Havasi gyopár

Hol Kárpátok bérce       

öleli hazánkat,          

sziklák közé szorult     

szívszorító bánat,                        

fenyveserdő suttog                             

régmúlt dicsőséget,                 

kitárt karja bőszen                                                  

ellenáll a szélnek,                          

jég koptatta kőszirt 

meredek, s oly kopár,                      

ott hirdeti létét  

a havasi gyopár.  

                   

                     

Fehér csillag arccal  

feltekint az égre,

bőre hamvas, bársony,

fürdőzik a fényben.                                        

Lágyan hajladozik

szellő fuvallatra,

gyöngyharmat üdíti,

holdsugár ringatja.

Ha bús vándorfelhő 

könnyével áztatja,                                             

új csillag tündököl                                                                                         

mellette másnapra.