cseszlovák blogol

Élt egyszer, hol nem volt, még a hét határon is túl, a sárkány ormány innen, a kurta farkon át egyszer egy fiatal linotype-ólomszedő inas. Akkoriban nagy szegények járták az országot, még a pártínség sem volt, a régi. Ez a linotype-ólomszedő inas még fiatalember volt, de már volt neki vagy négy gyermeke. Az egyiket így hívták, a másikat meg úgy; de ez mindegy is, mert ez a mese nem róluk szól.
Hanem volt ennek az inasnak egy gyönyörűszépséges felesége, aki három műszakban dolgozott a keszkenőgyárban, s amióta így három műszakban gyártotta a keszkenőket, már a férje is csak így beszélt róla:
- Volt egyszer egy gyönyörűszépséges feleségem. Ki tudja, talán igaz se volt.
Ezt a mi linotype-ólomszedő inasunkat ismerte egy fodrász a belvárosból, akit Hajmos Bubunak hívtak. Elmúlt már vagy 34 éves, és bizony az idő vasfogának elrepülte felette meglátszott rajta. Bizony csontos volt nagyon, meg ősz, már hulltak a levelek a fákról, és a háborúból őrzött egy repeszt a bal fenekében.
Ez a Hajmos Bubu nagy szegénységben éldegélt, de nem olyan nagyban, mint a vagy négy gyermekes linotype-ólomszedő inas, akit ő volt szerencsés már öt alkalommal megfodrászolni. Na, ennek a Hajmos Bubunak volt két varázslatos szerszáma. Az egyik a Sohakinemcsorbulólló, a másik a Sohapengétnemkellbennecserélnimégakkorsemhaúgytűnikhogymárnemjórotmenszborotva volt. Ezzel a két szerszámmal ez a mi Hajmos Bubunk nagyon szépen eléldegélhetett volna, de ez a mi Hajmos Bubunk bizony nagyon egyszeri, vagy fogalmazhatnók úgy is, hogy földhöz ragadt eszű emberke volt. Sehogyan sem bírt rájönni annak a nyitjára, hogy hogyan kell használ ni a Sohakinemcsorbulóllót és a Sohapengétnemkellbennecserélnimégakkorsemhaúgytűnikhogymárnemjórotmenszborotvát.
Hát e két varázslatos szerszám nélkül tengette az életét ez a mi Hajmos Bubunk, mígnem egyszercsak, hipp-hopp megjelent nála, mint derült égből a villámcsapás, hatodízben is az a bizonyos vagy négy gyermekes linotype-ólomszedő inas kilenc ördög kíséretében, hogy neki az a nagy baja van, hogy itt van ez a szegény kilenc kicsi ördög, és ezeket azért küldték ide a pokolból őhozzá, hogy mindet nyírja le szépen, különben elragadják az ő gyönyörűszépséges feleségét és mind a négy kicsi gyermekét; hanem ám ő, ugye, nem egy Hajmos Bubu, hősünk viszont az, így megállapodott az ördögökkel, hogy majd a valódi Hajmos Bubu megfodrászolja őket egy álló óra alatt, és akkor senkinek sem esik bántódása. Hát sápítozott erre a Hajmos Bubu, hogy neki nincsen egy állóórája, most mi lesz? Mondta erre a linotype-ólomszedő inas, hogy egyet se búsulj édesegykomám, hoztam egyet; és valóban ott szorongatott ez a linotype-ólomszedő inas a hóna alatt egy igazi, antik, ingás állóórát.
Na, egy kicsit megnyugodott ez a mi Hajmos Bubunk. Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy de hiszen egy óra múlva záróra, és most kilenc mocskos, torzonborz fejet kell neki minden fizetség nélkül szalonképessé tennie! Hát lehet azt? Mindent lehet, válaszolta a linotype-ólomszedő inas. Hiszen van neked, te Hajmos Bubu egy Sohakinemcsorbulóllód meg egy Sohapengétnemkellbennecserélnimégakkorsemhaúgytűnikhogymárnemjórotmenszborotvád, meg egy Sohavisszanemtérőalkalmad! Jé, azt nem is tudtam, sóhajtott fel ez a mi Hajmos Bubunk, igenám, de hogy kell ezeket használni? Csak megfogod és nyissz-nyassz, megfogod és priccs-praccs, így a linotype-ólomszedő inas, akinek a családja élete múlott a dolgon. És tényleg. Kezébe vette Hajmos Bubu a Sohakinemcsorbulóllót és nyissz-nyassz, eltűnt mindjárt a kilenc kicsi ördög minden haja és szakálla, csak a bajúszuk maradt meg szépen. Megfogta aztán Hajmos Bubu a Sohapengétnemkellbennecserélnimégakkorsemhaúgytűnikhogymárnemjórotmenszborotvát és priccs-praccs, eltűnt mindjárt a kilenc kicsi ördög minden borostája, és mindnek szép síma lett az arcbőre egészen a homlokáig, és nem is csak az arcukon. Örvendezett is a sok pokolfajzat, hogy ők most már milyen szépek és szalonképesek. Ám ekkor, még hirtelen egy perccel a zárás előtt, betoppant a boltba Toportyán, meglátta a kilenc kicsi kikent-kifent ördögöt, és hirtelen felindulásában a nála lévő indián hajítódárdával mind a kilencet keresztüldöfte. Lett is nagy sírás-rívás, hogy már akkor az egész családnak meg kell halnia, gondolta a linotype-ólomszedő inas, meg hiába volt az egész impozáns munka. Meg is morajlott a föld, ketté is vált, meg minden. De nem történt mégse semmi.
Hajmos Bubu azóta is csak a Sohakinemcsorbulóllóval és a Sohapengétnemkellbennecserélnimégakkorsemhaúgytűnikhogymárnemjórotmenszborotvával dolgozik. Csodájára is jár mindenki.

van egy szép gitárom idenézz
nem fender és nem is ibanez
amikor kedvesem piperéz
lehull a testéről libamez

Késő este - megfeneklett
Itt ülök az ágyamon
Tekintetem előmered -
komolyságod hátranyom
Elzuhanok és így fekve
bámulom a legyeket -
leszánkáznak a tapétán
Én sem tudok egyebet
csak felülök a ródlira
és leszánkázom arcodon
Barázdákat hagyok rajta
letörölni nem fogom
Nem tudom mert szeretésem
akármennyit bír is el
sisakot meg hosszú szablyát
páncélruhát nem visel
Képtelen vagyok megvívni
azzal ami ingatag
Csak megőrzöm - fuldokolva -
belőled mi itt ragad

néma ladikok hasítják fel óceántestem
szembogarak bontják szárnyaikat
a görbület egy szájszegletet árnyal
harmatcsepp-sorsom a hajnali áradaté

kupolát nyit az éjszaka csillagaim fölé
lassuló áramlatok sikoltják vérüket
agyarakkal ébredek a semmibe
forduló hitem felkunkorodik csavaranyámra

hátakat sodrásnak vetni
hogy sose halljam halálodat
némán csikorgok kegyetlen némán
vakságtok acélbilincseket forraszt homlokomra

hogyha engem Misi kér
nem marad el a sikér
kosarat meg Ryan ad
nem rajong a pasikér