A sors hálójában

Kéjes éjen vágy ha lobban,     

két szív hogyha együtt dobban,

az életnek tengerén

testet ölt egy új remény.

Rózsabimbó apró teste

gyarapodik nappal, este,

burkát repeszti hajnal,

s rejtekéből kipattan.

Sorsa tenyerében tartja,        

vagy kiejti, s cserben hagyja,

rak hátára keresztet,

mit rajta is felejthet.        

Rámosolyog, majd pofont ad,

a lelkében mély nyomot hagy.

Szeszélyes hölgy módjára

csábítón szól nótája.   

Rendületlen terelgeti,

gondolkodni sem engedi,

rossz döntés vonzza a bajt,

mi az őrületbe hajt.

Űzi csúcsra, mélybe löki,

gúnyolódva kiröhögi.

Tőrbe csalja álnokul,

míg az ember nem okul.

Bár engedi talpra állni,

erőfölényt demonstrálni,

el soha nem engedi,

ki meddig él, cipeli.