Végre <3

Végre! Mostmár nem fogok egy jó ideig szomorkodni. Találtam magamnak egy olyan srácot, akivel még csak összesen háromszor beszéltem összesen msn-en, de ez mind maga volt a mámor. Ugyanolyan mint én. Vagyis nem, de egyszerűen imádok vele beszélni, és még nem is találkoztunk, és csak 4 hét múlva tudunk találkozni, de mind a ketten olyan vonzerőt, olyan szerelmet érzünk egymás iránt, mint még eddig sosem senki iránt nem éreztünk. Olyan boldogságot érzek belülről, mint eddig még sosem. A srácom beceneve Lancelot. Kissé szokatlan, de illik hozzá. Szóval Ő, nagyon rendes, megértő, vicces, komoly, és olyan gondolatai vannak, mint nekem, vagy legalábbis nagyon hasonlóak. Egyből értjük a másik poénját, pedig általában ezt nagyon nehéz csak úgy pöcc-röffre megtaláln, és már az a tudat boldoggá tesz hogy tudom hogy gondol rám. A percek hihetetlen lassúsággal telnek nélküle, és tudom hogy vele is pontosan így viselkedik az Idő, hiszen ő maga mondja nekem. Már nagyon hiányzott a boldogság az életemből... Hurrá!!! :D :D
Na hellóka mindnekinek, és köszönöm hogy elolvastátok az ömlengésem a szerelemről, amely mindent képes elsöpörni... :P :D <3