Vers egy szemétgalacsin kidobásáról

Vers egy szemétgalacsin kidobásáról
(a vicc verset öltött)

Alszok a szobában a kollégiumban,
majd felébredek pár halk kopogásra.
Igen! - mondom - Gyere be!
s a rejtélyes idegen ismerőssé válik.
Mert barátnőmnek írom e verset
s szoba társaimnak:
Horváth Nikinek, Komjáti Áginak,
Erdélyi Andinak és Nagy Andreának.
Ez volt a bevezető lássuk hát a művet:



Fújom az orrom, közben írok a padon
elrontom a lapon az írásom,
majd megtelik a motyóval a keszkenőm.
Van már két szemetem, hogy is dobhatnám ki?
Áhh, tudom már: Célba veszem a kukát!
Kezeimmel a két tárgyat egybe gyúrom,
majd lassan a kukára koncentrálok.
Ujjaim szelíden fogják a pillanatnyi labdámat,
hogy a kosárra dobásom legyen majd hibátlan.
Karom lassan hátra lendül majd előre,
de ez még a próba, hogy nyerő e.
Erősebben koncentrálok eldobom a kuka felé
a szemét szele az, mi elgörbítheti a röppálya ívét.
A golyó csak repül és repül, suhog mint egy madár
ha felszáll a tópartról és annyit sem mond hogy: Háp.
Ha szerencsém van beleesik, ha nem hát elszáll,
de én legalább megpróbáltam, ezért nem kár.
Mire vége a versnek megtudod mi lesz:
hoppá, csont nélkül pont bele, ez igen!

Újszeged, 2009.05.29. 01:10