cseszlovák blogol

azt hittem, virág vagy.
szagolgattalak.
elnéztem a méhek dönögését
bibéd, porzód, szirmaid körül.
azon gondolkodtam, hogy
leszakítalak, s kedvesemnek
nyújtlak át egy kis zölddel egybekötve -
de aztán mégsem. a virág jobb, ha
a mezőn virágol. vagy a kertben.
szóval néztelek. elnéztelek.
és akkor közelebb hajoltam,
mert egy pillanatra, igen, egy pillanatra
mintha nem is te volnál az. a virág.
amelyet szerettem, amelyet álló
nap el tudtam nézni. amely mellett
a méhek sem zavartak... igen.
úgy tűnt: nem is virág vagy igazán.
hanem pittbull, vicsori. és dióskifli, száraz.
és körömlakklemosó, vattával.
és dezsőfirajzkatalin mindenestül.
és akkor már tudtam, hiábavaló remélni,
hogy nélküled bármi lehet még valaha.
mert a lélegzet is csak
te vagy a lelkemnek.

sarjadzik juharfa, elvirul kankalin
kaktusztól rózsáig - rejti a nappalim
de jön a kemény-mag lopózva, kecsesen
s elhagyott vázákba tökmagot belecsen

bár nem száll fölébe géppel, Orsi kutyámnak térkép a táj:
megmutatja, ha valaki akarsz lenni, hová pisálj, hová kakálj.
a sárgát egyébként magába mossa hamar az anyaföld itt,
csak a barnát kell nejlonzacskóba, kézzel - az ember ígyen zöldít.

egy gondolat bánt engemet
de tényleg már fáj ó rettenet
nem telik bele sok idő anyag
hogy a kék-sárga foltok a nyak
meg a váll meg a kar meg a hát közepén
a bántás miatt megjelenjenek én
állítom hogy ez a gondolat
egy vadállat gyűjti a pontokat
minden kék foltért ötvenet
hát mit akar ez tőlem döbbenet

széles út
hömpölygő forgalom
lámpagyújtáskor rémes atmoszféra
autók pihegnek a padkán
minden darabra egyesével valaki
felfújt egy-egy jelet
festékszóróval
van gyertya
gumimaci
béke