...a lánc

                                                                                             / Zsaninak és Márkónak ajánlva/

kapcsa lazult, a karika, mit addig őrzött lehullt. A lány a gyűrűt a fiú kezébe tette, aki felpattant a díványról és elrohant. A kertkaput még hangos kattanással csapta be maga mögött, de lépteit már valahogy nem vette be a távolodás. Nem is jutott messze, a szomszédos utcában már azt se látta hová lép. "A szél marja a szemem, és a sötét tehet mindenről..." gondolta botladozva "... na meg Ő". Eközben a lány először a fiúra haragudott, majd a láncot okolta....a mozdulatot, amivel a kezébe tette.
" Miért pont oda? Tehettem volna az asztalkára is...." és már a telefonért nyúlt. Kincsöngött. Valahol, talán nem is oly messze egy házban épp egy fiatal pár készült aludni. Pihenésüket csengetések tépik  ki az estből. A fiú az ajtóhoz indul, a lány a telefonja felé nyúl. Hosszú percekben átlúgozott barátok által befogadott veszett csendek jönnek, majd hangos koppanások... - könnyek?-
Konyhaasztalra, mobilbillentyűzetre....egyik szinte itt a másik majdnem ott a pár már három...vagy talán négy? Kettő csak (meg)tart...a másik kettő tartozni akarna:
 "De ..."

//Nincs de. Ha szereted mondd Neki el, és adj neki is módot arra hogy maga is megtehesse, hogy megmutathassa neked. Annyi 'de' jön még...és annyi félreértett mozdulat. Elbomlani látszó kötések...s annyi együtt-külön kilélegzett néma hang//

"...a szívem(b)en hordalak"

http://www.youtube.com/watch?v=cF_CkTtMtrc&feature=related