A természet arcai

A természet arcai 

Mint csacsogó lány dalol és nevet,

virágra, madárra szivárványt fest.

Zsenge arcát a fénynek kitárja,

szenvedélyes forró csókra várva.

Szerelmük gyümölcse nő bokron és fán,

fűből szőtt köténybe hull mi érett már.

Színes ruhát ölt a táj magára,

már nem játszik a természet, fárad.

Ásítva búcsúzik, leveleket sír,

reá az ég szürke kabátot borít.

Süvít a szél reszket fáknak ága,

fagy varázsol deret a határra.

 Ha jeges szeme hó-könnyet hullajt,

mindent puha fehér paplan takar.

Amikor ráragyog a holdsugár,

ezüstben csillámlik az egész táj.

Áldott legyél szép természet mindenért, 

minden drága varázslatos kincsedért!