Tündérlepke

Gubóba zárt lelkem

Tavasz szavakra vár, 

Készülőben már 

Az édes átalakulás. 

Szavaidon merengek,

Belém hasít a felismerés, 

Szívesen olvasok beléd, 

Hisz lelkünk egy soron született. 

Csúf kis hernyóként kezdtem,

A fájdalom rágta lelkem, 

Kiírtam én mindent magamból,

S kértem, olvass a szavakból.

Csírája voltam a tudatnak, 

S azt hittem az élet meghasonlás, 

De már tudom ma, 

Hogy az egész maghasadás! 

Virágfejeket zabálva tápláltam agyam, 

Jó nagyra is nőtt a hasam, 

Azt hivém a virágom nagyra nő, 

De nem voltam más, 

Csak egy utcai betörő. 

Jóllakott gyomorral böffentek eléd, 

Nem dobom ki a taccsot, ne félj, 

Hisz mardos a szép szavaid igéje, 

Veled leszek az égi kert szépséges tündérlepkéje.