colomanusparvus blogja

44 karácsonyát írjuk,

riadt hangok bolyonganak

az emlékező múltban,

szavak, mondatok, sikolyok

a decemberi derengő hajnalon,

sárga csillagok világítanak

az üldözöttek viseltes ruháján,

kisírt, száraz szemek tétován

figyelnek, álmatag fényben

az elszakított, elrabolt gyerekek

a Hold utcai vásárcsarnok

vas lépcsőjén várják a halált,

fekete ruhában gyilkosok

ordítanak sorakozót a halálba,

Duna partra indul a menet,

gyilkolni az árvákat,

miközben 44 karácsonyán

gyertyafénynél a jó polgárok

a megváltó

születését ünnepelték.

Kelt anno 2021. 01. 11.

Már meg ne haragudj, Uram,
ha megkérdezem tőled,
milyen messze van a földtől
a mennyország.

Tudod, Uram, fel nem foghatom,
miért is nem hallottad
az Auschwitzban meggyilkolt
százezer ártatlan gyermek
halálsikolyát.

Az esti szürkület Füred felől

érkezett szinte észrevétlen,

lassan barangolt az

örvényesi öböl nádasaiban,

mint a múló idő emléke

a hátamra kapaszkodott,

a sötétség leplében a nyár

illatát bujtatta, szégyenlősen

szendergett a csónak peremén,

miközben az estidő magával vitte

a napot a tapolcai dombok mögé.

Apámmal vigyáztuk a csendet,

a csónak alján hevert

a délután szőtt ezernyi gondolat,

barna szemében az évszázadok

megélt, ki nem mondott,

soha nem írt történése izzott,

a szolgák történelme, a szegénység

regénye, a háborút túlélők

gyötrelme, az élőket kísértő gyász,

a szabadság ismeretlen öröme,

anyám szerelme és gyümölcse.

A tükör sima vízen egy

láthatatlan hullám érkezett

csónakot himbált, mint a lepkeszárny

zaja elült a nádason,

sóhajtott, szólt halkan az apám

így szokott ez lenni

nyári alkonyon, ebben van a múlt

amit csak ő látott, ahogy az volt,

a végtelen időt hordozza a víz,

tudod fiam a csónakban te meg én

a múlt és a jelen, neki egy pillanat,

pedig ez a történelem.

Kelt anno 2018. 07.13.

Isten jámbor teremtménye

a hiéna,
ült Noé bárkáján

és csorgott a nyála,
sunyi szemével

a zsákmányt kutatva,
támadni nem mer,

a kapitány kirakja,
a faj kihal,

ha az óceán vize elragadja.

Várt a kedvező alkalomra,

sokasodott,
bandába verődött

és éjszaka vadászott,

méltó társával,

örök szövetséget kötött a sakállal,

a keselyűnek sokat hízelgett,

összeállt a banda

meghódítani a vidéket.

A célpont adott volt,

préda, aki esetlen, magányos,

beteg és buta, ezért védtelen,

a megcsalt árva,

a védekezésre képtelen,

így zsákmány lett az

ártatlanok végtelen serege,

megsemmisítik

az élőket és holtakat.

A hiénák minden országba

megérkeztek,

megjöttek hozzánk báránybőrbe bújva,

a politika köntöse

a célt nemigen takarja,

rabszolga kell,

kolduló és buta magyar,

aki lázadni nem mer és

urába nem mar.

Az áldozatok összegyűltek és

tárgyaltak napestig,

dűlőre azonban nem jutottak,

sérelmeket így felsorolva,

szétoszlottak,

megnyugodva hazatértek,

és a hiénák kacagtak a bambán,

folytatva a rablást.

Kelt anno 2017. 07. 19.

Colomanus Parvus

Üzenet a rím faragóknak a költészet napján.

A csend magányában,

révedő időben

a múltat és a jövőt látom

utazni a térben.

Kezemben a történelem lapjait

forgatom,

nemzedékek gyászköpenyét

mosdatom.

A papírra vetett tettek

évszázados ítélete, emlékezés

a hősökre és a bűnösökre,

elférnek együtt

a megvénült szürke könyvek

homályában kisértenek,

kik valós időben egy asztalhoz

soha nem ülhettek.

Nekem a szabadság Dózsa

neked urad ellen lázadó szolga,

kit pusztítani csatlósaid dolga,

a kerékbe tört, karóba húzott

jobbágyok átka

a magyar golgota felett ott lebeg,

mint a keresztény papok

véres áldása

a mártírok tüzes trónja felett.

A tétován megélt történések

sunyin lapulnak,

a kárhozott korhadó világban

a máról szólnak,

a gyáva és vak költő asztalán

ítélet nélkül megbújnak,

szégyenemre saját könyvem

kerül a kezembe,

az üres lapok visszhangja

néma, halott lelkem harangja.

Nem biztatlak téged

a meghazudtolt feltámadással,

de számon kérem tőled

az elbukott szabadság

szolgaságát,

tévelygőn botorkálsz, meghúzod magad

és hiszel elborult elmével,

a mások által kiharcolt

egyenlőségben,

hitem szerint mégis csak benned

bízhatom,

kezemben a toll álmodik, hol a némák

dalolnak, a vakok látnak,

és alkotnak egy új szabad világot.

Kelt anno 2018. 04. 10.

Colomanus Parvus