Csalamádé

Vélemény
Torpilla3181•  2013. június 17. 10:59

Képzelt beszámoló : Úrhida - Poet Találkozó

Élménybeszámolóm, ha már ennyien írtatok. Dehogy maradok ki a buliból!

Az előkészületeket, már a tali előtt, jó egy hónappal elkezdtem. Folyamatosan figyeltem a program kiírást. Ahogy bővült a lista, érkező nevekkel, és a programokkal, azt hittem az Oscar-díj Gála elé nézünk, és ha az utolsó nap, Póla bejelenti, hogy Barack Obama is ellátogat az amatőrök közé, simán elhittem volna.

Eljött a várva várt dátum. Hosszas őrlődés után, az autós menetelnél tettem le voksomat. Mivel skaryval rágódtunk, hogy megyünk-e, meg 1968Attisom is vacillált, hajnalban elindultam értük, és nem kis meglepetéssel, széles mosollyal, és csak úgy „akkor, ha már itt vagy” alapon, két útitársammal, irányba vettük Úrhidát.

Köbö fél 5 felé értünk oda. Útközben megálltunk egy pár helyen, s vettünk valamicske kis elemózsiát. Ilyeneket, mint isler, pogi (nem kell nevetni, sosem voltam konyhatündér, de megoldottam sütés nélkül), na meg pici vodka, ser és hasonló állagú élményfokozókat. Az autó csomitartója, picit le is ért, de csak a legszükségesebbeket raktuk be. Nem is értettem. Talán skarcsim hízott meg, hogy így jártunk? Nem tudom. Na de folytatom.

Istennő Póla, gyönyörű kék szemű, és még okos, és ügyes Poetos háziasszony fogadott minket. Na és még ezer más mindenki. Annyira fániháni volt, már a kezdet is, hogy már akkor tudtam, nekem annyi lesz. Az is pótolhatatlan volt, ahogy hárman (félve a kocsiban hagyva a portékát, hogy majd segítséggel behurcoljuk), kézen fogva megjelentünk. Én nagyon élveztem, két izmos férfi társaságában. Ők nem. De hát az kit érdekel!

 

És innentől kezdve indult az őrület.

Ha hiszitek, ha nem, a Polgármester is jelen volt! Nagy ember, nagyon nagy volt! És az innivaló, amit mutatgatott. Magáztam volna, de nem hagyott, olyan laza volt. Esküszöm, ajánlanám elnöknek. De sajna én csak egy kis „népességmoll „ vagyok. Imádtam. Nagyon. Innen is Tisztelettel üdvözlöm Polgármester Úr.

Kezdetnek volt egy kiállítás. Ki is álltam, mint aki ért hozzá, de nem volt idő elmélyülni a dolgokban, mert már kezdődött is a következő progi, felolvasás, szavalás – Apám! Jano, és Vali milyet szavalt, sőt, Vali még énekelni is tud! Nem viccelek. Könnyeztem, olyan szépen! És mindenki, aki a színpadra állt, csodásan csinálta, amit ilyenkor tenni kell. Nem tudom, miért nem csak engem szavaltak, de megbocsájtom nekik. Tú mács lett volna. - , meg egy kis moderátori párbeszéd, szemtől szembe, ami engem, elég mélyen érintett -  az egyik moderátor, csak azt láttam, folyamatosan elrántja a fejét, vélhetően a tekintetemmel szórt villámok elől -. Na de vége lett. Mindenki elmondta, amit elkellet. Bár titkok is kiderültek: összesúgott a jelenlévők hada, tán Márton az, ki Marie. Csak álruha, satöbbi. De sebaj, jó volt minden, akárki, akármit higgyen.

Persze hódolók is akadtak. Persze, hogy én is kutattam. Mint Szemánt, meg a Denton-t, meg még jó néhány egyedet mustrálva. De a franc. Oan kis izék voltak. Laci folyton  - ha jól láttam – Szödrömme kavart, Janókám meg csak fényképezett, mert nagyon akart mindent pillanatot…magának. Rá is buktam Skarcsym vállára, meg Attiséra is(?) – már nem tudom, mert szomjasságom pici emlékzavart okozott -, hogy „senki és séhun” egy férfi, talpig hódító szándékkal. Már nem tudom mit reagáltak. Bevallom, így jártam.

