chillly24 blogja

Ülök a vonaton
s a tájat bámulom.
Révedve, fáradtan nézek
s közben rád gondolok.
Már majdnem alszok,
amikor benyit a kalauz,
felmutatom arcképesem,
majd tovább bámulok.
Egyik lábam a kukán pihen,
míg a másikat az asztalnak dőlve nyugtatom.
Szemem néha csukva,
olyankor Téged látlak,
ha kinyitom pihék táncát látom.
A padlón pár pihe fogócskázva,
kergetőzve játsza el az élet nagy játékát,
mikor külön, mikor egyben,
mintha a nagyoktól lenne ellesve.
Tekintetem elvándorol
a még zöld gabonamezőkre,
ahol a  szél kacagva játszik velük
gyönyörű látványt nyújtva nekünk.
Mert látjuk az egységet,
amely nem ismer lehetetlenséget,
de ha jön a gonosz kacaj,
akkor midenki csendben marad.
Így van ez köztünk is, nem így van?
Szégyelld hát magad, ha így vagy.
Légy sikeres, légy egyén
és nem lesz bajod az élet terén!


Tiszaalpár, 2009.05.08. 14:56

Önmagam színfoltja vagyok,
de nem úgy mint a tévében a nagyok.
Mindig csak egy színt mutatok,
de ha belém látsz, látod hogy színes vagyok.

Színes, mint a szivárvány,
amiben te sem látsz mindig tisztán.
Vagy legyek gömb netán,
hogy láthasd mi mennyire különb tán?

Szép szín a sárga, a kék
ilyenek például a cinegék.
Vagy haragoszöld és mély bíbor,
mint a királyi fekhely, minél nincs jobb.

Türkiz, narancs, opál;
nagyon dobog a szívem már.
Tarka, fekete, barna. Barna...
Már megint eszembe jutottál!

Látom, mint egy álom:
testeink egymás mellett,
közben színek keverednek.
Szállnak a vörösek, a lilák,
Isten veletek ti rossz hibák!

Fejem mellett a kékek,
óhh, azok az esték de szépek!
Lelkem örömtáncot jár a színekkel,
s felkérsz egy táncra a szíveddel.

E tánc az élet, s szíved nem ad kételyt,
táncolok hát veled addig,
amíg a szemem lát;
Mert ha egyszer vak leszek és nagy beteg
rádbízom magam életem.

Nekem csak a te táncod kell,
amit akarok a jövőben s jelenben,
mely nem csupán a színek tánca lesz,
hanem maga a menny.

Helyünk olyan lesz mint a bíbor színű díszpáholy
s emelt fővel ülhetünk az előadáson.
Szíved majd szívemmel együtt ver,
s nem fogsz te sem elengedni engem;
mert ez a darab az, amit csak egyszer
láthatunk, és aztán minden vérhevítőbb lesz.

Nem csak a színek,
hanem a testek is egybekelnek,
a vágy forrón lüktet benünk
s a színek még tüzesebbek lesznek.
Velünk együtt vágtatnak s éreznek,
hogy aztán vágyaikat beteljesítse a végzet,
és mi felszabadulva s pihegve lássuk,
hogy a színek már rég lepihentek.

Utána mámoros hangulatban melléd bújok,
adok sok kis csókot, megcirógatom a hajad
s mondom majd halkan füledbe sutogva:
Köszönöm a táncot, köszönöm a színeket,
és én már mindig csak Téged akarlak!!

Szeged, 2009.05.06. 13:07

Csupa csupa, csupa szép
ez a legjobb hely egyébként.
Nézem a vizet s látok csomó füzet,
bámulom az eget,  ki látott
már ennél szebb helyet?

Hullámzik a víz s hullámos az
ég is, néhol csukarablás, itt-ott
törpe perseg, nyugodt a víz,
egy kis hullám halad ott.

A felszín tele pihével,
nem látni hogy a felszín alatt mi vész el.
Lehet hogy sok, lehet hogy kevés
de abban biztos vagyok, hogy érték!

Szeretem ezt a mennyei helyet,
ahol a fények játéka, mint tünérek tánca,
szikrák kelnek életre, s hunynak el
egy pillanat alatt.

