visszaréved,  

felidézi egykor

milyen volt az élet.

Tisztán látott mindent,              

nem volt homály szemén,                      

minden lelket ismert,            

házas volt vagy legény.

Pirkadattól estig

a fő utcát leste,               

árgus szemmel meredt

a rögös úttestre.

Hajnalban a csorda            

ballagott a rétre,

habos tejet kínált

estéről estére.

Kapával, kaszával

ment ki élt és mozgott,

a falu élete

hangyabolyként zsongott.

Ki-ki a földeken,   

kapált szőlőhegyen,

tavasztól ősz végig

munka, mint a tenger!

Lovas szekér zaja

út göröngyén zörrent,  

vágtattak a lovak,

ha az ostor csörrent.

Illatos szénával,

púposra pakolva,

érkeztek fáradtan,

ha jött a napnyugta.

Elpihent a jószág,

istállóban, ólban,

kutya a küszöbön,

juhok az akolban.

Búcsú napján aztán

minden kapu tárva,

elszármazott rokont,

híven hazavárta.

Mise után ízes

az ünnepi ebéd,

kortyolgatták hozzá

hegy frissítő levét.

Dugig telt a kocsma,

felhangzott a nóta,

ifjú leány, legény

perdült, táncát ropta.

Másnap aztán csendben

folyt tovább a munka,

kérges tenyerekkel,

napról napra újra.