Jaj, és a gulás. „Emberpistánk úrhidai asszonynéppel”, profi módon kotyvasztotta olyan módon, hogy még az amerikai mesterszakács is megirigyelné. Most nem jut eszembe a neve! Pokol konyhája vagy mi a műsorának a címe. Tudjátok, az a nagyhangú, pökhendi – seggfej -. Na, szerintem megmagázná, ha kóstolhatná, de meg sem kínálnánk, kotyvasszon csak magának, ha akar!!

Volt hastánc is, de az árbocoktól nem láttam. Eltakarták előttem. Kellett nekem a hátsó sorba ülni.

Annyi minden történt még.

Jaggosékat sem akarom elfelejteni. Ági egy angyal, Jaggi is hozta a formát, és a Colletus gyerökkel is készült közösen - állítólag beállított - fotó, de én úgy fogalmaznék, „helyzetjelentés fotó” volt inkább. És aztán Piroskáék is olyan arik voltak. Volt még ott T. Attila, és Smitt – aki nem így írja a nevét – is, és Krisztina is, mindannyian édesek, akik állandóan mindenkire árasztották a szeretetet. Jolival kimaradt a közös szám, de egy bugyogó és kövér feles kíséretében, kiterveltük, a Holdit bevonva előadott dalestünket. De ez is titok. Majd ha a harmadik féllel egyeztetünk, akkor kiadjuk a részleteket, és jegyek is lesznek lassan, de biztosan, elővételben, és a fellépés előtt egy perccel is kaphatók. Ó, és a Marám! Hú, milyet táncoltunk!! Imádtuk, hogy a padló, nem porzott, hanem szinte lángolt a talpunk alatt. Marie is, aki annyira huncut és fiatalos, mégha Márton is, sokszor hozzánk csatlakozott, rázni a rongyot!!  És persze vegyesen is volt vonaglás, de az egy erkölcsi fertőnek felelt meg, így nem megyek részletekbe. Vitorlás Istvánommal is találkoztam végre. Állandóan megölelne, hát mit mondjak, meg is tette. És Maxikám is hadd említsem meg. Talpig úriember. Az ám! Igazi úriember! És a humora, meg a kiállása, majdnem elrabolt, de ő sem tette. Hiába, a jó partik, mind párban járnak, vagy úgy vannak, hogy a párjuk otthon marad..

És az énekes! A hangja! Orgazmushatás! Mondom én!! Na! Ugye érthető vagyok? Tudom én.

Csomó mindenki volt még, akit sosem láttam még, nevek, akikről nem tudtam, és biztos kihagytam – elnézést -, de ez a buli, míg élek bennem marad.

Na és az éjjel. Mivel nem találtam társat, és matracot sem vittem, mivel egyik útitársam sem emlékeztetett erre a dologra, én meg nem tudok mindent észben tartani, Úrhida egy félreesett parkjába sétáltam, hátha elkap egy szatír, és oldódik a hiányom. De hiába lett izomlázam a gyaloglástól, senki nem járt arra, ezért vettem egy kanyart, és hozzácsapódtam az ébren maradt tagokhoz. Előtte azért a rókát a bokorba hagytam!

Ment a móka, a ramazuri, de sajna semmi gruppi.

Úgy ánblokk jól éreztük magunkat. És a Póla, meg a Zozó, le a kalappal. Bár a szemük sem állt jól, de profik voltak. Mondom. És imádják egymást, ami látható, tapintható volt!!

Készült pár milla fotó, még olyan „fotóműhelyes” stílusú is, mivel említett háziasszonyunk fotós. Ugye nem kell magyaráznom.

Hazafelé és a két férfiúval utaztam. Jól viselkedtem, így kérésükre hazaszállítottam mindkettőt. És nem bántam, hogy őket választottam, de kielégített nem leszek tőlük, ezt végleg elraktároztam már magamban.

Beszámolóm végére értem. Jó volt minden! Találkozunk Szegeden! De tutira úgy legyen!! Ámen!!