Szilánkok
Hamuszürke
Ma megdermedve minden
- az is mi tegnap pulzált -
egy magas sziklabércről
a nap épp katapultált
éjjel nem volt más az égen
néhány pislákoló csillag
- te talán még elviselsz
én valahogy kibírlak -
ócska giccsnek látszik
a jövőkép, mi szép volt
rongyként hasad felettünk
az a hamuszürke égbolt.
Indián nyár
Az égen a nap, nyarat láttat,
- szeptember van, csak képzelem -
/mint az a nyálkás csiga a házat,
ki a lététől fogva meztelen/.
A fényben néha rándul arcom,
- nyári emlékeknek, most delete' -
libabőr jön, s fázós alkony,
az idő megállhatna éppen itt!
Hirtelen válik köddé az érzés,
- távoli hang, csendembe karcol -
indián nyár, vergődő kérész,
szűkül a nap, ..viselném tucatszor!
Zoom’
Elérhetetlenné vált a tegnap
-az élet ilyen, hol elejt, hol felkap-
látod: hidak arra biztosan nincsenek
és kaparhatod a kevéske lényeget,
ami talán még megmaradt a múltból!
A sors mindig a gyengéidre zoom-ol,
s közben úgy érzed, egyre kísért a karma,
mint, hogyha folyton csak rosszat akarna!
Ruha a boldogság, mit az élet rád borít,
furán áll rajtad, nyakban kissé szorít,
el is feslett mire elhitted: megszokom”,
lehullott rólad, hisz, csak folt volt a foltokon.
Ákom-bákom ‘
Az idő még szép, kék az égbolt,
-bőröd barna, hisz nem oly rég volt-
de a hajnalok már hűvösek,
és a nyár, lassan elszendereg
az őszi avarba csomagolt tájon.
Valami ködbe vesző ákom-bákom
lesz majd a nap csupán,
ahogy a tél megjön az ősz után..
Hidegek lesznek a reggelek,
s a konok, sötétszürke fellegek
armadája szerte nem foszlik!
Az idő falánk: belénk harap,
..lerág rólunk mindent a csontig.
Disztorzió
Néha félig üres minden,
vonatod alól fogy a vágány,
és nem adnál szignót arra,
hogy holnaptól jövőbe lássál,
mert félnél mi elédtárul:
vad, perzselő kősivatag,
vagy egy üres, sötét szoba,
hol túl vastagok a falak.
Most lakat van a záron,
lelakott börtön a tested,
hiszed, penészes a vászon
mire a teremtő festett..
Úgy érzed, hogy az élet
csak egy túlexponált fénykép,
de, ha halni lenne kedved,
kérlek játszd el azt, hogy
.. élsz még!