cseszlovák blogol

bús arcát érzem szívemen
Bélának. ej de buta
képzavarral kezdtem ma
a verset. hiába no.
bárki kelhet bal lábbal
s olyankor a teljes költőszakma
csóválja a fejét és lemond
róla(m). ettől nyilvánvalóan elkeseredem s
a könnyek hullnak hullnak.

mi ketten vagyunk a labirintus, szerelmem.
lila harmóniát belőlünk a szomorúság harap,
míg átrohanunk hegyen, völgyön, erdőn, mezőkön,
s míg irigyelnek városok, tanyák, folyók, tavak.

s ha ígérném, hogy ma odamegyek?
akkor nem jössz el, remélem!
mert ha mégis, nem ígérek meg semmit.
és nem megyek oda. nem. én nem!
hiába könyörögsz már, hogy
gondolataimban benne lehess...
újra mozdulnak az eltemetett tárgyak, s
még a boldogság is rettenetes.

írok egy rosszat a bennem kucorgó
bamba hűség csengettyűivel
nehéz eltalálni az ízlésemet
nehéz eltalálni az ízlésedet
bagatell holdvirágok gyatrán megkeresve
írok egy rosszat mert valami kucorog odabent

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke
macska lopódzott a téren át.
Költőóriások gyülevész hada
dülöngélt a sarkon, esztergályosokkal.
Petőfi féligsült kiflit adott, s utána
Arany csókot egy munkáslány kezére.