A természet iránytűje - Mohazöld reménység

Kirándulni hív az erdő,          

vendéget vár télen, nyáron,          

mikor mély álmából ébred,    

vagy "ősz húrja zsong" a tájon.

Szőnyeget hint, megtisztelve,

ne gyötörje földje lábad,  

avar, moha, színes szőttes,  

szorgos keze sosem fárad.  

Lágy lépteket szinte ringat,

puha moha szelíd bája

lelket nyugtat, s erdő csendjét

csalogatón eléd tárja.

A természet iránytűje,

fák törzsére tapadt bársony,

észak szele sem riasztja,

mikor az a fákon táncol. 

Ha rengeteg sűrűjében,

eltévedsz, ó, szegény vándor, 

élénk zöldje reménykeltő, 

s a kiutat megtalálod.

Milliónyi apró tagból

összeálló zöld reménység,

varázserő mit képvisel,

számomra ez nem is kétség.

Megérintem, megsimítom,

újra, s újra megcsodálom, 

derűt adó kedvességét,

hogy láthassam, alig várom.

Az idézett sort Tóth Árpád: Őszi sanzon c. fordításából kölcsönöztem.