chillly24 blogja

csak ülsz
nem vársz, nem kérsz
csak csücsülsz...

várod hogy lássanak
kéred hogy észre ne vegyenek
s tovább bámulsz ki a fejed ablakán
mit úgy hívnak szem...

¤-----¤-----¤
kéred a kezem
én félek s remegek
majd újra kérsz
én nem mozdulok:
félek tőled...

vágyam leapadt

agyam elzsibbadt
s szeretnélek de most más...

Te vagy az akit valóban akarok?
egyáltalán most kire gondolok?
én sem tudom...

és most én várok...
nem rád nem másra
a saját elmémre ami megkésve cirkál
világról világra vándorol
s közben rád gondolva kínlódik
a te gondolatodtól...

boldog vagyok, de szenvedek...
inkább csak várnék... ha lehet...

Szeged, 2010.02.16. 20:26

Egy félmondatod
néhány apró szavad visszangzik
s el nem akar engedni...

"remélem még nem késő..."
mondtad te s én hűn vártam
csak odaadóan vártam...

közben megtanultam nélküled élni
téged kizárva égni
s most nehéz visszatalálni...

te sem segítesz, nem is keresel
kapcsolatunk kicsit mint az enyészet
eléggé egyoldalú lett...

érezzem így is boldogan magam?
nehéz ha nem foglalkozol eléggé velem...
akarsz engem érezni? akarsz engem akarni?

én már nem tudom mit akarsz...
túl nagy a csend...
te mit akarsz?

válaszolj csak most, kérlek...
válasz nélkül veled együtt
lassan összeroppanok...

Tiszaalpár, 2010.02.13. 15:33

Lábamon olvadt vasként folynak szavai,
miket irigyen bele nem nyugvón írt:
összetörtem egy újabb szívet,
miközben te az enyémen tapostál...

Tőled tanultam a mesterséget
a szívek meglopását
mi olyannyira sikerült
hogy téged is megloptalak, lám...

A diák túlnőtt a mesterén
mégis, megelégszem veled
mert te voltál az első kihívás,
mind közül a legnagyobb lélekvívás...

Örülök hogy Te nyertél,
nyerj bennem még!
Csak vesd belém hited s meglásd:
semmi nem állhat közénk immár!

Lassú csigák lettek a barátaim,
nélkülöző percek az ellenségeim.

Próbálok nem az Időre gondolni s Rád,
de ez nehezebb mint gondolnád...

Mert benne vagy minden fél gondolatomban
és szavamban
az összes eddigi versemben
a mindig vágyó szívemben,
a végtelen mély lelkemben,
mi csak érted bimbódzik:
mint a rózsa hajlnalra virradóra,
halkan szerelmesen merengve gondol,
az ő szeretett napsugárjára...

Aztán a rózsa idővel elnyílik, elhervad
de a remény tovább él,
tovaszáll a következő évre,
amikor újból kinő a saját csonkjából,
s folytatja hűlni nem tudó izzó szerelmét.

Nekem Te vagy a napsugaram!

kék tenger közelében álmodom
s közben azt hiszem szabad vagyok
s képzelegve építek gyerekként homokvárat
tudom hogy otthon szeretettel várnak

 majd felébredek az álom végén
rádöbbenek hogy minden csak szép kép
s nem ilyen életem van nékem
de szeretném azzá tenni a létem...

s igyekszem boldoggá tenni a családom
a haverokat, a barátom
s tudni hogy nekem is boldog életem lesz
mint abban az álmomban a szigeten lett...