Eszeveszett háború

Didereg a hóvirág,

reszket a harangja, 

menetel a hadsereg,

bakancs tapos rajta.

Dübörög a tank-sereg,     

nyomul, öl, parancsra,          

csikorog a lánctalpa,   

nyög a föld alatta.                       

Menekül az ártatlan,    

batyuja kezében,        

odaveszett otthona, 

romok alatt léte.

Feje felett süvít el

egy rakéta fénye,

szeme előtt vaksötét,

odalett reménye.

Lesz-e aki segíti,      

kenyeret ad néki,

ereje az élethez

lesz-e vajon, kérdi.

Karon ül a gyermeke,

öleli a mackót,

neki ez a biztonság,

nyugalom és mankó.

Tavaszi lét csodája

tovarepült messze,                        

szeme tele könnyekkel,

halott hever szerte.   

Ki felel e tettekért?                

tehetetlen nézi,                 

eszeveszett hatalom                       

gőgjét meg nem érti.