Szilánkok
Fakult
néhány emléket teleportál
olyan felesleges - mind fakult -
mint pamutbojt a papucsorrán
tudom: mindennek meg van az ára
az életem söntésben mérték
drága nedű egykor, kisfröccs mára
meg elhanyagolt irányérzék
jobbra húzok, a sors balra űz
- egy lépés előre, kettő hátra -
bár pislákol még bennem a tűz
jégkék, mint a vihargyújtó lángja..
Röhög a múlt, emlékeket dobál -
mint gőzölgő füst a fegyvercsövén
oly szürke az est, ködöt inhalál
s nő (rám), ..mint gyom a falak tövén.
Magába fordul’
Sóhajt az éj, magába fordul -
hanyagul tűzbe dobod a csikket.
Fő a holnap. Gyomrod csikordul,
- az élet játszik egy rohadt viccet!
Születtél - bár soha sem kérted -
anyád, a szeretett nő, nem úgy talált!
Nevelt, óvott, és mindig féltett,
- végül mást ölelt: a sunyi halált..
A viharok közt kikötőt kerestél -
konok a sors, egy szabdalt vitorla..
Filmed ezen részén felirat lettél,
pedig a főszerep, rád volt kiosztva!
Szorongsz, mint a vérplazma a tűben,
int a holnap, gyomrod csikordul..
A jövő játszik: 'nyuszi ül a fűben'..!
Sóhajt az éj. Magába fordul.
Képkeret
-épp hat lábnyival vagy a víz felett-
elmerengve nézed az éjszakát
az életed: egy üres képkeret
mást mond a szív, megint mást az ész
kint tavasz van, de benned tél honol
a test nyúzott, a lélek tettrekész
s tudatalatt, hamis vádakat kohol
..pár lépés csupán, a másik part közel
kiált benned a múlt, elbicsakló hangjánmint egy éhező, ki sajtot képzel el
odafent, a holdnak széjjel málló arcán.
Kontúr
Elég volt belőletek szürke hajnalok
-bár hozzátok szoktam, a fény szinte bánt-
éjjel az álmomban részeg angyalok,
..egyik fele tombolt, másik fele hányt!
Összekapom magam, a függönyt elhúzom
-szemem az ablakon tükörképembe néz-
egy ujjal a párába húzom kontúrom..
Kemény ez a reggel: karcol, s nem becéz!
Pirula a számba, ez tán még összetart
-széjjel vagyok csúszva, az élet olykor üt-
sorsom szénaboglya, mit vihar kavart,
bármit is jelentsen: keresem bent a tűt!
Zajok
Ma oly pörgős, zajos minden
- sötét sarokba búj a csend -
köhögéssel küzd az Isten,
megbéklyózva a végtelent.
Az idő ezért szinte áll
- de siettetném, ó én balga -
az utca: nyüzsgő kupleráj,
a város, zajfertőző szajha!
Üvölt egy sziréna hangja
- szmog ül meg útszéli fán -
lennék Crusoe, nem zavarna,
hogy körbevesz az óceán.
Lépcsőn kopognak lépteim
- egyre távolodnak a zajok -
sötét szobámban vár a csend,
és én végre hozzá bújhatok!