Csalamádé

Tegnap, elszaladtam egy pár dologért, egy közeli boltba. Amikor fizettem, és kifelé tartottam, az üzlet előtt, egy idős néni, a bejáratot díszítő, falon elhelyezett, nagyon picit kiálló párkányon ült, és hallhatóan fulladt. Épp, hogy megkérdeztem volna, hogy segíthetek-e, amikor felemelte a fejét, rám nézett, és keservesen, alig érthetően ennyit mondott:

- Jaj, de rosszul vagyok, kérem, valaki, hívjon egy mentőt...
Ledöbbentem, és próbáltam vele szemkontaktusba lépni, és akkor vettem észre, hogy az arca, teljesen el van csúszva balra. Elnézést a fogalmazásért, de ezt máshogy nem tudom leírni.
Rögtön tudtam, hogy nagy a baj, és lehajoltam, a vállára tettem kezemet, és bólogattam, hogy hívom, nyugodjon meg.

Ami aztán történt, kinyitotta a zsebemben a bicskát.

- Hallo! Mentőszolgálat, tessék?
- Hallo! Jó napot kívánok! Egy mentőt szeretnék hívni, ... vagyok, egy zavartan beszélő, láthatóan deformálódott arcú nénihez, ide és ide - mondva a pontos címet.
- Mi a beteg neve?
A nénihez hajoltam, de szegényke, csak próbált beszélni. Ilyeneket motyogott: "Istenem, segítség, szédülök, valaki hívjon mentőt", hangosan, de alig érthetően.
- Nem tudja megmondani -válaszoltam - nagyon zavart.
- Mi az, hogy nem tudja megmondani? - jött az újabb kérdés.
- Nem érti a kérdésemet! Láthatóan rosszul van, kérem küldjön mentőt! - reagáltam.
- Ahol vannak, onnan egy saroknyira van az ügyelet, vigye oda a hölgyet, mert biztos részeg.
- Hahó! Uram! - emeltem fel a hangomat - ezt komolyan mondja? Hölgyet? Egy idős néniről beszélünk. Akkor újra elmondanám. Itt, és itt vagyok, a bolt bejárati párkányán ül egy idős, körülbelül 65-70 éves néni, aki már alig érthetően motyog valamit, és akinek arcának bal fele szemmel láthatóan "elmosódott". Ezért szeretnék most azonnal egy mentőt hívni, én, ez, és ez.
- Vigye be az ügyeletre!
És rámtette a telefont.

A zúgó hang, amit hallottam, nagyon elkeserített, és azonnal visszatárcsáztam, de már a 112-es segélyhívót. Nagyon mérges lettem. Nem akartam elhinni. Az előző beszélgetés felénél, egyre többen álltak meg mellettünk, akik a boltba ki, vagy be mentek, és hasonlóan reagáltak, hiszen a reakciómat pontosan értették.

- Hallo, itt a sehélyhívó.
-Jó napot kívánok. Az előbb hívtam a mentőszolgálatot - elmondtam mi okból, és hogy mi történt...
- Megkérdezhetném mégegyszer a nevét? A vezénylés miatt kell. És, hogy pontosan hol vannak?
- Persze, én... - válaszoltam.
- Küldöm a mentőt. Azonnal ott lesznek.
- Köszönöm. Szeretnék a másik diszpécserre panaszt tenni -mondtam, mielőtt újra megszakad a vonal.
- A mentő elindult, kapcsolom az ügyeletes tisztet. Viszonthallásra.
- Hallo! Itt...- mutatkozott be.
- Jó napot kívánok! Én... És nagyon röviden elmondtam, hogy mi történt, és hogy ezért, és a kollegára, panaszt szeretnék tenni.
- Rendben, felvettük a beszélgetést, és köszönjük bejelentését. Ami számon hívott minket, az az Öné?
- Igen...
- Akkor ezen a számon keressük majd, ha a panaszát kivizsgáltuk.
- Köszönöm...
- Nyugodjon meg, kérem, a mentő várhatóan perceken belül ott lesz.

A néni, mire ez a dolog lezajlott - nem tartott soká, kb. hat-hét perc, a két hívás - már nagyon rosszul volt. Nem beszélt, csak nézett rám, és néha a másik két nőre, akik ott maradtak velünk.
Simogattam a vállát, nyugtattam, hogy jön a segítség...

És végre! Szirénázást hallottunk. Egy fiatal doktornő ugrott ki az autóból, és egy középkorú férfi, piros táskával a kezében.
- Önök hívtak mentőt? - kérdezte.
- Igen, - és mutattam a nénire - hozzá.