Gyere ülj ide mellém e stégre,
nézzük a táncot, melyet szitakötők is is utánoznak.
Mind csak nekünk ropják,
hogy eggyéváljanak velünk,
mint természet a természettel.

Hisz nem vagyunk mi mások,
mind ugyanazzal az őssel büszkélkedünk.
Kérlek tehár arra vándor,
ki későbbi órákon erre vándorol

vigyázz a Holt ágra amikor nem vagyok itt,
mert bármit képes lennék feláldozni neki!
Szeretek itt lenni, hisz itt nőttem fel,
sok kedves emlék sejlik fel itt bennem.

Öregként biztos visszajövök majd hozzád,
ki oly sok jót adtál.
Szeretném visszaadni mindent,
de félek nem lesz ez könnyű nekem.

Vigyázok rád mindig amikor csak tehetem,
és szeretni foglak amíg csak lélegzem.
Tégy jót mindenkivel ilyen sok szépet,
én magasztalni foglak téged, ameddig csak élek!

Szeged, 2009.05.05. 18:01

Egy emlékkép csupán az,
mi három év barátsága volt.
Úgy hittem a szép igaz is volt;
de fiatalság bolondság...
Miért hiszed hogy ilyen könnyű?
Barátot szerezni nem nehéz,
de örök barátságot nehéz meglelned.
Keresd csak, erőfeszítésed felesleges,
hiába gondolod hogy megtaláltad,
ha egyszer nem leled.
Úgy hittem hogy amit érzek igazság és valóság;
de fiatalság bolondság...
Miért hiszed hogy ez olyan könnyű?
Tűrtem minden hibádat és bajodat,
szóltam hogyha úgy éreztem bajom van.
Te nem hallgattál a szép szóra,
sem beszólásra vagy akár másra.
Ennyi hát a barátságod?
Engem kijavítasz míg mást csak bántod?
Ezért ébredtél otthon egyszer csak arra,
ami egy kis neves levélre volt írva.
Észrevetted hogy nincs már több bocsánat,
nincs már Csilla aki elfújja a bánatod.
Találtál helyette egy srácot,
aki úgy tűnik szeret,
de ki tölti majd be az utánam maradó helyet?
Mindegy számomra ez már nem is kell,
biztos lesz majd olyan akinek a felszín kell.
Engem hagyj ki ebből, nem kellesz!
Jó nekem a mély amelyet lassan meglelek.
Maradj hát magadnak szóáradatoddal és a falaknak,
maradj képként egy régi emlék magamban.

Kis csírája sem látszódik a létének,
mikor már tudja hogy nem sokára élni fog.
Te csak vakarod a fejed, azt hiszed korpás,
nem tudhatod, hogy ez egy áldás.
Kinő a kis szál, nem más mint egy kis babahajszál,
de mi mindent láthat onnan fenrtől?
Megsúgom, mindent amit te magad is
és még annál is többet!
Látja fejed, látja szíved, és hogy eszed merre vezet.
Látja hogy miket gondolsz,
hisz egy fejetek van, na mire is gondolsz?
Látja szeretőd, és azt
kinek csak a pénze kell.
Vagy láthat csodálatos szerelmet,
amivel egy szív be nem telhet.
Erősen felfokozott vágyakat,
mely kéjjel tölti meg egész tesedet;
forrón vonagló meztelen teseket,
melyek csendben egybekelnek.
De láthat nyomort és viszálykodást,
ahol mindig él a rimánkodás,
vagy pénz nélküli szeretetet,
ahol pénz helyett van a szegénység,
hogy mit meg nem tennék egy falat kenyérért,
hallja ott sűrűn a kis szál;
és pár nap múlva már tovább is áll,
mert jött a hideg, jött a tél,
kihullott már a kedves kis ősz szegénykém.
Megöregedtem én is,
de a kis szál mindenre emlékszik.
Őrizz hát meg minden emléket,
vigyázz rám kérlek
míg itt vagyok, s el nem visz a végzet.

Szeged, 2009.05.04. 17:13