Szilánkok

    Mi is az élet? - tán egy vérbő álom,

    vagy csak egy délibáb, ennyi a világom.

    Ezer furcsa érzés, miben az ember hisz,

    - mikor azt mondod egy lánynak:

   "ha kedvelsz, most szoríts!" -

    gyötrő fájdalom, nem létező holnap,

    elvakult szerelem, mit sárba tipornak.

    Kellemes órák - hamar tovatűnnek,

    sötétlő fellegek, fejed felett gyűlnek..

    Van, hogy féktelen boldogság,

     - aztán gyötrő néma kín -

    méla főhajtás, a múlt porló hamvain.

    Elmosódott szavak egy penész

    lepte vásznon: táncoló délibáb,

    ..ennyi a világom! 

 A nap valahol nyugodtan alszik,

  - sodródik veled az új évszázad -

  szádból merengő sóhaj hallatszik,

  és óceánok vizén a lázat

  mérhetnéd.. Hiszen: egyre romlik

  el, körülötted szinte minden,

  a remény múló, szerte foszlik

  és vaksötét lesz, túl és innen

  az Óperencián.. De, élsz még és

  lélegzel - a szép jövőt egyre várod!-

  közben, küzdesz azzal a réteggel,

  ami, eltakarja minden álmod

 magad elől.. Vakon bízol: hátha!

  - mert, ez olyan szépen hangzik -

  tán, helyreáll a föld körforgása,

  s te is álmodsz majd, míg a nap alszik..

     Hűvös illatokkal üzen a tél,

     dér előttem: mint holmi tenger,

     hegy mögött bújik meg a szél,

     s talpam alatt faág reccsen, 

     ha lépek..  Képzeletem játszik..

     Szinte megemészt most a táj,

     a hideg bőröm alá mászik.

     Oly magányos a hold felettem,

     a csillagok ködbe burkolóznak,

     bokrok alatt apró vad retten,

     s ódon kémények füstöt fújnak

     az égnek.. Mindenki fázik!

     Múló emlékképpé vált a nyár,

     a hegy mögött, már tél tanyázik.

    Valahol, dühös holló károg,

    ezernyi átkot szór az éjbe,

    köröttem a világ ködbe mártott,

    de a szív vért pumpál az érbe,

    amíg élek. Képzeletem játszik..

    Sötét árnyék csupán a város,

    alvó szörnyetegnek látszik..

   Üres vagyok, ..nincs gondolatom,

   a pókokat számolom a falon -

   egykor, volt bennem érzés,

   de, mára már nem maradt,

   ..olyan ez, mint mikor a film szakad,

   olyan, mint mikor a gyertya kihuny

   és rád a sötétség leple hull -

   csak nézel, mint egy ócska báb,

   s közben, forog körülötted

   a műanyag világ..

   Kint a szélben hajladoznak a fák,

   - kifacsart citrom íze a nyelvemen -

   előttem zöldellő rétek, buják,

   a tavaszról itt maradt képeken.

   Nézem őket, nem akarok tudni másról,

   a hulló levelekről, az elmúlásról,

   melynek pőre bája most irritál,

   tovaszállt minden, ..hazug a nyár!

   Belül a lélek egy kopott kabát,

   - hiába foltozgattad azt hiszem -

   most, hogy hallom a szélnek zaját,

   nem javít semmit a kedvemen.

   Mert múlt idő, mikor még köröttünk

   forgott a világ, és ott fölöttünk

   ragyogott a nap, jött a gyönyörű nyár..

   Te is, ő is, távolinak tűntök ma már!