Nézz rám.....úgysem látod

Mezsgyéjén járok annak,mit mások életnek hívnak....

kopár,üres szavak közt gázolok,már csak a testem vánszorog...

mosolyt erőltetek arcomra,s szívem fájdalmát temetem.

Nézz rám! Látni nem hagyom....rejtem,magamba fojtom,tárolom,

s csak ott,hol nem lát senki,ott...engedem majd szabadon bánatom.

Kiállok egy hídra,versenyt ordítok az alant zúgó árral,

s hagyom,sodorja hangom a fodrozódó habban magával.....

Kiállok egyszer magas hegy fokára,és belesikítom a szél rázta tájba.....

hogy erős orkánként hulljon vissza erre a süket,vad világra...

Kiállok,s üvöltöm mi addig bennem rejtve sorsát kivárta.

 ......................................................................

Összegyúrom csenddé még most,s zsebre rakom.....

ne lássa,ne hallja a világ,még ma a bánatom.

Keresem a hidat,vagy azt az égbe nyúló sziklát,

mi könnyeimnek egyszer zengő hangot ád.

...........................................................................

Még bújok,csak  papír itatja fel olykor könnypatakok partját,

hogy rejtse s takarja napjaim fodrozódó árját....

Még bújok,tollam,s ceruzám mögé,kitartó társakká

téve őket,hogy jelenem csendes miértjét kutassák...

Még bújok,s radírt is keresek, mi kibontja soraimból a mát,

mint lassú  áradás ,a parti föveny iszapba zárt kagylóját...

s csak ott,hol nem lát senki,ott...engedem majd szabadon bánatom

Nézz rám! Látni nem hagyom....rejtem,magamba fojtom,tárolom,

mosolyt erőltetek arcomra,s szívem fájdalmát temetem.

kopár,üres szavak közt gázolok,már csak a testem vánszorog...

mit mások életnek hívnak....annak csak mezsgyéjén állhatok.