A dr.nő letérdelt, és a nénike állát finoman érintve felemelte a fejét.
A harmadik kollegájuk akkor ért hozzánk az ággyal.
- Tegyük fel azonnal fiúk!
Félreálltunk, az egyik férfi, a hóna alá nyúlt, a másik a térdéhez, és óvatosan, nyugtató szavak kiséretében felfektették az ágyra.
A doktornőhöz fordultam:
- Stroknak gondolom - mondtam. Amikor megtaláltam, még beszélt.
- Igen, a tünetei arra utalnak. Azonnal bevisszük. Hozzátartozója? - kérdezett gyorsan.
- Nem, csak vásároltam, és én hallottam meg...
- Ne aggódjon, még időben vagyunk - mondta nyugtató hangsúllyal.
- Melyik kórházba viszik? Megtudhatnám?
- ....-be - válaszolt-
Addigra már be is rakták az aranyost az autóba, és sziréna jelezte nekünk, ott maradottaknak, hogy nagy a baj, de talán nagyobb nem lesz.

Elköszöntem az ott levőktől, és hazajöttem.

Du.-án öt óra fele hívtam a kórházat. Miután elmondtam, ki vagyok, és hogy miért telefonáltam, kaptam tájékoztatást.

- Igen! Itt van a néni, intenzív ellátásra szorul, de többet nem tudok mondani, hiszen nem lehet.
- Semmi baj, persze.
- Annyit elmondok önnek, hogy nyugodjon meg, már jó kezekben van, és vigyázunk rá. Nemsokára itt lesz a fia, és ha holnap visszahív, megkérdezem, hogy adhatunk-e telefonon róla információt ki annak, aki a mentőt hívta, és ha igent mond, akkor többet mondhatok. Telefonáljon holnap d.u-án, akkor is itt leszek, és minden jót.


Hogy miért írtam ezt le. Nem gondoltam volna, hogy a mentőszolgálatnál ilyen dolgok történhetnek.
Hogy valaki segítséget kér, és ráteszik a telefont.
Ennek mi lehet az oka?
Ki ülhetett a telefon túl oldalán?
Miért viselkedett így?
Talán én rontottam el valamit?



Másnap d.u-án.
- Jó napot kívánok. Tegnap javasolta, hogy ma keressem, egy nénivel kapcsolatban, aki önöknél fekszik...
- Jó napot. Igen, emlékszem. Engedélyt kaptam, hogy elmondjam, a néni jobban van, és ma már reagálni is tud, bár nagyon gyenge.
- Ugye stroke-ja volt?
- Igen, sajnos igen.
- Sejtettem...
- A fia, szeretné megtudni a számát. Megadná? Mert ma jön megint, és akkor odaadnám neki.
- Persze, tudja írni? ... hívjon nyugodtan.
Jobbulást a néninek, és köszönöm a segítségét.
- Ez természetes, és nagyon szívesen. .


Este hét óra.
Csörgött a telefon.
- Tessék...
- Jó estét kívánok, ...vagyok.
- Jó estét kívánok, parancsoljon.
- Szeretném megköszönni a segítségét.
- Ez csak természetes...

Megbeszéltük, hogy pár nap múlva, talán hétvégén meglátogatom a nénit.
Nem tudom elmondjam-e nekik, ami történt, vagy csak bízzam, az egy bizonyos tisztre, hogy kivizsgálja az ügyet.
Hála a Jó Istennek, jobban van a "kis beteg"...

Ez a történet róla szólt, és arról, hogy ilyen dolgok előfordulnak ma, a XXI. században.

Soha nem felejtem el a könnyes szemét, és az arcát...

Már egy hete várakozik egy versem, és szeretném megtudni, mikor várható a megjelenés.Én értem, hogy nőnap volt, meg ésatöbbi, meg sokan vagyunk, de ha van valami sk.megjelenés, mondjuk március 15. akkor nem tudom, érdemes-e még két hetet várnom, mert, az már három hét lenne összesen.

Több ismim meghívást kapott az alábbi eseményre:

VECSÉSI 1. ORSZÁGOS POET TALÁLKOZÓ
Időpontja: 2014. április 26.

Jelentem, én nem kaptam meghívót, és hallani sem hallottam volna erről, bár ez az első, és Országos.

Ennek oka, nem tudom.

Mostanság ilyen furcsa dolgok vannak. Amik bármennyire fantasztikusak, nem eléggé reklámozottak, sőt, titkosak, mármint a Poet egyes tagjai( jómagam) előtt, bár fórumban, és itt sem láttam ajánlatként.

Most elszontyolódtam.

Hiszen, itt mindenki a Poet.

Na kellemes estét!
Eszem egy kis rántottát!

Puszijaim.
:))

dicsak az mi mán ott magosan
Jaggitalp fehérke csukában
alant meg Annuska hahotáz
piától könnyezik s alig lát
közben egy Ágó kéz csodát ír
rímekben reméli nem lesz vér.
bandázó háttérzaj - szegedi -
felhördül, felkiált, nem hiszi
hogy ígéret, esküvel teljesül
hogy nagy ember az égben így repül.

retúr jegy kellene úgy látom
Istenen, ez már sokk, fájdalom
fajin kis jövőkép, már várom
ott leszek, tanúnak..vállalom.

Pera bejegyzésének hatására..
pontosabban a háeszek hatására..:)))


Gyorsan hadd említsem kicsi Zét,
hangyányi kukója bruti-kék,
bogárka csajokban
sokszor jár..hallottam..
pirulok, én ki Pill-prűdikés.